Lila szalag

Lila szalag

A kép tulajdonképpen egy háromszög kompozíción alapul, ha megfigyeljük, a két kéz és a fej ad ki egy talpára állított háromszöget, és mindez nagyon dinamikus és határozott formai megközelítés. Ugyanakkor mondanék némi kiegészítést, ami esetleg a továbbgondolásban segíthet a szerzőnek. Valahogy olyan most ez a kép, mintha kimozdult volna a középpontjából. Egy ennyire feszesre komponált képnél figyelni kell arra, hogy az úgynevezett sarokpontok, azok az utalások, azok a képi jelek, amiken a kép egyensúlya nyugszik, azok ilyen határozott vágásnál benne maradjanak a kép keretében. Ha elfogadom azt, ami a kép jobb oldalán lévő kéz ábrázolása, azt az úgymond körberajzolást, tehát magát azt a teret, amit a kéz mellett hagytam, akkor a kép bal oldalán, a hozzánk közelebb levő kéznél nagyjából hasonlóan kellene cselekednünk. Most a kettő lényeges különbséget mutat. Az egyiket nagyon élesen, és határozottan megvágtuk, a másik meg ehhez képest lötyög a történetben. Egyszerűbben fogalmazva nem látom annak a logikáját, hogy miért hagytunk a kép jobb oldalán a kéz mellett egy sávot, ami már nem hordoz információt. Az elemzés elején azt mondtam, hogy ez egy háromszög, ennek megvan a három sarokpontja, ezek kijelölik azt, hogy hol van a képhatár, de most ez nem pontosan történik meg. A másik kérdés az, hogy mi az, ami ebben engem, úgymond a középső résznél, tehát a nyaknál, a fejnél érdekel. A kevesebb most több lenne. Kapunk itt egy gyönyörű szalagot, nagyon plasztikusan, szépen megvilágítva, bár azt gondolom, hogy valamennyi derítés nem ártott volna a most árnyékban lévő nyak és fej részre, mert így a plasztikussága, a térbelisége sérül ennek az egésznek, de elfogadom ezt a színt, és ezt a formát, sőt, azt is, hogy megtörténik ez a húzás. Bár kérdés, hogy ez a vágy kategóriába hogyan csatlakozik, nem mondom azt, hogy nem, csak van egy enyhén erotikus jellege ennek a dolognak, ugyanakkor a kiegészítők miatt tudom azt mondani, hogy nem pontos a fogalmazás. Például a fülbevaló belezavar ebbe a történetbe, mert formailag széttöri az áll mögötti részt, holott nagyon fontos lenne, hogy megmaradjon a test formája. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen kiegészítőket hagyunk a modellen, mert könnyen bizsuraktárrá változik a kép. Tehát ezek a kiegészítők azért nem azt a kategóriát képviselik, mint egy igazgyöngy. Ezt nem kötelező elfogadni, de azt tessék megnézni, hogy ahhoz a határozottsághoz képest az a fülbevaló mit mutat. Aztán van a nyakban a gyöngysor, ami szerintem szép és jó döntés lehetne akkor, ha nincsen más, de van egy ruha, ami szintén szerepel, és felesleges ez a fekete vállpánt. És van még egy kérdés számomra, mégpedig az, hogy az arccal mi történik? Az arcnak most nincs orra, nincs szája. Annyira elfordítottuk a modellt, hogy én ezt most hiányolom ebből. Nem kell felismerhetőnek lennie a modellnek, de ha ez a képkivágás, ami most van, és nem az áll felett vágunk, hanem meghagyjuk a fület is, akkor nem lehet így csonkolni egy arcformát. Ezek azok, amit gondolok a képről, ez most egy 2 csillagos ügy. Szeretném azt látni, hogy ezt Attila megismétli. Tisztában vagyok vele, hogy utáltok ismételni, én meg ragaszkodom ahhoz, hogy az ismétlés az, ami meghozza a gyakorlatot és a rutint, úgyhogy reménykedem, hogy Attila küld egy ismétlést erről a képről. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Akkor legyen más, a modell ebben most nem fontos, hogy ugyanaz legyen.

Zsolt, nagyon köszönöm az értékelést!
Jók a szempontok, amiket kaptam, megpróbálkozom az ismétléssel, de a modellem sajnos hosszabb időre Angliába költözött, szóval valaki mással tudom esetleg.

Persze, alapvetően nem krimi :) de a fuldoklás és egyfajta veszélyérzet az első ami nekem beugrik. És ha ez vágy, akkor krimi, így értettem azt az ízfokozót :)
És ahogy írod, ez nem baj, hiszen nagyon fontos, hogy ez nem minősítés, hanem csak az érzés, ami elkap, ha ránézek.

Egyetértek Istvánnal, erősen fojtogatás érzet, persze ez nem baj egyáltalán, bár ha krimi, akkor inkább két férfi kéz tartsa/húzza a szalagot ;)..

üdv p.

Nekem a vágy krimiszerűen van benne, mivel leginkább fuldokló érzetem támad.

Új hozzászólás