Pista, az van, hogy lehet, hogy félreértettem valamit. Néhány kommenttel korábban mintha valami olyasmi hangzott volna el, hogy akkor most innentől felkötjük a gatyát, és komolyabban vesszük a dolgokat. Lehet, hogy ez már az, de akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez a dolog egy kicsit még erősítendő. Igazán nagyra tartom ezt a faragványt, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha ez kész lesz, akkor méltó módon fogja dicsérni a készítőjét, de lássuk be, hogy most egy werkfotó állapotot kapunk, ami akkor működik, ha az a szituáció, amiben ez a helyzet előáll, az teljes egészében, vagy a lehetőségekhez képest minél pontosabban kerül bemutatásra. Több megközelítés létezhet, magának a faragásnak a bemutatása, egészen elmehetünk a nagyon szubjektív ábrázolásig, hogy a véső hogyan faragja épp ki a fából a formát, tehát, sok minden lehetne. Itt az egész alakos önportré a lecke, hát, akkor egy teljes alakos beállítást kell létrehozni. Az van, hogy itt most a lecke rólad szól, tehát arra kellene itt a hangsúlyt helyezni, és a sorrendet úgy kellene beállítani, hogy van Pista, meg van a munkadarab, s nem fordítva. Itt most annyira fordítva van a helyzet, hogy az egészből te ki is csúszol. Egyszerűbben fogalmazva, engem érdekelne a létra, ahogy állsz rajta, érdekelne az, hogy hogyan viszonyulsz ehhez a munkadarabhoz, tehát, minimum azt várnám, hogy egyenrangú félként legyél ábrázolva, ez a félig kilógunk dolog nem jön be. Értem én, hogy nagyjából beállítottad a kis állványodon a gépet, aztán a szeles időben elfújta a szél, de azt gondolom, hogy érdemes ismételgetni egészen addig, amíg nem azt kapjuk, amit látni akarunk. Nem vagyok most meggyőzve ennek a képnek a beállításáról, legyünk ebben határozottak, és kérek egy ismétlést. Pistát akarom látni. (hegyi)