Mennyei ágy
Ha felhőkön alszol, angyal vigyázza álmod.

Beszélgettem Hegyivel, aki azt mondta, hogy egy kép jut eszébe, ami Dörögdön került elő számára sok-sok év után újra, amit először nagyanyja szobájában látott, ami blondel keretben az ágy fölött volt, a felhők fölött az éjszakában ülő nagyszakállú Istennel profilban, aki mintegy merengett a város és az emberek felett. Erre válaszolok én most, tulajdonképpen amit Zsolt mondott, megidéz egy fogalmi rendszert, a giccs fogalmi rendszerét. Ez valamiképp kapcsolódik ehhez a helyzethez, természetesen azért, mert Zsolt azt mondta, hogy a nagyanyjánál az a kép, amit látott, nyilvánvalóan minden stílushiba ellenére is megérintette őt érzelmileg. Miért? Mert ezek a helyzetek a nagyanyai szobákban az érzelmet jelentették. Ha ezeket a brómolajnyomatokat nézzük, amik képzőművészetileg hagynak kívánnivalót maguk után, egyet bizton ki lehet jelenteni, hogy érzelmileg próbálnak hatni a nézőre. Ez a kép ugyanígy érzelmileg próbál hatni, és azért minősítem fölül a giccs fogalmát, amit amúgy teljesít a kép, mert ha valaki ismeri a Tamást és találkozott vele és ismeri az érzelmeit, akkor el kell tudnia fogadni, hogy ez egy sűrített és bátor vállalkozás, ugyanis ez a kollázs a manipulált holdacskával, ami megvilágítja ezt a mesemacit, aki a habpaplan tengerben alszik, a békesség álmával azt is üzeni, hogy a világ nem ilyen, a világ nem így történik, nem így éljük meg, és nem egy kisgyermeket látunk, de ez a magzati póz mégis egy gyermeki érzelmet mutat. És ezért is mondom, hogy ez a kép bátor, mert a giccs eszközeit használja, hogy őszintén azt tudja mondani, romantikus vagyok, érzelmes vagyok. Zsolt mondja, hogy neki ebben problémája van a ruhával, a jelmezzel, mert ez a ruha most semmilyen, és nem mozdítja el az üzenetet se a giccs, se más irányba. Én azért nem bántom, mert érzem ez üzenetet, Zsoltnak igaza van, de én mégis elfogadom ezt. Jó vállalkozásnak tartom, de kíváncsivá tett Zsolt, hogy más ruhával, más jelmezzel hogy csinálná meg ezt a képet Tamás. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

A probléma részben esztétikai, részben formai most, egyrészt tónusában határozatlan ez a ruha, másrészt formáiban szabdalja szét és teszi realitássá azt, ami - akár ha a giccsnél is - egy képzelt helyzet imitálása kellene, hogy legyen. Nem tudom, így érted-e jobban, hogy mi a baj ezzel a ruhával. CSak mellesleg mondom, hogy az akt és a pucérkodás nem ugyanaz, ha akarnád, meg tudnád oldani úgy, hogy ne legyél általa kiszolgáltatott, szóval minden rajtad áll.

Ez igazan szep ertekeles volt Andras.!!! Koszonom. Te tenyleg a lelkembe latsz.
Mas ruhaban? Ez egy pizsama rajtam. Mas ruhaban nem tudnam elkepzelni ezt a kepet. Max puceran, kicsit Michelangellosan mint azt a Sixtus-kapolna mennyezetere is festette....
No de abbuuu nem esztek :))))

Peti: Kicsit hideg van odafenn, alig minusz 40 fok. De az orangyal szeretete melegit.

Szegény szereplő! Rettenetes lehet ilyen fényben aludni.

Amúgy persze kipróbálnám szívesen.
Szép.
b

Milyen a felhők felett? Ott melegebb van? És puhák e a páracsomók?

Ezt ügyesen össze hoztad. Drakula! izé Gratula!!:)

Új hozzászólás