Liturgia 1 (Vázlatok egy képzeletbeli valláshoz)

Elemzés, Szorgalmi

Liturgia 1 (Vázlatok egy képzeletbeli valláshoz)

Liturgia 1 (Vázlatok egy képzeletbeli valláshoz)

Matera, 1012.10.10.

Márti leckéje úgy szól, hogy mindenki csinálja azt, amit akar, és én ezt azért tartom fontosnak, mert van egy felszabadultság benne, egy dac, egy kiállás, amit a Márti felvet, és nagyon izgalmas az, hogy erre ki hogyan reagál, mennyire meri átadni magát ennek az egésznek. Mondjuk ki, ez egy performansz lecke. Ez a performansz itt nagyon érdekesen jön létre azzal együtt, hogy van két olyan dolog, amit nem tudok 100 százalékig hova tenni. Az egyik, maga a tónusrend. Elolvastam, mert Sándor a hozzászólásokban leírja, hogy ez egy HDR technológia, és annak tulajdonképpen Sándorosan érdekes használata. A HDR ugye arra szolgál, hogy egy nagy dinamika tartományt jelentő képnél is részletek maradhassanak a csúcsfénynél és az árnyékoknál is. Itt meg pont fordítva történik, a HDR ellen dolgozunk: csökkentettük a dinamika tartományt, pasztelles, akvarelles irányba vittük el. Ez nagyon jó példája annak, hogy ha értő ember használja ezt, akkor nem kötik őt azok a feltételek, hogy magát a technikát mire találták ki, ő szabadon arra használja, amire szeretné. Nagyon jó ennek az egésznek az anyagszerűsége, de ettől van benne egy fáradtság. Persze ez nem biztos, hogy baj, de óhatatlanul olyan furcsa érzetem van, hogy dörzsölöm a szememet, hogy biztos jól látok-e, nem nálam van-e hiba. Tehát ad egy lehetőséget az önreflexióra, de ez nem biztos, hogy cél volt a kép készítésénél. A másik, ennél lényegesebb és talán fontosabb meglátásom, az abbeli kételyem, hogy a napszemüveg és a kalap az kell. Nekem ez olyan hatást kelt így, hogy van egy fotográfus, aki létrehoz egy kompozíciót, és megmutatja a modellnek, hogy ide így tessék majd megállni. Felveszi ezt a nagyon szép leplet, de ő maga, civilben beáll, és megmutatja ezt a gesztust, mint egy előjátszását a szituációnak. Igen ám, csak ez a végeredmény is, ez nem egy verkfotó. Ettől olyan fura hatása van. Lehet, hogy ez direkt volt cél, és akkor nekem kell ezzel még egy kicsit időznöm, hogy megfejtsem, nem tudom. Nekem ez most egy olyan kérdést vet föl, amire még nem találom a választ. Szóval mindazzal együtt, hogy az irány nagyon tetszik, és fantasztikusak ezek a leplek, és nagyon hatásos és elgondolkodtató, ami létrejön, remélem, hogy ezek a leplek még használatba kerülnek. Ha a sapkát és a napszemüveget megszokom, akkor ez nálam 10 pont. Elfogadom a pasztelles tónusterjedelmet is. Főleg a szemüveg az, ami elgondolkodtató. Persze elmehetnék abba az irányba, hogy ugye vannak ezek a vallások vagy szekták, amiknek a működésébe több féle irány bekapcsolódik. Ha ebbe az irányba megyek, akkor tudom értelmezni a szemüveget. Vagy mondhatom azt is, hogy a civilséggel hívod a magad jelenségére, mint létezésre fel a figyelmet. Hmmm, megfogtál azt hiszem. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Sándor bátyám, ha még olvasol minket, ezt a képed választottam a Paralimpiáról szóló műsorom illusztrációjaként, köszönettel.

Tamás, Zoltán, köszönöm az együttérzést.

Igazad van Tamás, a dolog késélen táncol. De ha olyan óriások, mint Annie Leibovitz, vagy Bettina Rheims, vagy akár Jan Saudek is el tudták fogadtatni a megrendezett fotót, akkor talán nekünk, itt a mi kis háztájinkban, szintén nem lesz gyerekünk tőle.

Vissza-visszatérek ide, mert a mások értelmezéseiből is sokat lehet tanulni, na és egyre jobban áthat a kép élménye is. :)

Ilyesmire is tippeltem. A drapériáid irigylem. :) Meg az energiád.

Örülök, Zsolt, hogy sikerült megdolgoztatni téged (is). Annak meg pláne örülök, hogy a kitermelt értelmezések között ott vannak azok is, amelyek a szándékaimra felelnek.

Először is: nem akartam „sztorit” csinálni, és nem akartam semmilyen létező és nem létező valláshoz illusztrációt csinálni. Ugyanakkor ezt a kezdőképet valami létezőhöz, valami ódonhoz akartam kötni. A gótika és román ikonfestészetet választottam vonatkoztatási pontként. Innen a fő elemek kiválasztása, a színvilág és a tónusrend. A fő elemek az egész sorozatban megmaradnak, a szín és tónusrend viszont majd megváltozik és közelít a mai világhoz, bár a további képek főleg a napfelkeltét megelőző, illetve az azt követő órában készültek, hogy a megvilágítást kicsit szürrealisztikusra hangoljam.

