elmondom bővítve is.

a valóságot már azzal is befolyásolod, hogy az optikán keresztül mutatod meg. a torzításával, a kivágásával, a döntéssel, mit mutatsz meg. ezen felül van egy esztétikai helyzet is. fel lehet dobni a gépet a levegőbe és exponáltatni közben, de az talált kép lesz maximum. a fotós dönt. neki kell döntenie. akár abban, hogy mit mutat be a közönségnek. ha a kezedben a gép, a döntést nem engedheted át a képzelt véletlennek. csinálhatsz úgy, mintha.

máshogy is mondom.
a fotós választhatja azt az utat is, hogy kivárja, míg az események úgy rendeződnek, hogy az általa elvárt és megáélmodott kép magától megszülessen. de akkor mnagyon sokat kell várnia, egy élet is kevés lehet rá. a helyzet tehát benyomással lehet a fotósra, de a fotós dolga azt transzponálni. ha azt elfogadjuk, hogy a kép egy sűrített üzenet, akkor a másik járható út, hogy úgymond fejben fotózod a történéseket és amikor benned elkészül a kép, akkor megkeresed hozzá azt az esztétikai megoldást, ami a legközelebb visz ahhoz, amit mutatni mondani akarsz. "aranylövése" mindenkinek lehet, de a fotós ott kezdődik, hogy képes reprodukálni dolgokat, függetleníteni magát a külvilág káoszától, és azt újrarendezve akár megalkotni a maga káoszát.

Azt szeretném elmondani, és ez alapvetően fontos lehet mindenkinek, nem csak itt és neked, hogy általában, amikor egy kép úgy tűnik, hogy a fotóstól függetlenül kialakult valóságot ábrázolja, a valóságban nem ez történik, azok a képek is rendezettek, igazítva vannak. Még a szocionak nevezett vonalnál is a fotós esztétikai rendet állít fel. A valóság ugyanis ritkán adja azt az erős koncentráltságot, amit egy fotótól elvárunk. Bele kell nyúlni.

Remélem nem rontom le a saját képem megítését, de a probléma nem is a vágásnál, hanem a kép készítésénél kezdődik. A vágásnál azért hagytam többet a bal alsó részből, hogy több látszódjon a jól megnyúlt árnyékból, az jót tesz vagy tenne a kép hangulatának szerintem. Továbbá, hogy még töb látszódjon az ott lévő gödör azon részéből ami a szék irányával párhuzamos, hogy még több dolog mutasson a bal felső sarok felé.
Jobban szerkeszthető lett volna a kép a készítéskor és a kidolgozáskor egyaránt ha átteszem a széket máshová, csak akkor már nem a tőlem függetlenül kialakult valóságot ábrázolná.

Az agy, egy buta testrész, át lehet verni. Az agy egy széket lát először és feltételezi, hogy a széken ülni is fognak, viszont nincs hely hagyva az oda ülőnek, tehát felül szűk, alul pedig hasztalan a sok tér. Az, hogy a székre nem lehet leülni, az az agyat nem érdekli.... Ráadásul így felülre került a kép súlypontja. ...szerintem

teljesen jó ez a kép csendéletnek! A vágást ugyan és is most tanulom de szerintem szűk felül egy kicsit. Grat

Megfogtak a kép szinei, nagyon tetszik.