Na. Jó régen virítottam ide valamit. Viszont mostanában elég sok fika cikk születik sziget témában. Voltam én is kinn hétvégén. Meg 98 óta vagy tucatszor. Egy hétre. Utána is egy-egy napra.
   Most viszont megint megvolt az az érzés. Az egy napos kimenetel az semmi. Már a kétnapos is olyan, hogy ha valami állandóra nem jutsz be, vagy nem jutsz el, akkor majd holnap. Nyugika és lazaság.
   Egyébként tényleg változik a sziget. Az irányt nem tudom, csak hogy nem olyan, mint régen. Már 98-ban is komoly infrastruktúra volt, nyilván volt honnan fejlődni, ahogy sejtem. Azóta is menetelés van, bár nekem ez a vécécsoportosítás nem jött be annyira. Mert ha az emberre rájön a szükség, akkor nem árt, ha a közelben van klotyó. Bár az is igaz, jobban szét volt terítve, de akkor meg kevesebb volt egy helyen.
   Legnagyobb meglepetésemre, most először volt olyan, hogy nem jutottam el egy koncertre. Már úgy értem, volt ilyen, mert néha túl sokat iszik az ember, vagy talál valami érdekesebbet, esetleg a gyomra rendetlenkedik a raklapnyi kenyérlángostól, amit előző nap befalt. Itt most az volt a szitu, hogy nem engedtek be a Parov Stelar koncertre. Viszont legalább nem csak engem nem, hanem rengeteg embert. Szóval erősen úgy tűnt a szervezők az előadót igencsak alábecsülték. De a biztonságiak legalább elég vérmesek voltak, amikor egy csávót áthúztak a kordon túloldaláról és hárman térdeltek a hátára, pedig elég bambának tűnt. Lehet, hogy egy vérnyúl volt.
   De ha már zene. Első időkben már a mínusz sokadik nap beköltöztem, felderítettem melyik színpad merre van és a műsorfüzetbe bekarikáztam a megnézendőket. Aztán erről elég hamar leszoktam, nagy vonalakban készültem csak, mire megyek. Sajna a sziget olyan sokszínű, hogy minden sarkon belebotolhat az ember valami izgalmas dologba és akkor menthetetlenül ott ragad. Gólyalábasok, óriásbábosok, gorillák, méhek, zenészek, tűznyelők, artisták és mindenféle egyéb fura performanszok várnak az emberre. Aztán persze, hogy nem jut el a zenéhez. Aztán fokozatosan le is szoktam a sok zenéről. A mindenből egy kicsi lett a cél. Zene is kell persze, de ott az utcaszínház, a sok humorista, a cirkusz, a kiállítások, meg mindenféle önjelölt művész és előadó. A lumináriumról nem is beszélve, amit meghatározni sem tudok, nem tudom hova sorolhatnám. Persze olvastam olyat, hogy nem kell ez a sok körítés, legyen több zene, kevesebb sallang és akkor nő a minőség. Szerintem pont azzal tud kitűnni a sok zenei fesztiválból, hogy itt van más is. Persze zenéből is piszok sokféle van. Én magam is hallgattam itt komolyzenét, jazzt, bluest, afrikai zenét, popot, rockot, sőt egyszer cigányzenét is. A Magic Mirror backstage-en pedig élőben láthattam gyakorolni egy férfi tánckart, de ez hosszú történet lenne.
   A felhozatal olyan amilyen. Én nem olvastam, hogy mit írtak erről a szigetesek. Mert nem terveztem semmit. Az utóbbi időben amúgy sem ismerek fel senkit a nagyszínpadosok közül. Mondjuk ez azért is lehet, mert nem követem a zenei trendeket és öreg is vagyok, mint az országút. 15 éve voltam kinn először. Már kimondani is szörnyű. Hát még leírni. Az öregségre akkor éreztem rá, amikor néhány éve a Tankcsapda kapott valami minusznapot. 20 évesek lettek. Na, ott előttem olyan 14-15 éves lánykák ácsingóztak, akik akkor születtek, amikor én elkezdtem hallgatni a Tankcsapdát. Kazettán, szigorúan.