Igen, a figura megmarad civilnek, nem akar bármit-bárkit is utánzó színésznek feltűnni. Ezért a kalap, néhány képnél a napszemüveg, ezért nem rejtem el a néző elől a távkioldót. Elidegenítő, parodisztikus, ironikus, idézőjelbe tevő kis fogások. Mint ahogy a drapéria se valódi súlyos anyag, hanem leheletvékony és áttetsző. Az oltár pedig tolószék – és így tovább – mert még egy elem várakozik fellépésre, a hívő.

Sándor olyan tempóban jönnek a képeid, hogy nem győzöm követni őket.
Ez a sorozatod sokat ígérő, izgalmas vállalkozás. Az eddigi három közül, nekem ez az indító kép tetszik eddig legjobban. A másik kettőben talán egy kicsivel több a teatralitás, ami megy a témához, de nem könnyű magas szinten megjeleníteni. Érdeklődve várom a folytatást.

Dr.Bubó nagy filozóf, kedvelem!:)

Kedves Gabriella, nagy veszteség, ha megtagadod tőlem a hozzászólásodat – állítólagos fotóművészségem miatt (Bubó doktor jut eszembe: „csak úgy rektor úr ő, ahogyan én orvos”). Figyelem a hozzászólásaidat, és kedvelem őket egyenes határozottságuk miatt. És hát a legutóbbi sorozatod is nagyon tetszett: jó karakterérzékre vall, és nagyon jó a helyszín. Imádnivalók ezek a japán turistalányok a színes kalapjaikkal és görbe lábukkal.

Köszönöm, amit írtál.

Én soha nem merek Sándor képeihez hozzászólni, mert ő fotóművész és meg azt se tudom mi a pixel az a pixel. De ez...hát...elájulok, na! Pont az, amit mindig is gondoltam a fotóról, az irodalomról a művészetről, az ókorról,a Bibliáról és a hitemről. Ráadásul egyértelműen és kézzelfoghatóan. Szóval minden benne van, amire nekem szükségem van. Hát ezért...
P.S.: Ezt a képről írtam és csak most utólag olvastam el a hozzászólásokat. Hát igen, erre gondoltam pont.

Kedves Sándor! Nekem nagyon tetszik ez a kezdő kép, és nagyon várom a sorozat többi részét. Örülök, hogy újra láthatunk.

Köszönöm a gondolatokkal teli hozzászólásod. Az értelmezésnek egy lehetséges és nagyon kézenfekvő irányába indultál el. Ezt a képet a „Liturgia” című sorozatom indítójaként tettem fel, hosszas válogatás után. A válogatás nem volt könnyű, hiszen a sorozat több mint 150 képből áll, és ebből a témából a látszótér nyilván nem fog túl sokat elviselni, ergo nagyon erősen kell szelektálnom.

A „Liturgia” nem rólam szól, noha – jobb híján – én is szerepelek benne. Mindig izgatott az ember „homo religiosus” volta. A valláskreálás az embernél a „szimbolikus forradalom” korában, mintegy százezer évvel ezelőtt indult, és vizuálisan leginkább megragadható összetevője a ritualitás lehetett. A rítusok a különböző időkben, a föld különböző helyein kialakuló vallásokban igen sok közös vonással rendelkeznek.

A „Liturgia” sorozat, mely szelíd fricska a homo religiosusnak, négy vizuális elemből épül fel. Az ember (ez vagyok én), az oltár (ez a kerekesszék), az ünnep díszei (ezek a drapériák) és a hívők (ezt most nem árulom el, majd jönnek). A helyszín nem véletlen: elsősorban az bazilikátai Matera kanyon-városa (ahol sok bibliai tárgyú filmet is forgattak, pl. a Máté Passiót), mely időtlen történelmi hangulatot áraszt a paleolittól a barokkig terjedő emberi lakóhelyeivel.

Visszatérve a hozzászólásodhoz: a tompa színvilág valóban nem véletlen, és csak ezen a kezdőképen ilyen ódon, az ősi kezdetekre visszautalandó. Ezt a hatást HDR technikával (+3, 0, -3 eV expozíciósorozat) értem el. Összehasonlítás végett itt van az expozíciósorozat középső értékével kapott kép, mely a helyszín valóságos fényviszonyait mutatja:

Amióta felkerült ez a kép sokat mosolyogtam rajta, bár Sándor igen szikáran, precízen helyezte bele magát a képbe/kompozícióba, mondhatni isteni/főpapi mivoltának szuggesztív személyiségével áll, sziklaszilárdan a képen.

Óhatatlanul előjön a Kelj fel és járj! asszociációja, meg az is, hogy ezekkel a leplekkel a kerekesszékből, ami valahol mégiscsak egyfajta kiszolgáltatottságot hozna alaphangulatban, milyen könnyedén teremtett erőt sugárzó trónszéket. A puha textilek leomló redőinek játéka egy szikár, műszaki "szükségtárgyból" (nem találtam jobb szót, ezért bátorkodtam ezt kreálni) pozitív, erőt sugárzó jelképet kovácsolt, mintegy erősséget csinálva a gyengeségből.

Talán a környező rusztikus járó és falfelületek, a könnyedén, pozitívistán emelkedő ívei a falnak oldják fel valahol a feszültséget, miközben adnak a maguk mediterránságával egy kis bibliai alaphangulatot. Van egy olyan sejtésem, hogy a tónusok is tudatosan lettek ilyen laposak, koros falfestmény-hangulatot árasztóak. Nagyon szépen a helyén van a kép minden eleme, nagyon tetszik!

(Aztán persze lehet nagyon félrementem, de az élmény akkor is megvolt...)

Új hozzászólás