Nagyon szeretem ezt a képet. Azért szeretem ezt a képet, mert a Camilla történetében - ne legyünk itt ilyen álszemérmesek - azt már tudjuk, hogy van egy történet, amiben van egy külső szereplő, akit meglehetős kritikai éllel ábrázolt már itt egy párszor, és van egy belső szereplő ebben a történetben saját magán kívül, aki Mesevirág. Ez egy három szereplős történet akkor is, hogyha ebből a három szereplős történetből, mint a cím is utal, van egy kettős, aki szoros kötelékben áll. És pontosan ez a „ketten” magánya az, ami ezen a képen nagyon jól átsüt, nagyon jól átjön. Egyrészt a kötelekkel, ugye tudjuk, ismerjük ezeket az asszociációkat, másrészt a kompozícióval, azzal, hogy a képnek a baloldala tulajdonképpen üres, és a jobboldalán történik valami, azzal, hogy ez a szereplő kommunikál a fotóssal még ha fejen állva is, magával a pózzal, gesztussal, azzal, hogy van egy játék, de ez a játék, ez már féktelen, ez a játék ez már céltalan, és nem is azért mert unatkozik, hanem azért mert nincsenek határok, és azért nincsenek határok, mert van egy kapcsolati helyzet, amiről ez a kép nagyon jól beszél. Úgyhogy tökéletesen jól ábrázol egy családi helyzetet, egy olyan családi helyzetet, ami sokunknál azt hiszem ismerős, hogy mit jelent az, amikor egy család nem teljes. (szőke-hegyi)
értékelés:
Ismét hálásan köszönöm az elemzéseket, a ráfordított időkincset! Kifordított világban kifordított értékrendek, mégis jól van ez így... a Család lehet csonka és vidám, avagy teljes és sajna néha teljesen terhes...