Nemzeti ünnep. 
A második kétségtelenül igaz. Ünnep, de hogy nemzeti? 
Félreértés ne essék, nem az 56-os eseményekkel van bajom, sőt. Bár a történelem sosem volt az erősségem az iskolában, azért az ott tanítottakból maradt meg elég. Az ünnep előtt pedig kissé fel is frissítettem a tudásom. Legalábbis amit tudni vélnek. 
Nézetem szerint aki akkor nem volt ott, nem tudhatja mi zajlott le ott. Milyen lehetett amikor a tüntetők közé lőtt az ÁVH vagy szovjet harckocsik lőtték a lakóházakat.
   Engem sosem akart megölni senki, a megverésemet azonban néhányszor és többnyire komolytalan ígéretben persze már kilátásba helyezték. Ami természetesen eltörpül ezek mellett. 
A szabadságharcos igazi hős a szememben, de ugyanakkor aki ott és akkor harcolt csak kis szeletét látta a nagy eseményeknek. Persze a mai történészek (és az egyéb ezzel foglalkozó emberek) átlátják mi zajlott le 56-ban. Látják a képet, de nem érzik az amit azok akik ott voltak és harcoltak. 

   Ezután a rövid felvezető után térjünk vissza a ma emberéhez. Tapasztalataim szerint nagyjából kétféle ember van ilyenkor. Hatványozottan igaz ez ilyen hosszú hétvégés esetekben.
 Az egyik lelkesen nyilatkozik az ünnep előtt és alatt az utcákat elözönlő újságíróknak, rádiósoknak, tévéseknek. A szorgosabbja, elhivatottabbja szervezkedik is. Alaposan felkészül a tüntetésre vagy bármely az általa választott szervezet összejövetelére. Van véleménye és nem rejti véka alá. 
Nos, a vélemény szabad, ugyanakkor nem elfelejtendő, ez az ünnep az 56-os eseményekre emlékezik. 
A másik ember pedig nem foglalkozik 56-tal. Nemzeti ünnep? Hosszú hétvége? Hurrá, nem kell dolgozni menni, négy napos pihenő. Örül, hogy most hosszabb időre kiszabadulhat a napi robotból. Elmegy meglátogatni a vidéki rokonokat, lakásfelújít vagy csak elmegy a gyerekekkel az állatkertbe. Pihen. Aktívan vagy passzívan. A nemzeti ünnep számára egyenlő az ingyen-szabadsággal. 

   Lehet, hogy nemzetietlennek tűnhetek, de én az utóbbiakhoz állok közelebb. 
Nézetem szerint ugyanis mostanában ki lettek sajátítva a nemzeti ünnepeink. Nem csak október 23, de a többi is. 
Minden médiában csak azt látom és hallom, hogy ez a szervezet illetve párt itt gyűlik és ünnepel amaz meg amott. Mindegyik magáénak érzi ezt az ünnepet. Ez nem baj, de valahogy az az érzésem, hogy csak magáénak. A másik az rosszul ünnepel, vagy nincs is joga rá. Ezt világosan ki is mondja. 
Mintha ez az egész ünnep csak egy ürügy lenne, hogy végre összegyűljünk és jól megmondjuk a frankót. A kormány ellen, a kormány mellett stb. Engem ez mind nem érdekel. Akkor is legyenek okosak és mondjanak szépeket amikor éppen nincs ünnep. Tüntessenek akkor. Szervezkedjenek. Ne akasszák az egészet szegény ünnep nyakába, és mint valami igásló majd az elhúzza őket jól. 

   Az az igazság, hogy elegem van a politikából, ami megpróbálja befonni a hétköznapok után az ünnepnapokat is. 
Nem vagyok egyik párt vagy szervezet tagja sem akik vagy amik október 23-án felvonultak, beszédeket mondtak. Szimpatizálok egy néhánnyal, de szeretném, ha nem csak ilyenkor hallatnák a hangjukat. Ha lenne bennük annyi kezdeményező készség, hogy nem csak ilyen alkalmakkor tudnának és akarnának felbukkanni. Egyelőre még velük sem tudok teljesen azonosulni.
 Azok meg akik ilyenkor is csak a saját gesztenyéjüket sütögetik, azokról meg van a véleményem. 
Nem tudom, hogy az emberek nagy többsége, mit gondol A Politikusról, de az a gyanúm nem sok jót. A napilapok és a tévéadások tele vannak azzal, hogy milyen illegális dolgokban vannak benne bizonyos emberek. Akiknek az lenne a dolguk, hogy kormányozzák az ország hajóját. Az ellenzéknek, meg hogy kreatív kritikájával segítse őket. Ehelyett meg az van, hogy mindenki a saját irányába evez, és nem haladunk semerre. Ez ráadásul a kisebbik baj, de mind ki is hasítja (de legalábbis megpróbálja kihasítani) a hajóból a sajátjának vélt részt és akkor majd csak pisloghatunk a tenger fenekén. 

   Szóval a nemzeti ünnepeink nekem az utóbbi években már nem magunkról az ünnepekről szól, hanem valami egész másról. Amihez nekem egyáltalán nem fűlik a fogam. Viszont nem érzem magam elégnek, hogy ezen változtassak. De az is lehet, hogy csak a sok csődöt mondott variáció riaszt el a további (illetve legalább az első) próbálkozásoktól, hogy én is alakítsam a hajó irányát. 
Mindenesetre ahogy nézem, lehet hogy az átszállás lesz vagy lehet a megoldás. Vagy mégiscsak kell nekünk egy kapitány, aki ért ahhoz amit csinál. 
Kapitány kerestetik.