Tán egy kicsit messzi asszociáció, de legyen. A verbálfotó rész: egyetemi évfolyamtalálkozón megtekintettük a végzős kopjafánkat, amelyre rá lettünk örökítve ezen a kis fémtáblán, szegekkel.

Nem tudom ki hogy volt ezzel gyerekkorában, hogy amikor kötelező alvások voltak, akkor azt sikerült-e abszolválnia, sikerült-e akkor elaludni, amikor az óvónéni mondta, hogy márpedig most délután van, és alszunk egyet. Én nem ezek közé tartoztam, akiknek ez sikerült, és akkor mindenféle dologgal az ember elkezd foglalkozni: a fal tapétájával, a kis takarónak a szöszmöszeit figyelgeti, sodringatja a kezében, unatkozik, és nincs mit tenni, mert föl nem kelhet, és azzal a mikrokozmosszal kezd el foglalkozni, ami az orra előtt van. Erre utal nekem ez a kép. Nagyon érdekes, hogy egy ilyen emléket hoz belőlem elő, attól, hogy ezek a kis szögecskék az előtérben kandikálnak. Ezt azért mondom el, mert és lehet, hogy azokat hoztam volna élesebbre, bár abszolút értem azt, hogy miért a Nádasdy név az, amire itt a fókusz kerül, hisz Nóra a leirattal ezt alá is támasztja, bár nem is kell nagyon a leiratra gondolnunk, mert a szerző nevéről van szó. Tehát értem én ezt, de nekem a mese és a titok a félig bevert szögeknél van, ott indul el valami történet. Értem az asszociációt, és a köldökhöz is jó kapcsolatnak tartom ezt, mert mindenképpen valamilyen életkorhoz és életszituációhoz kapcsolható sarokpont. Ahogy nézegetem a képet, arról nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy szükség van-e vagy nincs arra a fa felületre a kép bal oldalán, most én azt mondom, hogy lehet, hogy levágnám. Ha pedig nem, akkor, mivel a Nádasdy név Y-ja utáni rész már tényleg abszolút értelmezhetetlenül, csak sejtésszerűen van jelen, akkor annyit mozdítok a kamerán, vagy jobban központba hozom a kis szögeket, és akkor a tömegelhelyezésben értelmezhetővé válik a fa rész is. Egyébként egy nagyon feszes, ámbár dekomponált képet kapnék akkor, ha levágnám a fa részt. A három csillag megvan, mert az ötlet tetszik. (hegyi)
értékelés: