István, ezzel az a baj, ami már nem egyszer előfordult, hogy van egy ötleted, van egy dolog amit megláttál, de te ezt térben láttad meg, ráadásul nem csak a tér volt meg neked ott, hanem az idő is – az az idő, amit eltöltöttél azzal, hogy nézted az autót föntről a kis ablakból. De már a képkivágás, amit a valóságból kimetszettél – ráadásul ugye a három dimenzió két dimenziósra csökkent és az idő is megmerevedett és megállt - létrehozott valami olyat, ami mint kép nem áll meg a lábán. Ez a kép nem kép. És nem azért nem kép, mert te ezt nem tudod jól megcsinálni, hanem azért, mert valószínű, hogy abból a kis ablakból, ahonnan ezt nézted, nem lehet jól megcsinálni – ráadásul vannak adott helyzetek: ott áll egy autó még, az zavaró mert ettől az egész lejön a földre és az a líraiság ami itt létrejött, abszolút meghal. Tehát itt most ezt azért mondom el ilyen határozottan, hogy értsd, ezek jó tanulmányok, de erre nem tudok mást mondani mint azt, hogy ezeket jegyezd meg, fontosak, és adott pillanatban, lehet, hogy 2 év múlva, újból találkozol ezzel a képpel már abban az esztétikai formában, amiben nem lóg bele egy másik autó, amiben nincs ott a villanyoszlop ennyire határozottan, amiben esetleg te magad más perspektívából tudod ezt megoldani, és ott már majd működni fog az, amiről mesélni akarsz. Egyszerűbben fogalmazva vannak olyan helyzetek, amikor az ember valamit meglát, érzi hogy ez de jó lenne ha... azt is érzi, hogy sántít egy kicsit és próbálja valahogy megoldani... és lehetetlen megoldani. Azt ott nem lehet lefényképezni – le lehet, de nem lesz belőle érvényes kép. Most is ez történik. Ez nem hiba, hanem ez egyszerűen egy elfogadandó helyzet - nem minden szituációban, nem minden pillanatban készíthető érvényes kép, mert a környezet nem teszi lehetővé. (hegyi)