Magány

Magány

2013 július 31.-i adásom kapcsán belinkelt kép, de úgy érzem a kategóriába illik...

Érthető számomra az, hogy miről akar mesélni a kép, ugyanakkor azt is hozzá kell tegyem, hogy nekem nem ilyen a magány. Valószínű, hogy azért nem tudom értelmezni ezt az üzenetet, mert nem történt meg a valóságban az, amit a kép üzenni akar. Lehet az, hogy a kép készítőjében felmerült, mint élmény az, hogy van egy szereplő, aki nézi a tengert, és egyedül van ott, fújja a haját a szél, és ez egy kicsit lírai, magába fordulós, melankolikus érzést is ad, ugyanakkor, ennek ellene dolgozik a verőfény, az a nagy fénymennyiség, amit itt most kapunk. Egy viharosabb helyzetben, egy komorabb fényviszonynál valószínű, hogy jobban működne. Abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy ennek színesben kell megjelennie. Ez a rózsaszín kiskabát nekem túl vidám ahhoz, hogy igaz legyen az állítás, hogy ez magány. Még egy kérdés, ami felmerül, hogy ha nincsen a horizonton semmi, ha nem történik az égen sem semmi, akkor mi szükség van arra, hogy ezt az egy ujjnyit otthagyjuk a képen? Lehet, hogy a tenger, ha végtelennek ábrázolom, már segít ezen a dolgon. Ha fekete-fehérbe áttennék ezt, akkor lehet, hogy már többet mesélne. De azért én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ez a dolog megtörténjen, érzelmileg erősebben rá kell hangolódni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

27
Értékelem!

Elsőre a szűk vágás tűnt fel, kapásból azt gondoltam, hogy az ilyen magányosság-képekhez több tér kell, de valahogy nekem mégis működik - valószínűleg az életlenség miatt. Jól le van csupaszítva. :)

Új hozzászólás