Megjött a mikulás

Megjött a mikulás

A suliba is eljött a Mikulás.

Igen, az az a kép, ahol tulajdonképpen rendben van ez a fajta elmesélési mód, amit ez a kamera létrehoz, mert itt fontos, hogy közben a háttérben egy vetítés is folyik, mutatja azt, hogy ez egy iskolai helyzet, amibe egyszer csak betoppantak a Mikulásék meg a rénszarvasok. Ismerem ezt, hogy az ember ilyenkor, ünnepek előtt, már nem nagy kedvvel jár be a suliba, minden őrületet kitalál, és húzza az időt, itt is látszik, hogy valami produkció volt, és próbálták ezt a produkciót minél hosszabban elhúzni ahhoz, hogy ne kelljen a kémiával foglalkozni. Jó a megfigyelés, jó a szociója ennek a képnek, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szia Alexandra! A ma (2013. dec. 2.) 21 órától kezdődő Mikulásos sokkos rádióadásunkhoz ezt a képet választottuk illusztrációnak. Köszi szépen, belehallgathatsz majd, akár arhívból is :)

Új hozzászólás