Mai mese. Egyszer volt, hol nem volt, élt országunkban egy ember egy kisvárosban. Egy olyan rendszerben, ahol nem bálványokat kellett imádni, hanem a hazát kellett védeni, szolgálni. Ennek az embernek született egy lánya, akit az apa hitetlensége szerint nem, a köz hite szerint viszont titokban meg kellett keresztelni. Telt, múlt az idő, a lányból asszony lett, az asszonyból elvált nő. Aztán eljött egy új szerelem, és megszületett a lánya. Amikor a kislány hat hetes lett, az anyára műtét várt.
   - Rutinműtét - mondta az orvos, fél óra és már karjában foghatja a csöppséget. De ahogyan ez egy modern mesében lenni szokott, nem így alakult.
   A műtét tényleg fél óráig tartott, de nem sikerült. Újra visszatolták a műtőbe, még fél óra, de ez sem hozott eredményt. A fájdalmat el lehet viselni, ha van, aki az ágyunk mellett áll, és fogja a kezünk. Ha csak egy ember is... a szeretet nagy erő. De azt, amikor az orvos az ajtófélfának dőlve azt mondja - Már nem tudom, mit csináljak... - Azt már nem. A szó nyers ereje megölte a nőben a reményt.
   És ekkor a történet kettéválik. Az egyik szín a rideg kórházi osztályon, a másik a más világban játszódik tovább.
   Főhősünk teste feküdt az ágyon, de ez már csak a test. Sápadt az arc, csukva a szem. Csak egy test, amit az orvostudomány akkori állása szerint Meg Kellett Menteni!
   A lélek kiszált ebből a mozdulatlan burokból. Kívülről nézte magát. Mint egy tükör, ha belenézünk, hogy kicsinosítsuk magunkat a mának. A test erőtlenül feküdt. De a lélek élt, szálni vágyott.
   Még távolból hallotta, amint valaki azt mondta - kóma. Gyorsan műtőbe! Fogy az idő! Elveszítjük!
   De a lélek ezt már nem akarta hallani. Ezek csak hangok voltak, érzések, múltak. Megszünt tér és idő. Minden könnyű volt, légnemű. Lebegett a semmi és minden gyönyörű világában. Új világ, felfedezni vágyta. Színek, hangok, illatok, érzések keveredtek. A múlt színei, hangjai, illatai, érzései. Kislány volt ismét, felszabadult, gondtalan. Mint mikor az ember hintában fekve bámulja az eget. Azt akarta, ne legyen vége soha a kirándulásnak.
Aztán folyosó következett, sötét, rideg világ. Sok-sok ajtóval.
   - Vajon hová vezet? - kérdezte, de már vitte az új útra lába. Tétován lépdelt, szinte összenyomta a sötét folyosó nyomasztó magánya. Egyedül érezte magát. De ez az egyedünlét nem hasonlítható össze a földi félelemmel.
   - Menni kell előre - gondolta és már repítette is az ismeretlen megnyugvás felé szárnya. És ekkor a folyosó végén tündöklő, még sohasem látott ragyogás jelent meg. Be akarok menni érzése támadt. Hívta a fény...
   De talán, hogy mégegyszer lássa arcát... talán csak egy hang a jelenből, amit már elfeledni vélt ebben a sulytalan lebegésben, az kényszerítette, hogy belenézzen egyik ajtó üvegébe. És ott visszatükröződött valami. Valami, aminek láttán eltűntek a szárnyak, és a láb futni vágyott. Vissza, vissza arra a rideg kórházi , fertőtlenítőszagú osztályának, arra az intenzív szobai fehérhuzatú ágyába, ahonnan elindult a történet. Abba a világba, amiben még feladata van, ahol visszavárja a család, a barátok és a hathetes gyermeke.
   A tudata kitörölte az ajtó visszatükröződésének emlékképét. Talán, hogy megvédje valamitől, amit itt a földön nem lehetne megérteni. Csak ott, abban a pillanatban, ahol majd eltűnünk a fénybe.
   A hit a szívünkben él, ha elismered, ha nem. Nem kell hozzá prédikátor, nem kellenek hozzá bálványok.

Hozzászólások

45
Értékelem!

Szia Katis! Kérdésedre válaszolva az út választott engem...csak egy felé tudtam menni, és végtelen nyugalomra emlékszem,. Ez a nyugalom akkoris rajtam maradt- mintha áthoztam volna- mikor felébredtem. És sokáig nem akartam emlékezni sem az " útra" sem az ajtókra. El akartam felejteni az egészet. Igazán arra is gondoltam, elmegyek valami hipnotizőrhöz, hogy az tükörben látott dolgokat fel tudjam idézni. De aztán úgy döntöttem, ha majd emlékeznem kell a képre...akkor úgyis emlékezni fogok. Egy dolog viszont sokáig visszamaradt. Éjfél utánn nem mertem tükörbe nézni, mert féltem, hogy amit látni fogok az nem a valós világ, hanem valami földöntúli dolog, ami átvisz ég és föld között.
Láttad a Tvin Pix (biztos nem így kell leírni :-) című filmet? Azóta nem merem megnézni...

Szia Zsuzsa! Örülök, hogy a lelkedig hatottam. És annak is örülök, hogy elkezdtél dolgozni...jók a munkáid, ne hagyd abba !

39
Értékelem!

Hit es hit kerdes vetodik fel bennem....Letezes es Elet....Utazas es visszateres...Objektiv szubjektivizmus...ha ez jelent valamit egyaltalan...
A formai dolog relative lenyegtelenek az ilyen eszlelesek soran...Milyen ajto, alagut, vagy tisztas ezek mind az eszlelo szemelyisegetol fuggenek... De valasztas, melyet egyertelmuen kerdesfeltevesnek kellene megeloznie, ilyenkor nincs. Nem is lehet, hiszen az meg az ego jelenletet jelezne... Am ilyenkorra az mar ezer darabra hullott.... Marad az elmeny, az eszleles, a hatartalan boldogsag, a MEGNYUGVAS. Minden jo ugy, ahogy van...

...egyszer mar nekem is beragyogta arcom a Feny, mely almaim nemletezo Tisztasarol szurodott at suru bokrok levelei kozott... aztan nekem is vissza kellett ternem... Pedig ott...ott majdnem...

...de ez annyira felette allt mindennek, amit ismertem - dimenziohatarokon innen es tul -, hogy errol meselni nem is lehet...a szopaletta kiurul... maradok en...ti...es a Csend....

47
Értékelem!
69
Értékelem!

Szia!

Bocsánat, hogy eddig nem feleltem, csak most nyitottam meg az emailjeimet, és az estiskolát sem olvastam egy ideje. Bevallom, leginkább az ajtókra vagyok kíváncsi. Milyenek voltak? Vagy az emlékeidben milyenek? Mi szerint választottál ajtót? Ilyesmik.

49
Értékelem!

Az túlzás, így nemlétező folyamatos igeidőben, hogy hallgatom. A tegnapiból kb. 4 perc jutott, egy mese vége meg az azt követő nóta háromnegyede.
Ugyanez élőszóval, no az hátborzongató lehet. Kíváncsi vagyok.

67
Értékelem!

Talán inkább beszélni. Hallgatod az esti adásokat itt a rádióban? Fejbe már készül az adás, amit én szerkesztek...nemsokára elkészül. Beszélek tán erről is...

38
Értékelem!

Ez olyan, mint amikor nekem kell megszólalnom. Nehezen beszélek, időnként elhelyezek egy-két cirádát, ami vagy érthető vagy nem, de alapvetően csak információt közlök mesélés helyett. Mesélj! Tudnál erről három oldalt írni?

Új hozzászólás