Meny, asszony

Meny, asszony

Mama egyre gyengébb. Halványodik. Elmúlik. Megpróbálom feldolgozni valahogy. Azt mondják, az alkotás segít...

Nagyon határozott gondolatot vélek, vagy sejtek a kép mögött, ami, mint egy fő motívum, fel is tűnik a képen, de az a helyzet, hogy a nagy szemérmességben, mivel a környezetet lehagytad, ezért nincs viszonyrendszer, nincs mihez képest felépüljön ez a történet. Egy gumikesztyűs kéz egy szivaccsal, egy tálban valamilyen folyadék, és valamit mos, de innentől kezdve nem tudok továbblépni. És most nem akarok a leirattal foglalkozni, mert a leirat, az a megúszás, tehát, ami nem került a képre, azt a leiratban majd elmondjuk. De annak, amit a leiratban közölni akarsz, azért a képen legalább valamilyen irányként fel kellene, hogy tűnjön. Szépek a fények, szépen, plasztikusan dolgozol, izgalmas az egész kérdéskör, amit felvetsz. Elindít az emberben egy érzést, egy gondolatot, de mivel nem kapunk mankókat, így nem tudunk mással elkezdeni foglalkozni, mint azzal, hogy miért van ráhúzva a gyűrű a gumira. Ez egy valós kérdés, de azt gondolom, hogy attól válik ez ilyen hihetetlenül fontossá, hogy már másba nem tudunk belekapaszkodni. Nem tudom, hogy hoz-e olyat az élet, hogy megismételhető-e ez, mert nagyon érdekes és nagyon fontos lenne, hogy ezzel dolgozzunk még, hogy valamilyen szinten tovább merjél lépni. Nem lehet mindig a biztosig jutni csak, át kell tudni lépni a bizonytalanba, át kell tudni jutni abba a térbe, abba a mezőbe, ahol már ugyan a bőrünket visszük a vásárra, de ez nem megúszható, mert itt jönnek aztán az igazi üzenetek és értékek, amik nem olyanok mintha, hanem valóban azok, amik. Azt hiszem, hogy nem tudom én ezt jobban elmondani. Összefoglalva csak annyit tudok mondani, hogy miközben a gesztus jó, és az egész nagyon hatásos, közben azt gondolom, hogy nem jó a műanyag edény, egy régi lavor hatásosabb lenne, nyilvánvalóan jól megválasztva azt, hogy milyen nézőpontot keresünk, de a környezet fontos. Attól még nem kell kiadnod a szereplőidet, attól még nem kell őket hülye helyzetbe hozni, hogy valamennyit mutatsz ebből az egészből, hogy az ember el tudjon indulni, és konkrét dolgokhoz tudja kötni az élményeit. A fotográfia azért nem az irodalom terepe, hogy beleférjen ez a fajta elrajzoltság. A fotográfia ennél lényegre törőbb. Az a bajom, hogy amit én ebből sejtek, amit én ebből érzek, arra azt kellene mondjam, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás. De ritkán vagyok ilyen nehéz helyzetben, hogy most mi a fenét kezdjek ezzel az egésszel, mert, ha azt mondom, hogy ez egy 3 csillagos lecke, azzal az a baj, hogy ha valaki idejön, és csak ránéz a képre, az nem biztos, hogy fogja érteni, hogy ez most miért 3 csillag, amikor ennél kézzel foghatóbb képeket esetleg kevesebbel jutalmazok. Nem tudom, hogy mit csináljak. Ha az jó, én most 1 csillagot adok, mert az irány jó, de azt kérem, hogy ha lehet, akkor ezt ismételjük meg. Ha ez rendesen körül van járva, akkor ez egy abszolút 3 csillagos téma. Talán érted, hogy itt most nem arról van szó, hogy a te erőfeszítésedet ne venném tudomásul, és ne tartanám nagyra, hanem arról, hogy nem lehet ennyi kétséget hagyni, mert ahhoz túl konkrét az üzenet. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

20
Értékelem!

Örülök, hogy akadnak mondatok, amikkel tudsz dolgozni és feldolgozni is, ami a többit illeti, valamerre el kell mozdulni. Nézd meg Gárdi Balázs képeit, leginkább a haditudósítósokat. Érdemes.

19
Értékelem!

Őszintén szólva, nagyon tartottam már ettől az elemzéstől. Viszont a "Nem lehet mindig a biztosig jutni csak,..." részért nekem megérte. Köszönöm azt a gondolatmenetet.

Annyit talán még hadd fűzzek hozzá, hogy gyűrű nélkül szerintem csak egy takarítónő keze lenne. Valós környezetben pedig esetleg szociográfia. Egyelőre talán ennyi volt.

És van, ami fontosabb a csillagoknál, az pedig most megvan. :)

22
Értékelem!

Erős ez a kép nekem, de engem is bizonytalanságban tart. A képaláírás alapján saját történetet tudok kerekíteni, amihez lazán kapcsolódik a kép, de csak lazán és bizonytalanul.

