Elkezdem megcsinálni a leckéket, újra, merthogy belekezdtem régen, de az régen volt.
Ezeknél a típusú filmeknél van egy régi kapcsolódás, amiről kellene beszélni. A hetvenes években az amatőrfilmes mozgalomban elsősorban fikciós dokumentumfilmeknél – ezek többnyire kisjátékfilmek voltak szupernyolcas, normálnyolcas filmek – sok olyan szituáció volt, mivel akkor még nem létezett a videó, hogy megpróbáltal az alkotók valamilyen helyzetbe belelesni. A Blaha Lujza tér világába vagy a vásárcsarnokéba, ahol tudvalevő volt, hogy ha egy filmes megjelenik egy ilyen kamerával, akkor nyilvánvalóan nem úgy fog működni a közeg, a kofák, a klosárok, stb. És ún. rejtett kamerákat hoztak létre az alkotók, a legkülönbözőbb és legextrémebb módozatokkal. Óriási bőröndöket vagdostunk fel otthon, és ragasztgattunk leukoplaszttal, a kamerákat ebbe a bőröndbe tettük bele, kilyukasztottuk az oldalát, gumi gurtnikkal indítottuk, tehát hogy az ott élők ne lássák. Ez egy speciális, és nagyon jól manifesztált helyzete ennek az amatőrfilmes létezésnek, mert itt a filmben egy lábra erősített kamerát látunk. Amit a filmipar nyilván könnyen megold különféle fahrtkocsikkal, és különböző kameramozgató szerkezetekkel. Ami miatt ez itt fontos ebben a filmben, az ugyanaz, mint a 70-80-as évek amatőrfilmeseinek, amikor az alkotóknak kevés pénze volt, nem voltak körülötte megvehető, kibérelhető segítségek, a saját kreativitására volt utalva, és ez a kreativitás a szegénységből táplálkozott. Ez a szegénység és gondolati szabadság mindig hozott valami zseniálisat. Ez a film önmagában nem állná meg a helyét, ha csak ez a furcsa gépállás lenne, hiszen itt a kamera egyfolytában az égbe mered. Mivel a bal lábra van helyezve, egészen szupernaturalistán nem csak a láb külső jegyeit, a szőrzetet, formát mutatja szinte sokkolóan, hanem mechanikai szerkezetként látható, hogy a térd hogyan mozog. Tudatos választás lehet, hogy egy olyan térben dolgozik az alkotó, ahol tudta, hogy a fölötte lévő fák, levelek adnak egy egészen érdekes hátteret ennek a Gullivernek, és ez önmagában is egy nagyon érdekes vizuális alkotás lenne, szöveg nélkül, valami aláhúzott zenével. Amitől ez elemelkedik ettől, és fontos lesz az az, hogy egy másik síkot is használ az alkotó, és nagyon jó, hogy ez nem kapcsolódik látszólag a látott képhez, és ez nagyon jól megfigyelhető mostanában, hogy egy film nemcsak képekből, hanem hangokból is áll. Ennél a filmnél tulajdonképpen egy történetet, egy magányos és nyugodt helyzetben lévő embernek egy visszatekintő történetét, egy vallomásjellegű történetet hallunk. Miközben tehát nagyon izgalmasak a szinte horrorba illő mozgások, nagyon kell figyelnünk arra a történetre, anekdotákra, mesélésre, ami színészileg jól, sokszor halkan, csendesen szól, és nem írott, hanem a gondolatokból kimorzsolt, szövegnek a meséit is hallgatjuk. Jár az öt disznó, mert a hang és a kép, miközben látszólag ellentétben van, mégis nagyon is szervül egymáshoz. A magányos utazó, akire feltekintünk, de az arcát nem látjuk ugyan egyszer sem, de a vallomásából nagyon közel kerülünk hozzá, anélkül, hogy látnánk a valós arcot.
Kösz András, és kérem a többieket, hogy mivel ilyet nem csináltunk még, szavazzuk meg a disznókat. Ha eddig jól matekolom, akkor úgy uszkve 3 disznónál tartunk.