   Szóval lehet, hogy nem jó a minőség. Mondjuk ezt a David Guettát szerintem nem kéne a nagyszínpadra engedni. Ne csináljunk már egy rohadt diszkót itt is. Amúgy is eléggé ellene vagyok ennek a stílusú zenének, de azt mondom, amíg csak a Party Aréna sátorban darálnak, addig nem érdekel. Mondjuk hétvégén nagyon sok helyről ömlött ez a „zene” (elnézést a rajongóktól). Sok mindent meghallgatok, voltam én már Uhrin Benedek koncertjétől kezdve Motörheadig minden vackon, de azért na! Nem kell, hogy rockfesztivál legyen. Csak azért ne menjünk már el abba az irányba, hogy az előadók vezetékneve DJ.
Engem amúgy tényleg minden érdekel.
   A cirkuszban például előjött a gyerek belőlem. Sosem voltam cirkuszban, gyerekkoromban. Most ültem ott és tátottam a szám. Az artisták és a vicces előadók zseniálisak voltak. Profi előadás volt. Voltunk a kelet-európai vurstliban is egy kicsit. Lehet ott régi fényképet csináltatni, egyedi egyeninget, lehet marháskodni egy talapzaton, hogy milyen szobor vagy és még hatszáz más ilyet. Voltunk a sportsziget részlegben is, kipróbáltunk ilyen felfújható cuccot, magunkra húztunk és azzal futottunk egymásnak. Vicces volt. A lumináriumban majdnem elaludtunk, de előtte a Slam poetry meg a standup nagyon tetszett (mondjuk szegény szlemmerek nem zavartatták magukat, hogy az elején többen voltak a színpadon, mint a nézőtéren).
   Ugye a Parov Stelarra nem jutottunk be, de megnéztünk egy francia dobcsapatot a nagyszínpadon délután, szuperek voltak. Meg a Zaz is lenyűgöző volt. Az a nő egy boszorka. Egész végig izgett-mozgott, táncolt. Lebirkózta az egyik gitárost, a másikkal táncolt, felment a billentyűshöz és összekócolta a nagybőgős haját. A legjobb viszont, hogy állandóan mosolygott. És le volt neki írva pár mondat magyarul. Vette a fáradtságot. Nagyon értékeltem. Mondhatta volna angolul is. Azt lehet, hogy többen is értették volna, de ő Magyarországon koncertezik.
   A civilfaluban megmértük az IQ-nkat a Mensa-soknál. Este megnéztük a nagy utcaszínházas előadást. Nagyjából ennyi. Biztos millió dolgot kihagytam, mindig ki szoktam.
   Most hétvégén megint visszajött az az eredeti hangulat, amiért először kimentem. Megint megvolt az, minthogyha egy másik országban lennék (nem e miatt a hülye fesztiválköztársaságos faszkodás miatt). A K-híd egy rohadt határátkelő egy másik világba. Itt mindenki jól érzi magát, szeret ismerkedni, kedves és vigyori. Tolerancia, az van, dögivel.
   Persze erre most lehet azt mondani, drága. Igen, drága. Nem kicsit, nagyon. Nekünk. Magyar fiataloknak. A külföldinek meg még mindig olcsó. Erről nem a sziget tehet, és nem mi. Én azt mondom, mégis megéri, a hangulatért, az érzésért, hogy egy olyan helyen vagy ahol bármi megtörténhet és az élmények olyan töményen jönnek, mint máshol nem. Szeretem a Szigetet. Nem tökéletes, de remélem, még sokszor élvezhetem.