Amit írtál a három szimbólumról / saját élményről (gumikesztyű-baj, gyűrű-elkötelezettség, lavór-hétköznapok) tökre érthető, de nekem a képen így jól egymás mellé rakva nem hozza azt az összhatást, ami a hsz-ed alapján Benned megszülethetett.

Emellett tényleg erős nekem a kép, de sokkal szabadabban, mint ahogy a jelek szerint te elképzelted, vagy amit beleálmodtál.

20
Értékelem!

Köszönöm a hozzászólásaitokat!

Megpróbálom elmagyarázni, mit gondoltam, ha már a képpel nem sikerült annyira. De nem baj, mert azért nem olyan egyszerű ez - fogalmazni sem, képileg meg főleg, amit meg most próbáltam megfogalmazni képileg, az meg aztán végképp...

Mamát nem tudom fényképezni. Egyszerűen nem visz rá a lélek, pedig nagyon különleges pillanatokat látok néha reggel, vagy a napsütésben, vagy szürkületkor, ahogy az ablak mellett fekszik. Szomorúakat, megrázóakat, emberieket, szépeket, kedveseket és megindítóakat. De nem megy. Félek, hogy megsértem azt a bizonyos határt...
Viszont valami mégis hajt, hogy erről az élethelyzetről is nyomot hagyjak...

A kép előre megszületett bennem. Először nem volt címe, és leirata sem. Csak egy különös párosítás: a gumikesztyű és a gyűrű. A gumikesztyű riaszt, taszít engem, bajt jelez. A gyűrű viszont számomra elkötelezettséget sugall. Valami melegséget és elkülönítettséget is. A víz a lavórban pedig csupán a mindennapokat, a hétköznapok valós történését. Ezeket raktam össze magamnak, és nekem megnyugvást hozott, amikor lefényképeztem, mert ebben a fényben szerintem szép lett. És ennek örülök, még most is, hogy kifejeztem - és lehet, hogy itt most elég az is, hogy önmagamnak -, hogy ami néha olyan nehéz, egy bizonyos nézőpontból, bizonyos fényben szép. Hogy kitartóan végigcsinálom, hogy nem menekülök el, mert Zoli, a férjem édesanyjáról van szó. A címalkotáskor is ezt kívántam felerősíteni. A gyűrű köt össze engem Mamával is,hisz ő nevelte fel azt az embert, akit a legjobban szeretek ezen a világon.

Na, most, hogy már nagyon-nagyon sírok, gyors befejezem! :) Szóval talán még annyit, hogy a leirat azért kellett, hogy nehogy félreértés legyen belőle és még többet kockáztassak, mint amit eddig, pl. hogy a nagybeteg férjemet ápolom, vagy ilyesmi, mert nem.

És nem panaszként szántam.

27
Értékelem!

Ma is nézegettem. És most is úgy érzem, hogy a kéz nagyon jól működik rajta (egy picit sajnálom a levágott ujjpercet).
Ez a mosogatóvizes, lemosóvizes sztori pedig nem annyira jó látvány. Ezért éreztem azt a háziasszonyos történetet belőle. De a képaláírás ma is megzavar, mintha ettől független lenne. Vagy ez éppen egy alkotási folyamat mozzanata lenne? Ezért kicsit rébusz marad a konkrét üzenet nekem is - amely ugyanakkor egy szöveges dráma kíséretében áll itt (amely valóságát én is nagyon sajnálom, és együttérzek Veled benne!)

Egyébként nem kelt a gumiksztyű önmagában sem kellemes benyomást, valamiféle feszültséget mindenféleképppen kelt, de a szöveg üzenetének alátámasztására mégsem érzem alkalmasnak. Lehet, hogy én vagyok érzéketlen persze.
Végezetül még annyit, hogy nekem nagyon tetszik, ahogy keresed az önkifejezési formáidat!

25
Értékelem!

Az a bajom nekem, hogy tetszik ez a kép, csak nem értem. A leírás miatt meg bátortalanul szólnék hozzá.

24
Értékelem!

A leírat után nehéz megszólalnom. Nekem az első kérdésem, az lett volna, hogy miért a kesztyűre van a gyűrű ráhúzva (vagy ez csak nekem furi?!:)) De igazából van ezer kérdésem, de picit megilletődve érzem magam.

21
Értékelem!

A cím nekem túlkódolt. Az aláírás elbizonytalanít, hogy mit kellene értenem itt. A fotó egyrészt nagyon bevonz, de ugyanakkor úgy érzem a gyűrű miatt, hogy teátrális. Sok "teátrális" fotónál ez mégsem jut eszembe, mert nem ilyen valóságos. Talán mert ismeretlen számomra ez a szituáció így - gumikesztyűre húzott jeggyűrűvel, ami ugyanakkor nagyon képletes... Összességében a háziasszony panasza van meg nekem, mint egy intő beszéd.
Annyit még, hogy szépen rajzolódnak ki a kesztyűn is a kéz jelegzetes vonásai!

25
Értékelem!

Ehhez elég nehéz hozzászólni... De a cím és a kép együtt nekem nagyon ott van! :)

Új hozzászólás