Két szomszédvár

Két szomszédvár

Müpa és Nemzeti.

Nekem ez ebből a szemszögből nem olyan erős kép Gábor, esetlegesnek érzem a perspektíva mozgását, és míg a Nemzeti felismerhető, de a Müpa ezen része nem olyan egyedi, hogy azt és csak azt juttassa eszembe, ráadásul a fényviszonyok is olyanok, hogy épp az a front, ami tükröződik, árnyékban van, ezért inkább sziluett, így nem annyira jellegzetes, nem adja jól a formát. Azt hiszem hogy ebből a nézetből ekkora kivágással ez így nem megoldható, lehet, hogy épp fordítva, a Nemzeti valami üvegfelületében lehetne megmutatni a Művészetek Palotáját, mert míg a MüPa nem ad most magáról karakteres képet, addig ha fordítva lenne, a Nemzeti kisebb részlete is elég ahhoz, hogy felismerhető legyen. Lehet hogy érdemes lenne vele még kísérletezni. (hegyi)

Hozzászólások

Zoli, két dolog. Az egyik, hogy a rádiósoktól azt kértük, -jük, és fogjuk kérni, hogy 2014 utáni képekből válogassanak. Ha kérdéses, egyeztessenek előbb Jóskával. De. Most akkor mi van, lehet nem meghallgatni? :)

Szeretnénk elkérni a Górcső az átlagosnál jelentősen elzeneiesedett adásához ajánmlóképnek, amit dec. 21-én pénteken este 21 órakor lehet nem meghallgatni.
Köszönettel: Orsi és Nyözö

A pénteki Egy visszapillantó szelet Európa ajánlóképéül ezt a fotódat választottam, köszönettel.

Hálásak ezek a modern, tükörüveg épületek, fantasztikus képeket lehet velük csinálni ha az ember jó helyeket, tükröződéseket talál. A címbeli két szomszédvár érzést viszont ez nekem nem adja, hiszen az egyik az nem 'vár', hanem csak egy eszköz, egy tükör amiben a mésikat láttatod. Az ellentétet igen, de én vagy közelebb mentem volna részletekért (valószínűleg, de az egy másik hangulat lenne)), vagy távolabb hogy ennek is kiderüljön az épületsége, a 'vársága'.

Kedves Gábor!
A konkrét épületek ismerete nélkül is számomra igen beszédes lenne a fotó. Nem az épületeken látható stílusjegyek miatt, hanem a kettő közé ragadt kis fa miatt. Ez a fotó így számomra egy viszonyt tár fel az épített környezet és a természet - a metaforát kihasználva, mondjuk az élet - között. Nem arról van szó, hogy elnyomja, de mindenképpen arról, hogy meghatározza magát az életteret az építészet: lehetőségeket és gátakat jelent egyszerre, és azok jellemzőiről beszél. A lecke által felvetett kérdésre adott válasz számomra tökéletesen megállja a helyét!

Esztétikailag jelen megoldásban, ezen a fotón engem kicsit zavarnak a túl éles szögek (azaz pl. ahogy a talaj viszonyul a kép aljához) Úgy érzem, jobb lenne ha vagy növeled a szöget, vagy tovább csökkented a szöget (párhuzamosra kihozva) Kíváncsian várom, hogy van-e ebbéli észrevétele, javaslata tapasztaltabb látszótereseknek.

Üdv. István

Új hozzászólás