"Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány."

Áttettük a képet a barátom kategóriába, mert az mégsem megy, hogy ez csak egy szorgalmis egy disznót kapjon. Volt már egy hegedűs képünk, ennél a képnél a fotográfus megfigyelése egy lélektani folyamatot is jelez a zenészről, nem vonja el a figyelmet maga a zenei eszköz arról, hogy mi az elsődleges üzenete a képnek. Ez az üzenet nem más, mint egy ember története, ami a mimikával megjelenik az arcon, és az emberre koncentrál a kép, miközben hagy annyi motívumdarabkát a képen, hogy sejtjük, hogy ez egy népzenész a kis vászonzsebkendő ott az áll alatt, ami erősíti a hitelességét, az arcon ott a sok megélt év és tapasztalat, ami fontos dokumentációja a belső történéseknek az arcon keresztül. Jók a tónusok, jó a kompozíció, jó a zsebkendő világosa, ami tónusban el tudja választani a formákat. A fotósnak egy adott pillanat rögzítésekor több mindenre kell figyelni és csak akkor jó és sikeres a fénykép, amikor ez a több különálló feltétel egyszerre teljesül. Ennél a képnél egyrészt a hangszerszám gesztusszinten jelen van, jelzi a foglalkozást, de fontos, hogy ki tudta várni azt a pillanatot, amikor a vonó fönt van, az is fontos, hogy a világítás rendben legyen és az is, hogy a gesztus, ami az arcon megjelenik, azt időben kapja el. Tehát sem nem akkor, amikor már befagyott az arca, belemerevedett egy gesztusba, ami a beállított képeknél sokszor hibaként előfordul, sem nem akkor, amikor még nem elég érett a gesztus ahhoz, hogy hiteles legyen. Itt ebben a helyzetben benne van egy melankólikus, fáradt helyzet, és ettől szinte halljuk azt a zenét, amit a bácsi húz. (szőke)
értékelés: