Menci néni megmutatja nekünk a kertjét, mi pedig nagy érdeklődéssel figyeljük. Menci néni, anyu, és én vagyok a képen. Azért ez lett a kép címe, mert mindannyian másképp vagyunk barátai Menci néninek, de mégis ugyanúgy szeretjük.

Amikor elkezdtük a Barátság leckét, jó pár évvel ezelőtt, akkor egyszer csak arra kellett ráébrednünk, hogy jönnek a kutyás-macskás képek, legfőképp a kutyások, mert ugye a kutya az ember legjobb barátja, és ilyen megoldások jöttek a barátságra, amitől egy kicsit az értékelő elcsüggedt, hogy ennél azért tovább is kellene jutni. Lám-lám, itt egy kép, ami, még ha nem is tökéletesen komponált, de mégis erről a helyzetről érdekes módon mesél, nem a megszokott módon. Igen, lehetett volna pontosabban fogalmazni, hogy az árnyalakok jobban bekerüljenek ebbe a képbe, talán, ha kicsit oldalirányban szélesebb lenne, akkor ez erősebben tudna megfogalmazódni. De maga a lecke, függetlenül attól, hogy én magam voltam az, aki bejelentette, hogy ezeket áttesszük a Házi kedvenc leckébe, erre a képre úgy tudok most nézni, hogy ez egy jó megoldása a Barátság leckének. Azért mondom ezt, mert, bár látszólag a kutyán van a hangsúly, és ő a központi figura, de azért itt az árnyalakok is elég sok mindenről mesélnek: a kutya helyéről ebben a csapatban, hogy ki mellett van, ki a főnök, hogy a csapattagok egymással milyen kommunikációban vannak, tehát az irány nagyon jó. Egy kicsit a kompozícióra tessék figyelni, ha nagyon szűkre komponálunk, akkor óhatatlanul csorbulnak a dolgok, ezeknél a modernebb gépeknél a kereső nem is a száz százalékos képet adja, tehát még rá is lehet hagyni ezzel, tehát egy kicsit próbáljuk meg lötyögősebbre venni. Kettő csillag a kompozíciós problémák miatt, de a megoldás jó. (hegyi)
értékelés: