Mag

Valamilyen termés van középen, és talán valamilyen paplan, és egy lepedő, ami fellebben, vagy talán egy testfelület felül? A magon kívül igazából nem sokat tudok azonosítani, asszociációim vannak, de az nem biztos, hogy célravezető. A köldök leckére küldte Nóra ezt a munkát, és azt kell, hogy mondjam, maga az ötlet, az jó, a forma, amit itt látunk jó és intim, és az asszociáció is megvan rá. Annyira elvonatkoztatott ez az egész, hogy az egyetlen beazonosítható dolog ez a mag, ami bár jellegzetes, számomra mégis nem felismerhető, hogy minek a magja lehet. Ezért elvesztettem a tájékozódásom, mint amikor bekötött szemmel megpörgetnek egy szobában, és nem tudom, hogy mi merre hány méter. Ez azért zavaró, mert nincs koordinátarendszer, nem tudom hová tenni a dolgokat, nem tudok érzelmileg közel kerülni ehhez a történethez. Ahhoz, hogy egy történetet fel tudjak dolgozni, magamon át tudjam szűrni, megfeleltetni vagy elutasítani vagy bármilyen viszonyba kerülni hozzá, ahhoz ennél több segítségre van szüksége a nézőnek. Maga a formák is szépek, a lenti lehet egy paplan akár vagy bármi ilyen dolog, tehát nagyon érdekesek ezek a formák, de van egy gyanúm, hogy ez egy picike mag, tehát nem ilyen nagy formákról van szó. De ennél nem tudok tovább jutni. Valami olyant sejtet a felső felület, mintha akt lenne, és ha valóban van ilyen utalás, akkor az a baj, hogy ennek az országhatárán jár ez a történet; eldönthetetlen, hogy errefelé halad-e ez a történet, akár a születéssel, megteremtődéssel kapcsolatban, vagy rossz-e az út, amire mindketten gondolunk. Tehát ezt a leckét szerintem ismételni kellene, ha elfogadható ez mind, akkor akár egy testfelülettel. A textil és a testfelület, a fény-ellenfény viszonya, de egy picit több konkrétummal. (szőke)

Hozzászólások

Elmagyarázni én is tudom. Csak látni nem láttam. Szóval nem.

Szerintem arra 'nyílik ki' ad helyet a felső felület, a fény felé. Nem?

Basszus, írtam szép hosszút és lenyelte a net. A fene a gusztusát. Namégegyszer.
Ami az általad leírtakból nekem nem jött át, az a haladás. A képre nézve nekem függőleges irányú mozgás indul csak el, felemelkedés, vagy a mag szétlapítása. Az, hogy a mag a fény felé indulva fog megszületni, az nem. Szóval nálam itt siklott ki az üzenet.
Talán ez segíthet az újrafogalmazásban.

Segít az az asszociációkban, hogy itt egy mustármag úszik az olajban, két paprika teste között éppen? Szerintem nem. Szerintem egyáltalán nem szükségesek hozzá ezek az információk. A mag a fény felé halad, a sötétből a fényre megszületik éppen, ez volt az _én_asszociációm, és szerintem ez még csak nem is nagyon elvonatkoztatott, hanem elég egyszerű asszociáció. Nem tudom, hogy ismételjem meg.

Új hozzászólás