Megvagyunk

Megvagyunk

Legelőször az tetszett ezekben a virágokban, hogy egy rakáson mennyi van belőlük, és hogy milyen szépek együtt, merthogy ez a fajta virág csak bokorban nő. Aztán külön szerencsém volt, hogy szépek voltak a délutáni fények is, és ezt a "közösséget" le tudtam fényképezni a segítségével. Nem tudom, hogy ezáltal a főszereplő a fény lett-e, azt hiszem, mindketten (a virág és a fények) fontos szereplői a képnek.

Ennél a képednél is azt mondom, hogy az az izgalmas, hogy finomságokat veszel észre. A megvalósításnál még van mit finomítani, most a tónusrend a komorabb szomorúbb mélyebb tónusok felé billen el, ez a téma vitalitását csökkenti. Ez egyrészt utómunkával korrigálható valamelyest, de tegyük hozzá, hogy az a zsebtükör itt is jól jött volna. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás