Nem csendéletet látunk, láthatunk, ha akarjuk, el lehet vinni abban az irányba, hogy ez egy csendélet, de nem. Ez egy portré.
Beszéljünk először is a kompozícióról. Látunk egy kalapácsot, egy szobortöredéket meg valami hátteret, ami talán épp ugyanaz a csomagolópapír, amit az előző képnél is láttunk. A kalapács nincs kapcsolatban magával a szoborral. A kalapács mint egy felkiáltójel, a szobor mint egy pont, de nem igazán látom a két tárgy közötti kapcsolatot. Andrásnak tetszik ez a fajta perspektivikus ábrázolás, én azt mondom, ha csak egy kicsit elfordul a kalapács, csak egy öt fokot, akkor már összeköthető lenne a tárggyal.
A másik kérdés az maga a kép üzenete, amivel kapcsolatban nem véletlenül szögeztem le, hogy ez egy portré, mégpedig Berecz István önarcképe és egy lelki helyzetről, egy küzdelemről, egy kérdésfelvetésre adott válaszról beszél a kép. Ha ez pedig így van, vissza kell utalnunk a kompozícióra: ha ez egy helyzetjelentés, lényegesen nagyobb teret hagynék, ahol ezek a manifesztumok megjelennek. A nagy üres térrel, a csönddel lehet ezt a drámát fokozni. Most nagyon szűkre van komponálva, itt most túl közel vagyunk, az orrunk elé van tolva ez a két tárgy, és ez a közelség zavar a dráma érzékelésében. (szőke)
értékelés: