Ez most szegény elment a verbálfotóba. A címadás is, meg maga a kép is, hogy oda felakasztottad szegényt. Miközben maga a kép jó lenne. Tehát az alapkép, megint azt mondom, hogy jó, amiből kiindulsz, de most nem tartom jónak azt az irányt, ahova elvitted ezt. Ez nagyon primér, és elkomolytalankodja az egészet. Tehát egy poénért most eladtad az egész képet, amit előtte megcsináltál. Én remélem, hogy magát az alapképet majd újragondolod, hogy ez tulajdonképpen mit hordoz. Merthogy nem a kulcsokat hordozza a lakótelepről, az is biztos. És szerintem ezzel te is tisztában vagy. Olyan érzés ez nekem, mintha elbátortalanodtál volna a közléstől. (hegyi)
Lehet, elfogadom. De akkor borítja az összes többit is, például a gombolyagost, vagy amikor átégetem a papírt, mert ugyancsak megvannak benne ezek az átfedések. Minek csinálna valaki ilyet? Megértem és elfogadom az érvelésed, de nem érzem következetesnek az egész blokkot tekintve.
Nem fontos a cím. A képen kulcsok vannak és egy figura, aki lóg a kulcsok között, ennek van egy bábfilmes jellege is, de javarészt megmarad verbális összefüggésnek, hiszen miért szúrna egy fotót bárki egy kulcstartóra. Megtörténhet, válnak a szereplők és ez egyfajta utolsó jelzés, bosszú, woodoo, akármi. Még úy távozóban odaszúrták a családi fotótárból. És ezért írtam, hogy a kép maga, amit használsz ehhez, az értékesebb, mint a végeredményben betöltött szerepe, mert míg a kép hordoz áttételes, több rétegű üzenetet, addig így már ez mind elveszik és marad egyetlen fejtegetnivaló: hogyan került a kötés a lábára (szakállas kabarétréfa), miért van a kép a kulcsok közé akasztva. Viszont ennek megfejtéséhez az a vonal, amit írtál, hogy a kulcs nem része az élettérnek, ám szükséglet, ez nekem mondvacsinált, és az alap jelentést akarná felülírni, de a kulcs szimbóluma ennél erősebb, hogy hagyja magát. Szerintem.
Hát, már picit messze van, de azért emlékszem még rá. Viszont azt látom, hogy megzavart a címe Téged, sajnálkozással veszem tudomásul, hogy túlírtam. Mert nincs tartalmi köze a kulcsokhoz, nem kulcs + figura amiről ez szólna, de mondom, az én hibám, elfogadom. A szándékom valami olyasmi volt, hogy úgy érzem magam, hogy fel vagyok lógatva a napi szükségletek közé. A kulcs az ajtó mellett van, ki-be sétálgat a lakásba, különösképpen nem része az élettér lényegült világához, csak egy szükséglet. A kulcsok között lógok, akit ha kell, leemel onnan a pillanat, hogy egy szükségletet ellásson vele, majd visszategye. Szürke célszerszám, a maga recés nyers dolgaival.Ilyemi. Nem pontosan tudom elmondani, mert inkább csak érzem, éreztem (most kevésbé vagyok kritikus időszakomban amúgy :)
Én az alapképet bárgyúnak, és ügyetlennek látom amúgy, nem látom benne azt, amit Te magad jónak látsz. De kicsit ügyetlennek is szántam akkor, és hogy legyen meg a ripacskodása is, vagy inkább beláttam, hogy ilyen. A szimbólumnak választott kulcsokat és kulcstartót is valahogy ilyeneknek éreztem a fontos dolgok között.
És sokat gondolkodtam, ezen a poénért eladom dolgon, beszéltünk már erről talán szóban is. Jogos lehet, ha úgy érzed, és ezt csak megköszönöm, hogy figyelmeztetsz rá, hogy kintről ez zavaró, vagy szerencsétlen. Ugyanakkor az is van, hogy ez egy nagyon jellemző vonásom, még ha az a rövid idő, amit mi személyesen találkoztunk, és az a valamivel hosszabb, amit online láthattál rólam (de ami mégis csak egy jól lezárt réteg belőlem) a számodra más meggyőződést is hordoz. Nekem a fintor, az irónia, a gúny vitamin. Itt talán kevésbé szántam annak, de mondom, hogyha felhívod rá a figyelmem, hogy pedig ez onnan úgy vagy oda úgy megy, de valójában kevés, és/vagy céltalan, akkor csak meg tudom köszönni! :) Ez nekem is fontos lehet a későbbiekben.
Nem, épp ezt próbálom elmagyarázni. Hogy egyes szimbólumok engednek bővítést, egyesek meg nem, van, ahol működik a dolog, mert értelmezhető, de az, hogy miért szúr valaki egy képet a kulcstartóra, az nem értelmezhető. Vagyis, míg az egyik működhet így, addig ez pl azért nem, mert annyira tárgyias az egész, hogy nem lehet máshogy, mint a maga tárgyiasságában értelmezni.