A grafitti-témához kapcsolódva; ez egy vonatablak belülről, egy olyan vonaton, amit kívülről grafittik (jórészt persze tagek) borítanak. A vonat a Cuha-patak völgyében, Mo. egyik legszebb vasútvonalán jár.

A kép három nagyobb rendszerrel dolgozik, ez három különböző sík felület, még ha a középső sík rendszerében térbeli formákat is sejthetünk. Ez a három nagy egység, az alsó harmadában látható tükröződés, valamilyen üvegen keresztül, talán egy vasúti kocsi belső fülkéje, ahol a tükröződésen keresztül kilátunk a fotós mögött elhaladó tájra, és láthatjuk az utazóközönség sziluettjeit, baloldalt két emberi alakot talán egy férfi és női alakot, jobbra alul pedig sejthetően a fényképészt magát. Ez a kép első vetülete, elsődleges információja. Középen valamilyen amorf felületet láthatunk, talán valamilyen gyűrött drapéria, vagy textília. És van egy harmadik felület, a vasúti kocsi ablakán keresztül kilátó fényképész, és egy elsuhanó erdei tájat láthat. Ennek a hármas ritmikának a viszonyán lenne majd érdemes elgondolkodni, hiszen ahogy ezzel a hármas térszerkezettel dolgozik az alkotás, és ebből most a legdominánsabb a középső sík vagy tér, amely egy absztrakt színritmus, a meleg színek felé elmozdulva. A másik két sík, az első és a hátulsó arányaiban ehhez képest az egész képet tekintve jelzésértékű. Sejtésem szerint viszont ennek a három ritmusnak a viszonyát meg kellene változtatni. Éppen azért, mert a képet most az absztrakt forma határozza meg, és a nézőnek nagyobb munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy azonosítsa a konkréthoz, a reálishoz kapcsolódó kulcsokat, márpedig ez a hármas tér, a tér ritmusa csak akkor adható át a nézőnek, ha az megérti a tapasztalati rutinból, hogy ez egy vasúti kocsi belsőjének tükröződéseiből hozza létre ezt az amúgy nagyon izgalmas játékot. Sőt, a gondolati rendszer az egy nagyon jó irány, csak az arányokon kellene változtatni. Hogyan lehet ezt? Ki kell tudni mondani az exponálás előtt azt, hogy mit akarok közvetíteni, és ehhez a beszélt nyelvet használhatják-e a befogadók. Hiszen nem az a cél, hogy a nézőt zavarbaejtsük, hanem hogy elindítsuk azon az úton, amin mi is járunk. Ehhez nekünk is meg kell tenni az útirányokat, a jelzőtáblákat, a lépcsőket nekünk kell odatenni, hogy a néző velünk tudjon jönni ezen az úton. Itt megjegyezve, hogy nagyon érdekes az, amivel elkezdett dolgozni az alkotó, de arra sarkalljuk, hogy ezen a kísérleti szakaszon lépjen tovább, fogalmazzon pontosan, pontosítson a maga számára, mivel ez egy nagyon erős üzenet, de sokszor elmondjuk itt az estiskolán, hogy keresd magad a történetben, szűrd át magadon keresztül a világot. Ezzel azt reméljük, hogy a látogatóknak, akik ezeket a képeket nézik, segítünk elindulni ugyanezeken az utakon. A színek, ha folthatásként kezelem ezt a színjátékát, az nagyon jó. Minden jó a képen, csak egy picit pontosabban kellene fogalmazni, precízebbnek kellene lenni a dramaturgiának. (szőke)
értékelés: