Mega

Mega

Bemutatkozásnak talán kicsit erős, hiszen ezeket a pillanatokat inkább rejtegetni szokás. Mások képein természetesen és is törekszem a tisztaságra.

Azt mondja a leirat, hogy „bemutatkozásnak talán egy kicsit erős”. Itt olvastam a hozzászólásoknál, hogy volt, aki szólt, mert ilyenek a körmeid, meg a cigi is itt van, én meg azt mondom, hogy ez a kép őszintesége. Nem vagyunk mindig PC-k, és ha ezt saját magunkkal tudjuk megvalósítani, az azért fontos, mert ezzel ki tudunk jelölni határokat. Az, amit én magamnak magammal megengedek, utána már egy modellnél tudhatom azt, hogy ez az a határ, ameddig el lehet menni, és ennél nem tovább. Magyarán: Cyrano-effektus, magamat kifigurázom, ha kell, és ez szerintem egy fontos és pozitív jellemvonás. Várom a folytatást, Brigitta, kérlek, hogy dolgozzunk ezzel az első három leckével, ez egy abszolút három csillagos kép, mert nem kimódolt, nem valami hosszan elemzett, és jól rákészült helyzet, hanem spontán, legalábbis nekem ez jön le a képről. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Kíváncsian várom a műsorodat.

Csütörtök esti Dohány című rádióműsoromhoz ezt a képed választottam illusztrációnak.

Kedves Brigitta,
olvasom, te magad is, de a többiek is erősen vagy kevésbé, de megfogalmazták ami a képen jól látszik...:)) Én is azt feltételezem, hogy bizonyára szándékos ez a megközelítés, és úgy gondolhatod, hogy ez árulja el Rólad jelen eszközökkel leginkább, amit elmondani szeretnél... Nekem nehéz arra gondolni, hogy az ápolatlanságodat szeretnéd szertekürtölni. No, de a cigaretta csonkig égett, már a szűrő ég... Ha hosszú lenne a hamu, mást mondana mint így...

A kezek melós kezek - és a körmök és az ujjvégek állapotából én inkább azt gondolom, hogy talán most fejeztél be valamit... Kemény munkát végezhetsz, talán földet művelsz...

A leírásodban ezt a mondatot nem értem:
"Mások képein természetesen és is törekszem a tisztaságra. "

Üdvözlettel: István

Köszönöm a meleg fogadtatást.

Üdv köztünk Brigitta! Őszinte, erős kép. Várom én is a továbbiakat.

Pompás kezdés, dramaturgiai telitalálat, mert ez a nagyon megdolgozott kéz kíváncsivá tesz a folytatásra.

Üdv a téren, gratula a bátorságért és a remek képért! Klassz, hogy közel hoztad a lényeget, hogy természetesnek hat - érzem a dohányszagot is. :)

Új hozzászólás