Kompozíció

Kompozíció

Lapát az ablakpárkánynál.

Ez egy jó megfigyelés, attól függetlenül, hogy a függőleges nem ártana, ha az maradna, de maga az az egyszerűség, amivel ez létrejön, jót tesz ennek a képnek. Viszonylag jól komponált a dolog, bár, ha már ilyen kevés a képelem, akkor érdemes lenne megkeresni az aranymetszés pontot, és valahogy úgy komponálni. Tömegelhelyezésben is jót tett volna, ha ez a lapátnyél úgy kerül a képre, hogy annak a végpontja az aranymetszéspontban van, akár a felsőben, mert akkor a bal oldali háromszög kisebb lenne, és a jobb oldali hosszabb árnyék kapná meg a nagyobbik teret, ettől a tömeg kiegyensúlyozottabb lenne. Ha most megnézzük, ezt a tömegelhelyezést billenti a bal oldali háromszög mennyisége. Azt nem mondom, hogy ezt ismételd meg, mert nyilvánvaló, hogy ez adott helyzetben volt izgalmas, aztán fene tudja, hogy ez melyik kisháznál volt, és ott létre lehet-e hozni újból ezt az állapotot, de amennyiben igen, örömmel veszem az ismétlést. Egyébként érdemes ezzel ott a helyszínen is, már a helyzetnek megfelelően foglalkozni, hogy keressük azokat a képszerkesztési pontokat, amiben ez jól tud működni, mert most nem biztos, hogy ez jól értelmezhető, hogy miért oda került, ahová. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Befénylett lapátnyél? Azt gondoltam egy dzsedi lézerkardja.

Szép, feszes játék a fényekkel és árnyékokkal, tetszik. :)
Picit a befénylésnél és a bizonytalanul induló jobb árnyékkal vagyok bajban, az bontja a hatást.

Új hozzászólás