Ketten

Nagyon szeretem ezt a képet, a két kép - az első és a második lecke megoldása - egymásra rímel, egymásra felesel. Ez a kép talán nekem még személyesebb a tükröt tartó kéz miatt. Jó az irány, amit talált magának Ágnes, ugyanis a tükörnek megvan az a fajta tulajdonsága, hogy eleve egy két dimenziós képet mutat abban a három dimenziós világban, amiben mi vagyunk. Tehát már eleve egy transzpozíció. Az nem árt, ha az ember ezekkel tisztában van már exponáláskor. Segítség ez, tehát jónak tartom ezt az irányt, és amit az előző képnél elmondtam, az ennél a képnél is igaz a hátteret, és mindent illetően. A három csillag megvan erre a képre is, de ami miatt azt mondom, hogy én várnék még egy megoldást a kettes leckére, az az, hogy azért ebben is picit benne van az első leckének a hatása, nem csak abban, hogy hasonló környezetben, hasonló eszközöket használ Ágnes, hanem abban, hogy egy önportré ennél talán egyszerűbb megoldás. Itt most azon van a hangsúly, hogy az önportréval, a bemutatkozással, mivel van egy első leckénk, amin nem kell szerepelnie az arcnak, sőt nem szerepelhet, azért az önportrénál nem árt, ha szembenézünk önmagunkkal, és az arcunkat megmutatjuk. Azzal nincs baj, ha ez egy tükörben történik, és az se baj, ha a tükör torzításai miatt a kép is torzul, de én még várok egy képet Ágnestől ahhoz, hogy ezt a leckét is megoldottnak tudjuk. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszi, Márti. Gondoltam Ányesz és Ágnes jól megfér egy képen...

Chanel! - ez inkább csak a vizuális asszociációm
amúgy a kép, mint jelentés, nagyon tetszik

Köszi.
Te csak ne görcsölj, mert egyszer csak jön magától.

Ágnes, hogy Te milyen jó dolgokat találsz ki! Csak ámulok és bámulok. Én már lassan aludni se tudok, annyit gondolkodok ezen az elsős tananyagon :)
Szóval szuper, nagyon tetszik, a hátteret még kisérletezd ki! (mert kritizálni azt könnyű... :D )

Üdv Lala a hozzászólók táborában! Köszi a tippeket, annyit szólnék hozzá, hogy a képen semmiféle manipuláció nincs, a mélységélességgel még dolgozom.
Várjuk a további hozzászólásaidat is. Á.

Szia Ági!
Nagyon jó az elgondolás.
Két dolgot másképpen csináltam volna,
1= nagyobb mélységélesség, hogy az arc is éles legyen, (ha a kép nem manipuláció)
2= többet mondó háttér... pl felhős

Üdv:téel

Új hozzászólás