U.I.: sok cikkel egyetértek, de egyikkel sem százszázalékosan. Ez a kis cucc meg elég összeszedetlen, pont, mint én. Egyébként meg elég nehéz véleményezni valamit, amivel elfogult vagyok. Gyertek ki és nézzétek meg saját szemmel, sokkal másabb lesz, mint a cikkek, képek vagy videók alapján.

Állás. Akinek nincs, annak kell. Akinek van, annak másik kell. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Sajnos vagy szerencsére, de nekem jelenleg nincs. A pénztárcám szempontjából sajnos, a munkakörülmények szempontjából szerencsére. 
Persze én léptem ki, ami lássuk be manapság meglehetősen merész vállalkozás. Sokkal több a munkanélküli, mint a munkalehetőség. Az ember ne válogasson. 
Ahogy azonban fentebb írtam, akinek van az nem elégedett vele. 
Olyan kis apróságok zavarják, hogy a 10 órából 4 re van bejelentve. Mindennapos helyzet, nem kéne fennakadni ezen. Ahogy azon sem, hogy a létszám néha nem is annyi, mint a munka megkövetelné. Előfordul. Sokszor. Semmi baj, majd megoldjuk. Mondja a főnök. 
Aztán ott van a túlóra. Lehet vállalni és lehet nem vállalni. Előbbi néha előfordul. Utóbbi is. Persze utóbbi esetben vagy tényleg nem maradunk munkaidőn túl és akkor az egy rossz pont, vagy nem vállaljuk, de mégis maradunk. Hát volt már rosszabb is. 
Néha előfordul, hogy a gépek és szerszámok nem megfelelőek, urambocsá' nem is működnek. A dolgozó azonban ne csak szorgos legyen, hanem kellően kreatív is. Hidalja át az adódó problémákat. Persze a problémák is szorgosan adódnak. „Megoldjuk!”. 
A fő, hogy a legfőbb dolog, a fizetés jön. Valamikor. Egyszer csak. Persze lehet sajnálni a vállalkozót. Hiszen fájhat a feje, hogy miért nem utalnak neki amiért mi olyan keményen megdolgoztunk, hiszen ha ő nem kapja meg, hogyan is tudna nekünk a saját pénzéből fizetni. 
Az ember persze gonosz, hogy ezen kis apróságok is képesek bosszantani. Sőt! Egyenesen képes eme kicsinységek miatt rossz szájízzel dolgozni, hogy ne mondjam lassan és kevés lelkesedéssel. 
Pedig örülnie kéne, hogy van munkája. Például amikor az éjszaka közepén kapja a telefont, reggel hamarabb kell(ene) bejönni egy órával. Amúgy is csak a lusta ember alszik sokat, ráadásul özönlik a pénz is a túlórázás miatt. 
Az ember azonban nem csak gonosz, de hálátlan és rosszindulatú is. Ahelyett, hogy örülne, folyton csak megjegyzéseket tesz, hergeli a többi jámbor dolgozót és nem átall önként és dalolva felmondani, hogy ezzel is nehéz helyzetbe hozza a munkaadóját, akinek a megélhetését köszönheti. Azt, aki kenyeret ad a szájába. 
Ilyen ez a mai világ. Becsüljük meg, hogy dolgozhatunk. Elvégre ez a helyzet ma: több a munkanélküli, mint a munka. 
Előbbiek táborát gyarapítom jómagam is. Ne ítéljetek el nagyon.

Ha az ember nem szakképzett a bürokrácia minden apró részlegében, akkor a tudatlanság és a bürokrácia könyörtelensége garantáltan felőrli az ember idegrendszerét.
   Ma voltam az áramszolgáltatómnál. Tavaly elköltöztem vidékről nemzetünk fővárosába. Előtte persze bementem hozzájuk, hogy itt az óraállás és nem kell csekk, mert nem lesz fogyasztás. Szóval köszi. DE.
Nemrég a megbízott ingatlankezelő, azaz a sógor szólt, hogy jönnek a csekkek. Bementem, hogy szeretném tudni mennyi adósságom van. Mert hogy én a fentiek szerint jelentettem, hogy nem kell csekk, részszámla meg egyéb hívságok. Ja látja a gépen. Majd felkiált: Gizike, gyere már ide! Ilyet még nem láttál! Le van nullázva, mégis kimentek a csekkek. Hát szuper.
   Közben Gizike felfedte a rejtély kulcsát. Január óta nincs havi csekk, ámde februárban leolvasták az órát és készült egy összesítő számla ami semlegesíti a nullázást, ráadásul kiszámolták a előző évi alapján, hogy 5 rongy pont frankó lesz nekem havonta. Van-e nálam óraállás? Kérdé a hölgy. Hát nem. Ad egy telefonszámot, hogy el lehet talán ott is intézni. Úgy döntök inkább haza, mert a telefon az két esélyes minimum, de sanszos a szívás. Itt eszembe jutott, hát hogy nem volt fogyasztás és ugyanannyi mint amit diktáltam annó, de nem mertem ellenőrzés nélkül bemondani hasra. Utazás oda-vissza mindössze 30 km. Óraállással vissza.
   A kedves ügyintéző hölgy sokáig nyomogatta a gépet, majd kihozta, hogy 1300 pénzzel jövök (36 mínusz 35, még jó hogy nem kellett befizetni, hogy aztán visszautalják). De mégis hogy lehetne ezt a leolvasást megúszni? Sehogy, minden évben leolvasás. De akkor nem lehetne-e, hogy kinullázni a jövő évit már most? Nem mert az összegző úgyis felülírja. Szóval ezt évente be kell jelenteni? Igen, amikor leolvassák utána. Februárban, januárban... vagy amikor leolvassák. De basszus: azt, hogy mikor olvassák le, honnan a fészkes fenéből tudjam, mikor az a lényeg, hogy nem vagyok ott? De nem kérdezem meg ezt, csak gondolom. Mindenesetre azért még leszúrt, hogy ezt nekem tudnom kell. Annyit azért elértünk, hogy egy évben csak egy csekk, azt is ide a pesti címre.
   A bürokrácia olyan mint az egyszerű moszat csónakázás közben. Amíg kicsi foltok addig csak kicsit zavaróak meg rondák, de ha elszaporodik akkor már komoly ellenállásba keveredhetünk, főleg ha Sargasso-tenger méretű lesz a dolog. Egy sci-fiben olvastam, hogy életre kelt a tengeri moszat. Azt hiszem a bürokrácia már elérte nálunk ezt az állapotot. Arról nem is beszélve, hogy a munkaügyiben kiváltottam egy olyan igazolást, amire a NAV-ban simán azt mondták érvénytelen. Két kattintás után. Persze emitt ezt nem látták, úgy tűnik. Frankó.

