András talált magának egy technikai trükköt, amit most előszeretettel alkalmaz. Ez egy olyan technika, amit javarészt a digitális kor hozott és tesz lehetővé. Arról van szó, hogy bizonyos tónusokat, bizonyos színeket meghagy, és a többit redukálja fekete fehérré. Itt meg lehet határozni egy-egy színt, és ezt a skálát lehet utána bővíteni, hogy színcsoportokat hagyok meg. Itt, ha jól látom, a vörösek vannak nagyrészt meghagyva, és a kép többi része van redukálva fekete-fehérré. Ez a technika azért "veszélyes", mert megoldani és beleszeretni gyorsan lehet, tényleg 2-3 kattintással ez megvalósítható. Itt a kérdés mindig az, hogy magához az összhatáshoz és a kompozícióhoz, ahhoz a mondanivalóhoz amit akarunk közölni, ez hozzáad, vagy elvesz belőle, vagy netán semleges. Ez a technika nem egy időtálló technika, gyorsan bele lehet unni. Valószínűleg a néző hamarabb unja meg, mint aki csinálja. Belehabarodik az ember, és azt hiszi, hogy minden képnél ez milyen izgalmas. De ez egy amatőr hiba. Azért fogalmazok ilyen keményen, mert szeretném, ha András túl tudna ezen a korszakon jutni minél hamarabb. Ez arra jó, hogy azáltal tegye érdekessé a képet, hogy a néző elkezd gondolkodni, hogy "milyen izgalmas, hogy a fickónak ugyanolyan a kiskabátja, mint ahogy föl van írva az, hogy sale, mint ahogy a néninek a szája ki van festve". És ezzel létrehoz egy ilyen hármast, amivel összekapcsolja a nénit, a feliratot és a fiatalembert. De ez a kapcsolódás mesterséges. Ha a srácon egy zöld kabát lenne, akkor már nem jönne létre. Ezeknek a kapcsolódásoknak a valós képalkotó elemeken belül kell létrejönniük. Azzal tökéletesen egyetértek, hogy fekete-fehér képekkel dolgozik András, és én ennek nagyon örülök, mert ezzel lehet a legjobban gyakorolni a tónusrendet, a tömegelhelyezést, a kompozíciót, ugyanakkor a saját feladatát könnyíti meg ezáltal, hogy ilyen mankókat használ. Ha ezt a képet redukálnánk fekete-fehérre, ez a kép akkor is működhetne. Csak kijönnének azok a hibák, amik most elsikkadnak azért mert ez a trükk eltereli róluk a figyelmet. Valamiért ez a kép dől, nincs sok értelme, hogy miért. A kint és a bent, az elmozgó figura és a háttér viszonylata nincs elég erősen eldöntve, hogy hol a fókuszpont. Attól, hogy elmozdul egy alak, az már eleve létrehoz egyfajta bizonytalanságot, életlenséget, és itt jönne egy olyan döntés, amit az alkotónak kellene meghoznia, és ami most nem történt meg: hogy a mélységélességgel milyen történeti sorrendet hozok létre. Fontossági sorrendet: a fiú a fontos, és a fiú viszonyul a nőhöz, vagy a nő a fontos, és ő nézelődik ott bent mint bábu, és kiszúrta magának ezt a pasit. Tehát hogy honnan indítom el ezt a mesét ez most jelen pillanatban nincs eldöntve. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy optimális helyről van a fénykép elkészítve, ugyanis nagyon szűknek érzem ezt a kompozíciót. Én egy picit távolabbról készítettem volna ezt a képet, és várok mint a vadász néma lesben, hogy mikor fog a kamerám elé odasétálni valaki, aki jellegzetes figura. El tudom ezt a srácot is fogadni, mint modell, de ebben a képkivágásban ez nem biztos, hogy azt a dinamikát hozza, amit András akart. Az irány nem rossz, ezeket a sallangokat le kéne vetkőzni, és akkor komolyabban kéne venni azt, hogy az exponálás pillanatában oldjunk meg feladatokat, és ne otthon a laborban. (hegyi)
értékelés: