Lenyomat

Vikiéknek volt egy talpas filmje, és én azt gondolom, hogy az egy nagyon jó megoldás volt, és nagyon tetszett. Erre utal vissza ez a fotó. Valószínűsíthetően, amikor az a film készült, akkor készülhetett ez a két talplenyomat is. Nagyon örülök neki, hogy ilyeneket azért megőrzi az emlékezet és nagyon köszönöm, hogy ezeket Viki nekünk elküldi. Ez teljesen rendben lévő megoldása ez a leckének. Volt ezzel meló, tehát, mint egy performace tekintek erre, nem mint fotográfia elsősorban, ami ennek a házi feladat megoldásnak a legfontosabb útja, hanem pontosan az a fajta előadás, hogy az ember bekeni a saját talpát két féle festékkel és rááll egy papírlapra. Megoldotta a leckét: „Nesztek! Itt a talpam!” Úgyhogy a három csillag megvan. Én azért várnám Vikitől, hogy a fotómasinát vegye a kezébe. Nem kell rögtön nagyra törő célokat kitűni. Az a lényeg, hogy megszokd, és összebarátkozz ezzel a eszközzel, hogy ne idegenkedj tőle. És ha a barátoddá válik, vagy legalábbis egy rutinszerűen alkalmazott eszközzé, mint egy toll, vagy egy ceruza, vagy egy öngyújtó, akkor onnantól kezdve már a használatával is könnyebben megbarátkozol. Szóval Viki fényképezz, fényképezz, fényképezz! A lényeg az, hogy csináld rendszeresen, ne csak alkalomszerűen. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás