kör

Mostanában többször azt mondtam, hogy nagyon fontos lenne, hogy a Bara zsenialitása precizitással is társuljon és lám-lám itt van egy kép ahol egyszer csak megint szinte csípőből, csak úgy egy olyan kis grimasszal furcsán idesandítva egyszer csak megrázza magát a Bara és azt mondja, hogy tessék! Tessék, ezt kértétek számon, tessék itt van! És olyan könnyedén és olyan - hogy is mondjam – szinte spontán módon itt van egy kép, amin minden nagyon jól működik. A napóra és a varázstáncos és minden a helyén van. Amire így azt gondolhatná az ember visszatekintve a többi nagyon érdekes és szimpatikus megfigyeléseinél, hogy mindegyikben ugyanez a lehetőség benne van és hogy van az, hogy egyszer csak hopp, itt van egy tökéletes kép, és akkor máskor meg ugyanúgy látható, hogy a Bara erre képes lenne és egy paraszthajszállal mindig ott vagyunk a megvalósulás előtt. Tehát erre a képre igazából én nem tudok semmilyen szőrszálhasogató kritikai megjegyzést tenni. Nagyon szeretem, nagyon köszönöm és az igazi Barát lehet látni itt. Sokszor elhangzott mostanában ilyen üzenetekként, hogy a képekhez hozzáfűzéseket készítők nem mindig konzekvensek. Hát kérem, azok is emberből vannak, ők is esendőek és lehet, hogy itt is esetleg valaki azt mondaná, hogy hol van itt a konzekvencia? Nem nagyon lehet ezt keresni, mert hogyha egy kép működik, hogyha egy kép teljes egészében összeáll, akkor nem hiszem, hogy érdemes – igen, igen, azt mondja Zsolt, hogy olyan mint egy levitáció, és az is - tehát, hogy ezt a konzekvenciát nem érdemes itt keresni. Mire vonatkozott ez a körmondat? Elsősorban arra, hogy az eddigi régi megjegyzésekben az hangzott el, hogy folyamatosan az alkotó kézjegyét várjuk el a képen és ezen Bara minden autogramja ott van. A nőiségéből, a játékosságából, a kitárulkozásából, amit a hétköznapokban az ember nem vesz észre, nagyon is harsányan és nagyon jól minden egyes pontján a képnek ott van az ő aláírása. Ebből, ha valaki Barát meg akarja érteni, akkor tízes lecke köldök házi feladatát megnézi, aminek az a címe, hogy „kör” és mindent lehet tudni a Baráról. Ez egy háromdisznós kép. Köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szeretem ezt a képet, főleg amiatt amit Zsolt mondott hogy tényleg olyan mintha a kislány a kör közepén lebegne, azt is mondhatjuk megbabonáz. :)

Új hozzászólás