Kockás arc

Ezek a képek mondhatóan egy véletlen szülte nem házi feladatra érkeztek, de mégiscsak egy valamilyen impulzus által generálódnak ezek az arcfestéses képek és hát gondolkodtunk is Andrással azon, hogy esetleg ez majd lehet egy lecke a smink, a festés és ezek a mimikai dolgok. És láttunk ebből már megoldásokat és nem is ezekkel akarom én ezt összehasonlítani, hanem az Anitai üzenetekkel, saját magával. Mégpedig azért, mert függetlenül attól, hogy milyen impulzusra készült ez a kép, azt kell, hogy mondjam, hogy van abban valamiféle bátorság és van abban valamiféle elrugaszkodás, hogy felhasználok egy impulzust, de beleteszem saját magam és nem csak az impulzussal foglalkozom, hanem az impulzus által megvalósítom önmagam és egy új réteget mutatok meg önmagamból. Láttunk már Anitáról portrékat, amiket készített magáról és ezek a portrék mind másképp meséltek és azt kell, hogy mondjam, hogy az Anita személyiségéről, az Anita helyzetéről, lehet, hogy véletlen együttrezgés, vagy véletlen párhuzam, de mégis nagyon jól mesél ez a kép. Pontosan azért, mert ez Anitánál csak egy eszköz volt, ami elindított nála egy gondolatot és ez a gondolatiság ami megjelenik és az eszköz már másodlagossá válik. Amit még tudnék segítségként Anitának mondani az a világítás. Nagyon jól választja meg a fényforrást alapvetően, ez egy jó döntés, ugyanakkor azt mondom, hogy nézd meg Anita, az igazán izgalmas fényt a szemgödör fölötti, szemnél, a szemöldöknél, a hajnál lévő fénytani helyzetekben találjuk meg, és az arcnál, a nyaknál lévő történet egy picit túl van világítva. Ezt egy kis takarással lehet manipulálni, lehet segíteni és akkor máris a fókusz oda kerül, ahova egyébként szántad, de ezt egy három disznós képnek gondolom és köszönöm, hogy ebben a játékban partnerek voltatok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

A táborban szó volt a megvilágítás fontosságáról.
Hát ez azért nem volt semmi, mert egyik kezemmel az íróasztali lámpát a másikkal a fényképezőgépet fogtam. A padláson szoktam fotózni...de ott már hideg van ehhez a fotóhoz. Ráfagyott volna az arcomra, na nemcsak a festék, de a mosoly is :-)
Egyébként barátnőm is a szomorú bohócarcot látta a fotón...és ő tényleg ismer.

...tombol a felszín,és hallgat a mély...

A kocka valóban nem jön kis, viszont kijön valami más, a szomorú bohóc, a kiszolgáltatottság, az áldozat, a levertség a szó összes értelmében. Szerintem ez egynagyon-nagyon erős képe Anitának. Gondolom marha nehéz magadat bevilágítani, fotózni, talán annyival lehetne még jobb, ha a bal alsó sarkon már nem lenne ennyi fény, még jobban a szemre és a szájra összpontosíthatna a figyelem.

hááát, őszintén az eddigi "kockásra kifesem magam" képek jobbak voltak.
annyira nem jönnek itt ki a kocka formák.
szerintem.

Új hozzászólás