Nem kellett sokat töprengenem, mivel adhadnék ízelítőt a gyermekkoromból. Nagy szerencsémre birtokomban van a régi diavetítőm, az egyik kedvenc mesémmel, így már csak a "műtermet" kellett berendezni és ez lett az eredmény.

Az a helyzet ezzel a képpel kapcsolatban, hogy előhozta az élményt, amikor mi is ezt a vetítősdit csináltuk, és nekem pont ilyen vetítőm volt. Sokáig nem volt szabad ezt kezelni, csak apámnak. Arra is emlékszem, hogy mennyire nagy dolog volt, amikor először magam is elővehettem, és saját magam vetíthettem a dolgokat. Azok olyan filmek voltak, amikben a hordozóanyag más volt, mint a maiakban, meg tudott gyulladni. Néha ez a végzet el is érte. Ha nem is égett lánggal, de elkezdett fortyogni az emulzió, amikor az ember elmélázott egy-egy képkockánál. Aztán vissza is lett vonva ez a jogom, hogy én kezeljem a vetítőt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom, hogy ez a családban hova keveredett el, valószínű, hogy nem nálam van. Szeretnék egy ilyet, mert az élmény sokkal jobb, mint egy professzionális vetítőknél. Itt a képen nagyon autentikus a két könyv, igen, így vetítettünk, minden nagyon jó, de nem teljesen mindennel értek egyet. Mi is kerestünk valami olyan felületet ami nagyjából fehér, és amire kevésbé torzítva, de lehetett úgy vetíteni, hogy mindenki lássa. Viszont most látok egy üres széket, és ez mindig fölvet egy kérdést: Kit várunk oda vendégnek? Ha ezt az irányt veszem, akkor ezt a ziccert ki kell használni, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra a székre. Jelentősebbnek kell lennie, mint amilyen most. Olyan széket kell keresni, ami jobban mutatja azt a hiányt, akit onnan mi hiányolunk. Azért erre hívom föl a figyelmet, mert sok minden másra is lehetne, például, hogy nem teljesen éles a kép, hogy színben egy kicsit szürkés az egész, de ezek szerintem nem annyira fontosak. Az inkább fontos, hogy azt értsük, hogy mit szeretne Judit nekünk ezzel mesélni. Az első dolog az, hogy anyuka vagyok, és a gyerekemnek vetítek. Én nem erre vagyok igazán kíváncsi. Az a jó, amikor Judit élményét ismerjük meg. Itt már elindultunk ebbe az irányba, mert az archaikus eszközök, és azok a tárgyak, amik a kort tökéletesen hozzák jelen vannak, és az, hogy ott egy szék, azon az irányon el lehetne indulni arrafelé, hogy az az élmény kerüljön az ember fejébe, hogy igen, tulajdonképpen ott Judit ül képzeletben. Ehhez valami kell jelzésértékkel. Lehet, hogy a szék sem alkalmas tökéletesen erre, mert ott a háttérbe nagyon beolvad, de valami ruhadarab, vagy bármi, ami jelzi azt a magárahagyottságot, segítene most. A másik a vetített kocka. Nekem most ez nagyon didaktikus, hogy a Csipkerózsika mese nyitóképének a kockáját látjuk, ahol a felirat látszik. Lehet, hogy egy belső kép, ami a történetből mesél annyiban izgalmasabb lenne, hogy az embernek ki kellene találnia azt, hogy mit lát. Itt rögtön a szájába adjuk, hogy ez a Csipkerózsika. Ezzel nem kötelezően kell egyetérteni, de lehet, hogy izgalmasabb lenne, ha nem egyből lepleznénk le, hogy mi a megoldás. Én erre most kettő csillagot adok, mert az irány jó, és mindezzel együtt mondom Juditnak, hogy az első leckéket készítse el. Ha efelé akar elmenni, akkor kicsit gondolkozzon, hogy hogyan tudná magát ebbe a történetmesélésbe beletenni. (hegyi)
értékelés: