A képen egy tárgyformát, egy növény, egy oldalágának a beforrt, átalakult felületét látjuk, és egy kezet. A kéz markoló, karmoló, kapaszkodó módon kapcsolódik ehhez a növényi formához. Erős szimbolikával dolgozik a kép, a köldök fogalomra konkrétan asszociálva egy bemélyedés a fa felületén, egy lyuk, ami körül kitüremkedés látható, tehát egy összetett térbeli forma, és ekörül kapaszkodik rá a kéz a fára. A képnek a születéssel, az érzékiséggel, a formákkal van kapcsolata, ugyanakkor az átvitt értelme és az áthallások mellett, ami konkrét és kézzelfogható, az maga a kéz formája. Ennél a fajta szimbolizmusnál, mert az Anita szeret szimbólumokkal dolgozni, allegóriákat használni, és itt nagyon nem mindegy, hogy a kéz hogyan van megvilágítva, a kezet hol csonkolom, mennyit mutatok belőle. Természetesen a koncentráció a fafelületre irányul, de ez a felület egyszerűen csak egy növényi képközeli lenne, ha a kéz nem jelenne meg a képen. Tehát a kéz tartása, formája, gesztusa fontosabb annál, mint amit megérint. Ebből az is következik, hogy bár a fa felületei az erős árnyékokkal jól emelik ki a kéz beszédes gesztusit, ugyanakkor nem jó arányban, ritmusban vannak csonkolva a kéz felületei. Ez a kéz csonkolva van, és nem indokolja a kép, hogy mitől, miért van metszve ott, ahol, tehát igazából a kép méreteivel van baj, az, hogy nincs eldöntve, hogy ez a kéz milyen szereplője ennek a képnek – miközben látható, hogy főszereplője. A kéz minősíti, tálalja, üzeni azt az asszociációs formát, ami a nőiségről, a születésről szólhatna – ha nem csonkoljuk így. A másik probléma a megvilágítás, amitől erős árnyékok keletkeznek a kéz különböző domborzatain, harmadrészt pedig azok az életút alatt összeszedett begyógyult sebek, forradások, jelek azok is láthatóvá válnak ezek mellett a fényviszonyok mellett. Itt a kérdés az, hogy ennek a sokat megélt, sebesült kéznek üzenetét is akarja hordozni a kép, vagy abban az allegóriában, amiben dolgozik az alkotó igazából nincs helye ennek a szoció-jellegnek. Itt sincs eldöntve, határvonalon mozog a történet, mert nincs jól megválasztva a fényviszony. Más napszakban más, talán szerencsésebb fényt kapna ez a kéz. Tehát én azt javaslom, hogy egy disznó megvan, és vissza lehetne menni oda a helyszínre, stúdiumokat folytatni, akár reflexeket, tükröztetéseket próbálgatni, más-más napszakokban hogyan jelenik meg a kéz. A fa biztosan megmarad ott, a szereplő kezét be lehet így állítani, és nem szabad egy szép emberi gesztust így metszeni, ez nem szép dolog. Az irány jó, és vissza a helyszínre. (szőke)
értékelés: