Közhírré tétetik

Közhírré tétetik

ma este mulatság tartatik.

Volt már egy ilyesmi kép itt a látszótéren egy eseményről, nem olyan rég tőled, és annál a képnél is azt mondtam, hogy fontos, hogy van-e kapcsolat a néző és a szereplő között. Itt sincs kapcsolat. Ráadásul egy olyan pózba merevítetted őt ki beszéd közben, ami nem optimális. A tekintet, nyilván abból adódóan, hogy pislogott, nem nagyon erős, a szájtartás elég fura, ráadásul hanyatt is dől ez az egész. Azt mondom, hogy az első három leckével dolgozzunk, mert könnyebben lehet elemezni egy olyan képet, ami rólad szól, már csak azért is, mert nem a modellt akarom kritizálni. Tudom azt, hogy nem egy egyszerű dolog egy előadás közben fényképezni valakit, amikor beszél, gesztikulál. Sok fals képkocka is elkészül ilyenkor, ezt szinte lehetetlen kiküszöbölni. Mégis érdemes válogatni ezek között, annak ellenére, hogy néha megy az egész a levesbe, mert nem cél, nem lehet cél az, hogy az ember egy másik embert csakis azért ábrázoljon, hogy vicces helyzetbe hozza, az ő tudta nélkül. Tudom, hogy az internet képi bugyrai javarészt ebből élnek, hogy úgy csinálnak bohócot valakiből, hogy egy rosszul kimerevített pillanatot közölnek, és azt mondják, hogy na, akkor most ez a politikus mondjuk ütődött, tulajdonképpen rásütik arra a szereplőre azt, hogy ő olyan. Miközben ez nem igaz. Mindenkinek a gesztusaiban, ha mint filmkocka kiveszünk egy villanást, föllelhetőek ezek a helyzetek. Én ezt azért tartom fontosnak, hogy gondold végig újra. Lehet, hogy ő egy kisdobos, aki kidobolja a híreket, én ezt el tudom fogadni, a leiratot is, hogy ő valószínűleg ezt mondta épp, hogy „ma este mulatság tartatik”, de ebből a képből ebben a szűk kivágásban ez nem jön ki. Nem értem, hogy ha ő egy hírvivő, akkor miért ezt a nagyon szűk kivágást választottad. Miközben valószínűleg van nála valami kis dob vagy valami más eszköz, amivel felhívja magára a figyelmet, ezáltal máris nem kéne magyarázni az egész szituációt. Visszaadnám továbbgondolásra, nem ismétlésre: továbbgondolásra. (hegyi)

Hozzászólások

A fotóhoz még a következőt szerettem volna: írod a sok zavaró tényezőt a kisbíró mellett - látom is mintha a háttérben állna valaki, de a kisbíró meg pont a hallgatóságától lényegül, szóval nem idegen a környezete, főleg ha nem portré a cél gondolom én)

A link csak akkor működik majd ha lement az adás.

A linken ez fogadott:

Hozzáférés megtagadva
Nincs megfelelő jogosultság a lap megtekintéséhez.

Szia,
Persze, hogy nem gond. Én köszönöm! :)
Meghallgatom!

Halihó.
Addig is, amíg az értékelésed megérkezik, ajánló gyanánt választottam képed a ma esti adásomhoz.
Köszönöm. Remélem, nem gond.
Gyere, hallgasd meg Te is!
http://latszoter.hu/radio/kortars

Köszönöm István,
nem tudom, hogy ezzel a vágással, ezzel a beállítással és ez a kép ebben a formában "ünnep" vagy sem. Ezért is raktam fel. Gondoltam a mozdulat, arckifejezés elég. (konkrétan ez a mozdulat és ez az arckifejezés) Ha nagyot akarunk mondani, és hangosan, szerintem mindnyájan kicsit hátradőlünk, nincs ebben semmi szokatlan és senki nem akar elkapni minket. ;)
Kívülállóként nem tudom nézni a képet, de szeretném olvasni Zsolt véleményét (is).
Muszáj volt ilyen szűkre venni a képet, túl sok, zavaró tényező volt a bírónk mellett.
Ezért nem látszik a dob, és több az emberből. Kíváncsian várom az elemzést! :)

Az ilyen kisbírók, "fennhangjához" szerintem érthető ez a lendület, viszont hogy ilyen zárt, közeli portré jellegű, ezért a személyesbe megy el az általános kisbíróságból, úgy érzem.
Továbbá, talán ha a dob is megjelenik, akkor a címmel sem kell annyira magyarázni, vagy ha nem volt dob, akkor is valamiféle egyéb szokott a kezükben lenni. Viszont még így sem annyira ünnep szerintem, mintsem turistalátványosság, ha pedig valósan mégis az, mert mondjuk egy esküvő, akkor jó lenne ezt konkretizálni valahogy, Még annyit, hogy tudtommal a kisbírók nem csak ünnepi híreket doboltak szét...

Ekkora lendületet vett a "Közhírré tétetikhez". Így hátradőlt és rákezdett.

Hát én ezt nem értem.
Nem értem a haránt hátradőlő elrendezést, az ember késztetést érez, hogy elkapja, nehogy elessen. És ezt a bizonytalan helyzetet még fokotta a résnyire zárt, kissé kifordult szem. Szerintem rém előnytelen, nem hiszem el, hogy nem volt alkalmasabb pillanat.

Köszi! Talán nem az ünnep jut eszünkbe a képről elsőre, ezért gondoltam kicsit magyarázni a címmel.

Tetszik ez a kép. Jó a színvilága, jó a kompozíció, és jó a modell is.
A cím segít értelmezni a képet.

Új hozzászólás