Ültem a föld alatt és néztem az asztalra. Hrabal Gyengéd barbárjai békésen megfért egy Playboyjal és egy Metropollal. Az asztalon volt még egy szinte üres vizes palack és egy nagy nejlonzacskó, rajta a krumplis pogácsa maradéka. 

   Szeretem Hrabalt. Legalábbis azt a keveset amit kaptam tőle eddig. Ott és akkor egyedül egészen hatalmába kerített valami. Vladimír nevű főhőse abszolút másként látta/látja a világot. 
Nekem is eszembe jutott, hogy az mp3 lejátszóm, amit rákötöttem a hangfalakra egyfajta tisztítást végez. Ezek a csempézett falak a kosztól sötétszürkére mázolódtak, de ezen kívül az egész nap csak a tüc-tüc zene megy, ami mosáshoz jó, mert tempós, de zenének azért nem nevezném, amikor DJ Fasztudjaki egy régi számot felgyorsít és alárak egy dobot. Tisztítás, mert amikor végre az üres térben felhangzik a zene, remélem a kopott falakba beivódott igénytelenség is mállik egy kicsit. Nem mondom, hogy az én zenei ízlésem (vagy annak hiánya) a csúcs, de amikor hallani végre hangszereket is azért az nagyon kellemes.
   
Pop, rock és Jazz. Kellemes, néhol karcos, néhol mély és bársonyos női és férfi hangok. Gitár, hegedű, zongora, réz és fafúvósok, vonósok, harmonika, mind-mind karakteressé teszi a zenét. 
Mintha a térben is tisztulás lenne, sokkal szebbnek, sokkal többnek tűnik.
   
Érzékcsalódás. A föld alatt várom, hogy végre leteljen az idő. Aztán Hraballal együtt hazabuszozom.

Egy hideg napon, séta közben megpihenve

Szeretem ezt a képet. Igazándiból kettő kérdésem van. Az egyik egy technikai jellegű kérdés. Nyilvánvaló, hogy ez adódik abból a fotómasinából is, amivel az András dolgozik, merthogy most egy picit életlenben van ez az arc tartva, tehát az élesség nem oda került ahova azt mondjuk optimálisan az ember elhelyezné és ennek most igazándiból nincsen oka, azon kívül, hogy lehet, hogy a gép maga nem tud ilyen közelre éleset állítani. Ha ez így van, hát akkor meg kell valahogy oldani, hogy valami kis állványra, vagy nem tudom mire föltesszük a gépet, mert egyébként a választott házfal az igazándiból nem hordoz információt olyan értelemben, ami indokolná ezt a fajta élességválasztást. Ha pedig még jobban megnézzük ezt a képet, akkor azt mondom, hogy hát lehet azért valamit keresni ott azon a házfalon, ami indokolhatná ezt a fajta megoldást, és ez a repedés. Csakhogy most nem teljesen értem, hogy most mért a fülén megy át ott a delikvensnek és mért pont ott van ahol. Tehát ha van egy ilyen repedést, akkor azt el lehet kezdeni használni, mint képalkotó elem, vagy pedig keressek egy olyan részt, ahol ilyen nincs. Izgalmasabb nekem ez a repedés mint megoldás, mint hogyha teljesen homogén lenne a háttér, csak most ez a passz, ez nincsen kihasználva. Úgyhogy ez nekem kettő csillagot ér meg ezek miatt az okok miatt. Várnám azért Andrásnak a többi leckéjét is és én azt mondom, hogy még egy kicsit dolgozhatunk ezzel az első két leckével akár, nem kell rohanni, nem kerget a tatár, az első két leckét lehet megoldani. (hegyi)
értékelés: