Quimby szöveggel.

Nagyon izgalmas ez a festmény, nagyon tetszik az, hogy itt utalást kapunk arra, hogy az irodalommal, a zenével, a művészetekkel is foglalkozik az alkotó. Kicsit olyan, mintha egy régi térkép lenne, még amikor a fölrészek kicsit másképp helyezkedtek el, és ezt ábrázoltuk. Vagy olyan, mint amikor még nem fedezték fel Amerikát, és csak sejtették, hogy van valami a nagy vízen túl is. Szóval érdekes maga a háttér, a körvonal is, a szöveggel, a kéz helye, de én ezt most egy lépcsőnek gondolom ahhoz, hogy igenis ezzel kellett volna valami kezdenünk. Persze, tiszteletben kell tartani egy alkotást, ha azt mondom, hogy ez így kész, és ez maga egy akvarell. Én azt gondolom, hogy ez a Quimby szöveg, bár nagyon is személyes üzenet a preferenciánkról, de mint alkotás nem biztos, hogy olyan nagyon időtálló, és az akvarell kicsit le is veti magáról ezt a kéziratot. Én most nem az akvarellt akarnám elemezni, hanem azt, hogy a nyoma ott van Vikinek, de valamilyen kontextusba kellett volna ezt a tárgyat hozni. Ez most egy objektum, és azért, hogy ez fotográfiává váljon, valaminek kellett volna történni. Ha már ez egy színes kép, akkor fessem ki a kezemet is ugyanezekkel az akvarell-festékekkel, és ha egy kicsit nagyobb távolságot tartva rajzolom magamat körbe, akkor a szöveg is értelmes marad, odateszem a kezem, összefestékezem, belefestem a képbe, de mégis ott a kezem. Tehát valaminek történnie kell, ami fotográfiává emeli ezt a képet, mert ez most nem egy fotó. Viki, ezt most visszaadom ismétlésre, tessék azon elgondolkodni, hogy milyen módon tudod az akvarellbe beemelni a kezed, vagy bármi más testrészedet, úgy, hogy fotográfia legyen. Ismétlés. (hegyi)