Ennek a furcsa címnek a második részét látjuk, én az előbb részletesen elmondtam a véleményemet erről a kompozíciós rendről, itt talán valamivel egy picit jobban komponálódik a kép, itt viszont nem tartom indokoltnak hogy az előző és ezen kép közötti különbségek indokolnák a külön kép beküldését, abban az esetben tudnám a két képet is értelmezni, ha ez egy képriportként került volna beküldésre, úgyhogy az én javaslatom az, hogy a két képet helyezzük át a riport kategóriába, ha az alkotó egyetért, áttennénk oda ezeket a képeket, és a vágy kategóriára várom a megoldást, hiszen a leckemegoldásokat mindig próbáljuk meg valahogyan kötni a bennünk zajló eseményekkel, és próbáljunk meg arra koncentrálni, hogy ez a néző számára is megközelíthető legyen, azaz a vágy kategóriájával valahogyan máshogyan kellene foglalkoznia a Camillának, és most ezeket nem érzem 100 %-osnak. Annyit pedig bátortalanul de elmondunk, hogy minden lecke elsősorban rólunk szól, a mi vágyunkról, a mi élményünkről, a mi barátság értelmezésünkről, a mi ünnephez való viszonyunkról, a mi örömünkről vagy gyászunkról, nem valaki másénak ábrázolásáról, előbb szeretnénk a sajátunkat megélni, szeretnénk, ha abban mélyednénk el, mert a sajátunk az alapja a másénak interpretálásában is. (szőke)
Új hozzászólás