Üdv itt! :)
Jó kezdés, tetszik. A kép el van forgatva, itt-ott kivágás/szakadás a nadrágon, a két láb nem tart össze egy vonalban. Nekem ez a jelennek élő, laza, kicsit rendetlen magatartást tükrözi.
Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat. A beiratkozáskor elfogadja az Európai Unió EDPR szabályozása szerinti adatvédelmi tájékoztatónkat, melyet ezen a linken olvashat el.
Először is, köszöntünk a Látszótéren, az egy fontos dolog, hogy határozott jelenlétet képvisel az a kép, amit látunk. Aki tud idegen nyelven, az tudja, hogy ez lábakat jelent, és itt látunk három lábat is, ebből kettő a tiéd, egy pedig valami szekrény lába. Jó ez a ritmus, jó az, ahogy elfordul ez az egész, van ebben valami bábfigura, vagy rajzfilmjelenetszerű hatás is. Egy jó iránynak tartom azt is, hogy egy viszonylag bátor képet kapunk, ami egy jó start. Én azt kérném, kedves Alexandra, hogy bátran küldd a többi képedet is. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Szia Alexandra! Nagyon izgalmas amit látok, és a háromból kettőre rá is jöttem kinek-minek a lába, és hogy függ össze veled. :)
Üdv a Látszótéren!