Igazából persze a kép rólam készült, de valami falusi fotós csinálta, szóval tudom, necces leckének...
értem, tehát a neuropata kisgyerekekről lesz adás. vagány :)
Igazából persze a kép rólam készült, de valami falusi fotós csinálta, szóval tudom, necces leckének...
Drága Zsolt, hát pont ez a kép kell nekünk a hétfői Kultúrsokkhoz! De frankón.Éppen EZ. Köszi!
A NOSZTALGIA, RETRO, ARANYKOR című adáshoz ezt a képet választottam illusztrációnak.
Első felindulásból 1 disznó-lett volna.De ez egy mesebeli kirándulás pedellusországba .Hát igen, a mi pedink nem egy Kukorica János.3disznó a csalónak.
Pár képpel ezelőtt volt szó a barátom kategóriában, hogy a korabeli fotózás néha a megvilágításból, optikaproblémákból mindenféléből adódóan attól is van egy kis bája, hogy nagyon középre koncentrál, sötétes, foltos a keret felé a felület, és a papírképek elkezdenek oxidálódni. Ha Bergmann Kígyótojás c. filmjét ha megnézitek, van a közepe felé egy jelenet, amiben egy álomszerű jelenet, semmi mást nem tesz mint hogy irdatlanul kifehéríti a helyzetet a többi képhez képest és figyelemfelkeltővá-sokkolóvá válik ez a helyzet. Mint itt, ha megnézzük vakítóan fehérre kiégett a kisfiú pulóvere, a horgolt mellény, ami a korszakot is minősíti, merthogy egy fürdőnadrág van ráerőltetve a kisfiúra, miközben egy október-novemberi időszakban egy ilyen pulcsiban a gyerekét elküldi és közben kis fürdőnadrágban és térd alá felhúzott cérnazokniban, félóráig kötött kemény, iszonyatos cipőben – tehát az egész képen látszik egy olyan beállítottság ezzel a műanyag vasúti szerelvénnyel, és ezzel az értelmezhetetlen vasbeton oszloppal van egy hihetetlen kimódoltsága, és egy olyan korszakról beszél, egy abszurd korról, ami aztán a mai korszakban egy felnőtt középkorú embernél nagyon is sok helyzetre magyarázatot ad. A képnek még ezt a furcsa szürrealitását azt is érzékelteti, hogy a kisfiút megkérték, hogy felnézzen valahova a plafon felé, a lámpák felé, azért is hunyoroghat, sőt azt is mondhatták, hogy Zsoltikám mosolyogj szépen, itt van ez a bácsi, sok pénzt kifizettünk neki, álljál rendesen ott és ott van az egészben egy furcsa korpuszi helyzet, kiterítve valaki a térdeivel, a cérnazoknival, ami aztán azonnal lecsúszott, de mindez a szép és rendezett kimódoltság ott van görcsösen és rendezetten ebben a képben. Tehát a házi feladatban, a gyermekkorban ez mind ott van, de talán itt is érvényes az, hogy egyre bizonytalanabb vagyok, még érdekesebb lenne, ha ezt párhuzamba lehetne állítani a mostani felnőttkor mostani belső gyermekkorával. Erre technikát nem tudok mondani, mindenesetre ez egy nem is annyira szerethető, mind inkább megdöbbentő kép. Már a címválasztás is, hogy a lakkcipős fiú. Úgyhogy két disznó.
És kérem Zsolt nevében is a többieket, hogy elemezzék a mi munkáinkat is, és ne csak elemezzék, hanem disznózzák is le, mert a ti értékeléseitek átlagát vonjuk és az kerül a naplóba majd és a kép alá is.
na megint egy naprakész fotó a vezetőségtől:)
főleg, hogy az alkotó még a lecke kiírásában is meg van szólítva, hogy ezt amit itt látunk ne csinálja (hogy küld egy gyermekkori képet magáról),
ettől eltekintve, mivel nagyon is a gyermekléthez köthető az ilyen fényképek elkészülése nekem ez a megoldás működik. 3 disznót adok rá egy feltétellel.
szeretném megkérni az alkotót, hogy kerítsen valahonnan egy gusztus(talan)os lakkcipőt, egy játék vasútkocsit és sétáljon be valamelyik közeli fotóstódióba és csinálja meg ezt a leckét újra, úgy, hogy most nem kényszeríti senki, hogy fotó készüljön róla és mégis vállalja az ilyen típúsú megaláztatást. ha így tesz még az is megbocsájtható lesz, hogy a fotós nem fotózik ezeken a képeken csak model.
"A hivatásos fényképészek helyére azonban végül mégis üzletemberek tódultak, és amikor aztán a negatív retusálása - a rossz festő bosszúja a fényképészeken - általánosan elterjedté vált, az ízlés szintje hirtelen lezuhant. Ebben az időben kezdtek betelni a fényképalbumok. A lakás legridegebb pontjain pihentek, (...) az ujjnyi vastag aranyrámás lapokon buta maskarában mindenféle alakok: Alex bácsi és Riechen néni, Trudchen, amikor még kicsi volt, a Papa gólyakorában, s végül, hogy a szégyen teljes legyen, mi magunk: szalontiroliként, amint kalapunkat egy pingált gleccser felé lengetjük jódlizva, vagy hercig matrózruhában, egyik láb kicsit előbb mint a másik, ahogy illik, s odatámaszkodva egy fényezett ajtókerethez." (Walter Benjamin)
Aha.Minden diktátor valamikor neuropata kisgyerek volt. Mindig így kezdődik. :)