Állás. Akinek nincs, annak kell. Akinek van, annak másik kell. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Sajnos vagy szerencsére, de nekem jelenleg nincs. A pénztárcám szempontjából sajnos, a munkakörülmények szempontjából szerencsére. Persze én léptem ki, ami lássuk be manapság meglehetősen merész vállalkozás. Sokkal több a munkanélküli, mint a munkalehetőség. Az ember ne válogasson. Ahogy azonban fentebb írtam, akinek van az nem elégedett vele. Olyan kis apróságok zavarják, hogy a 10 órából 4 re van bejelentve. Mindennapos helyzet, nem kéne fennakadni ezen. Ahogy azon sem, hogy a létszám néha nem is annyi, mint a munka megkövetelné. Előfordul. Sokszor. Semmi baj, majd megoldjuk. Mondja a főnök. Aztán ott van a túlóra. Lehet vállalni és lehet nem vállalni. Előbbi néha előfordul. Utóbbi is. Persze utóbbi esetben vagy tényleg nem maradunk munkaidőn túl és akkor az egy rossz pont, vagy nem vállaljuk, de mégis maradunk. Hát volt már rosszabb is. Néha előfordul, hogy a gépek és szerszámok nem megfelelőek, urambocsá' nem is működnek. A dolgozó azonban ne csak szorgos legyen, hanem kellően kreatív is. Hidalja át az adódó problémákat. Persze a problémák is szorgosan adódnak. „Megoldjuk!”. A fő, hogy a legfőbb dolog, a fizetés jön. Valamikor. Egyszer csak. Persze lehet sajnálni a vállalkozót. Hiszen fájhat a feje, hogy miért nem utalnak neki amiért mi olyan keményen megdolgoztunk, hiszen ha ő nem kapja meg, hogyan is tudna nekünk a saját pénzéből fizetni. Az ember persze gonosz, hogy ezen kis apróságok is képesek bosszantani. Sőt! Egyenesen képes eme kicsinységek miatt rossz szájízzel dolgozni, hogy ne mondjam lassan és kevés lelkesedéssel. Pedig örülnie kéne, hogy van munkája. Például amikor az éjszaka közepén kapja a telefont, reggel hamarabb kell(ene) bejönni egy órával. Amúgy is csak a lusta ember alszik sokat, ráadásul özönlik a pénz is a túlórázás miatt. Az ember azonban nem csak gonosz, de hálátlan és rosszindulatú is. Ahelyett, hogy örülne, folyton csak megjegyzéseket tesz, hergeli a többi jámbor dolgozót és nem átall önként és dalolva felmondani, hogy ezzel is nehéz helyzetbe hozza a munkaadóját, akinek a megélhetését köszönheti. Azt, aki kenyeret ad a szájába. Ilyen ez a mai világ. Becsüljük meg, hogy dolgozhatunk. Elvégre ez a helyzet ma: több a munkanélküli, mint a munka. Előbbiek táborát gyarapítom jómagam is. Ne ítéljetek el nagyon.
Gergő!
Köszi a hozzászólást.
Igen, általában ha írok, akkor az indulatból vagy lelkesedésből történik és nem nagyon gondolom meg illetve át. Nem szánok neki hosszú éltet, de amint látom így is képes elég indulatot kavarni.
Hát asszem a játékosokon is múlik itt a játékszabályok alakulása. De a betartása mindenképp.
Még egyszer köszi.
Nos igen. Ki dühből ír, indulatot kavar...:) Mivel az én cuccaim is általában erős érzelmi/észlelési töltetet hivatottak hordozni (olyan szubjektívak, hogy csak na), nekem inkább csitt a nevem...;)
A "Don't hate the player, hate the game" pedig egy zseniális kandikamerás (Trigger Happy Tv) gag-ben volt, egy ördögkosztümös férfi állt az utcán - kezében egy táblával ezzel a felirattal. Gondoltam, ha a hsz-ek úgysem az írásról szólnak, belefér.
:D
Hajrá, várjuk a többit!