Az a világ, amit Éva ezzel a kis tükörrel megtalált nagyon érdekes világ. Ide hadd hozzam párhuzamként, mert nagyon erős a párhuzam, Vedres Áginak a képét, akinek tulajdonképpen úgymond a beköszönése ide a Látszótérre jó pár évvel ezelőtt még Estiskolaként egy hasonló, csappal kapcsolatos tükröződéses játék volt, és mégis más. Addig, amíg Ági üzenete azért egy tulajdonképpen a maga kitárulkozásával mégiscsak egy visszafogott üzenet volt, és tulajdonképpen a sok áttétel között az üzenet őszintesége más szintre került, én itt egy nagyon személyes dolgot kapok tőled. Én jónak tartom ezeket a ritmusokat és az is jó, hogy mindezt úgy tudod megfogalmazni, hogy nem nagyon lacafacázol. Tehát itt a kezed, szépen meg vannak csinálva a körmeid, itt a kis műanyag tükör a maga fröccsöntött keretével: itt a köldököm. Ezek azért jók, mert egy személyes szituációt mutatsz, egy naplójellegű kitárulkozást. Ez fontos, mert azt gondolom, hogy ez a fajta rácsodálkozás az, ami az alkotásoknak az alapja, hogy úgy tudjunk dolgozni, hogy nincsenek ítéleteink, hanem csak kérdésfeltevéseink vannak és azokra a válaszokat keressük. Anélkül, hogy ítélkeznénk, anélkül, hogy akár saját magunkkal szemben is ilyen szűrőket használnánk, hogy mit szabad elmondanom, mit nem, mit mutathatok, mit nem. Sőt hát mondhatnám itt párhuzamnak Borsay Mártinak az egyik táborban készült képét, ő is egy tükörrel dolgozott. Szóval én abszolút méltónak érzem ezt a képet ezekhez az előzményekhez, sőt én azt gondolom, hogy bár azt mondtam néhány elemzéssel ezelőtt, hogy már a tükörből valahogy keveredjünk ki, de lehet, hogy ezt nem tettem jól. Mert, hogy neked ez egy fontos önismereti kellék és ezt a kelléket nem szabad tőled elvenni. Hajrá, három csillag, a leckemegoldás is megvan, és tessék folytatni a munkát. (hegyi)
értékelés: