Kilógok

Egy sosemvolt leckére küldöm ezt a képet, az egyedüllét soha fel nem adott feladatára. Így a szorgalmiba megy. (Köszönöm az ötletet a leckére, oda megy - a szerk.)
Ugye a leiratból is tudjuk, hogy a Nóra ezt nem erre a leckére küldte, mert akkor még ilyen lecke nem volt. Ez egy ötlet volt részéről, amit fölvázolt, hogy ebből lehetne akár lecke, és én ezt elfogadtam, mert maga az ötlet kézenfekvő. Hogyha barátságról van lecke, akkor legyen a magányról is, hogyha a vágyról van lecke, akkor lehet az egyedüllétről is. Tehát mint lecke felvetést, én nagyon köszönöm Nórának, és a többieknek azt tudom mondani egyébként, hogy várom az olyan leckeötleteket, amikről úgy gondoljátok, hogy ebből a 38 leckéből kimaradt, és szívesen foglalkoznátok vele.
   A kép nagyon letisztult formai és nagyon jó dekódolható képi jelekkel dolgozik. Őszinte leszek, ha megvertek sem tudom, hogy milyen növény ez, amit itt látunk. Nóra ebben majd biztos segít. Valami kis kaspóban, kis növénytartóban laknak ezek a kis növény kisgyerekek, és megy a ricsaj az iskolaudvaron, és közben egy valaki kiszorult valahogy ebből a közösségből. Tehát, ha akarom, akkor ez az üzenet egyszerű, ugyanakkor egyszerűségében is jól értelmezhető és nem von le ez semmit az értékéből, hogy nem valami hatszor csomózott rafinériát kapunk. Hanem itt azt látjuk, hogy van mondjuk 73 darab, akik egy irányban mozognak, és ez a rendszer ettől még izgalmas és változatos, mert vannak, akik kitűnnek ebből a rendszerből fölfelé, vannak, akik meghúzódnak az árnyékban, de mindenféleképp egy csoport, és ebből az egy csoportból egy szem kikandikál. Annyit tudnék csak mondani, hogy most, ahol én egy picit a bizonytalanságot érzem, hogy ennél a képnél kompozícióban nekem nem teljesen van eldöntve az, hogy a kompozíció erősíteni akarja ezt a kitaszítottságot vagy elfordulást, bár szerintem nem is biztos, hogy ez kitaszítottság, mert szerintem ez önálló döntése ennek a kis növénynek, hogy ő arra keresi a maga jövőjét. Tehát hogy erre én rá akarok erősíteni, magyarán dekomponálom ezt a képet, vagy pedig őt állítom a középpontba, centrálisan komponálok. Ha az utóbbi utat választanám, akkor még jobban középre kellene húzni. Most a kettő között vagyunk. Igaz, hogy aranymetszésben nagyjából jó helyen van az a kis fejecske, csakhogy a tömegelhelyezés fölülírja az aranymetszést. Tehát, ha most úgy vesszük, hogy egy egységnyi tömeg a virágok mennyisége, nagyjából ezzel megfelelő egységnyi tömeg az a rész, ami a virágok fölött megjelenik, és kb. kétszer ekkora egység az a bödön, amiben laknak ezek a kis növénykék, akkor ebben a viszonyrendszerben kéne gondolkodnunk és akár azt mondani, hogy emiatt mondjuk elforgatom ez a kis cserepet, és akkor a fókusz jobban erre a kis egyéni utat kereső, magányos harcosra tudna kerülni. De a három csillag mindenféleképp meg van és várom Nóra további leckéit. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Az egyedüllétről is szóló műsorom ismétléséhez ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, hálával.

Nos, felkerült a lecke, ez és Gergő képe bekerült oda.

Már kész az új lecke, jelentem, mert az ötlet jó.

Azokat is rá lehet fogni persze, de mégsem oda tartozik. szvsz.

Az egyik kedvenc képem.

Szeretem ezt a képet. Lehet, hogy alulról kicsit nyesnék, de az is lehet, hogy nem. Viszont szorgalmi helyett nálam ez simán önportré-arc-nélkül és/vagy csend kategória...

Új hozzászólás