A halványuló-de-még-mindig-fájó emlékek sóhaj-finomságú láncai ilyenek.
Sziasztok! Köszönöm a hozzászólásokat.
Ágnes, jól esik, hogy ezt mondod. Lehet, hogy küldök még ilyen szösszeneteket. Régi írásokat nem bolygatnék - ahogy Anita írja, már elvékonyodtak azok szálak, azt hiszem, inkább hagyom őket békében nyugodni magamban.
István, János, azért küldtem ebbe a leckébe a képet, mert nagyon megfogott, ahogy a lemenő nap fényénél láthatóvá vált ez az izgalmas, amúgy szinte láthatatlan pókhálószövevény a pitypangok között.
A cím és az egysoros jóval később jött, a képet nézegetve kerültem ebbe a borongós-visszatekintős hangulatba. Majdnem az Idő leckébe küldtem, de nem voltam benne biztos, hogy más is látja, amit én.
Hahó.
Mai verses adásomhoz e bóbitás képed választottam kedvcsinálónak.
Hogy miért? Gyere, és hallgasd Te is, akkor megtudod!
:)
Köszi.