Munkák | Látszótér

Szűrés

Zuhatag - ism

Megpróbáltam a fekete pólós változatot...

Arról beszéltünk az előző elemzésnél, hogy érdekes lenne ezt a képet megismételni egy sötét pólóval. Én köszönöm, hogy ez az ismétlés megtörtént. Annyit hozzátennék, hogy az előző képnél jót tett annak a képnek az, hogy mélyebb a meghajlás. Bár itt most megkapjuk a kezet, és ez is izgalmas, de ha most ezt a formai játékot figyelem, akkor ebben, hogy megjelenik a kéz, az az izgalmas, hogy a vállal, a háttal létrejön egy csepp-forma, ami a kézfejeknél csúcsosodik ki, és ebben, mint egy ellentétes cseppforma jelenik meg a haj. Ez mindenféleképpen jó, és tetszetős megoldás, csak most ennél a képnél nem fontos, hogy befejezzük a képet a lábnál. Itt nyugodtan meg lehetne csinálni a térd alatt egy vágást. Ha az előző kép lett volna teljes egészében megismételve a fekete pólóval, akkor az abban a beállításban lett volna jó. Azért izgalmas ez, mert ezekkel a tesztelésekkel tudjuk tökéletesíteni a fogalmazásunkat. Ez mindenféleképpen öröm, és én erre most, az előzőhöz képest, még adok plusz egy csillagot, azért, mert én örülök annak, hogy Judit ismétel, és foglalkozik azokkal, amit az elemzéseknél olvas. Köszönöm az ismétlést, és ezért megvan az egy csillag pluszban. Még egyszer mondom: azért érdekes, mert a folthatásokról tanulunk megint valamit általa. Az, hogy a vállaknál lévő testfelület megismétlődik a haj alatt, ez be is fejezi, keretezi is ezt az egészet. Belül elindul egy mozgás. Az is más lenne, ha egy hosszabb fekete csizma lenne, és nem egy zokni, az már összekötné a hajnak a felületét. Most a haj mennyisége tulajdonképpen a zokniban köszön vissza, mint folthatás, és ez a visszaköszönés most a méreteiből adódóan, mivel viszonylag távol van egymástól, ezért nem tud érvényesülni. (hegyi)
értékelés:

Kalitkánk

Az énekesmadarak etetése a család minden tagja számára örömöt hoz. Ezt a tengelicét még tavaly sikerült lefotóznom.

Én abszolút egyetértek ezzel az iránnyal, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy van olyan helyzet az ember életében, hogy szeretne házi kedvencet otthon, mondjuk egy cicát, egy kutyust, de vagy a család helyzete, vagy a lakás mérete nem teszi ezt lehetővé, vagy az életritmus olyan, hogy nem biztos, hogy eleget tudnának foglalkozni azzal a kis állattal. Azt én nagyon helyes dolognak tartom, hogy ilyenkor az ember számol a lehetőségeivel, és olyan döntést hoz, ami hosszútávon vállalható. Az énekes madarak etetése egy nagyon fontos ügy. Ennek célszerű utánanézni, hogy mivel, miként és hogyan lehet ezt megoldani, de mindenképpen azért is fontos, mert sok más egyéb területen pusztítjuk a környezetünket ahhoz, hogy amennyit lehet, az ember visszaadjon. Ez nem egy olyan nagy beruházás, hogy vesz az ember egy ilyen kis madáretetőt, és néhány magot oda beszór. Ebben lehet gyönyörködni, és izgalmas is az, hogy vajon mikor jelenik meg az első vendég a terített asztalnál. Nálunk ez azért nehezebben kivitelezhető, mert a macskáink a kertbe is kijárnak. Az ő leleményességük találkozik a madarakkal, akik ilyen téli időben nem nagyon óvatosak, mert ki vannak szegények éhezve, és ebből balesetek is tudnak származni, ezért mi ezzel a metódussal csínján bánunk. Ami a képet illeti: én azt is abszolút elfogadom, hogy ez egy ilyen lágy, semmibe vesző körvonalakkal rendelkező képi megoldás. Azért, mert valószínűsítem, hogy ez egy ablakon keresztül készült felvétel, és ez tud okozni módosulásokat a képen és el tudom fogadni, hogy ha egyszer már bejött egy ilyen kis madárka az etetőbe, akkor örülök neki, hogy eszik, nem kötelezően akarom én a fotós masinámmal megzavarni, hogy aztán elrepüljön, és megint egy hétig kelljen várni, amíg be mer oda repülni. Ezt a vonalat ezért tudom elfogadni, a képnek jót is tesz az, hogy egy ilyen lágyított helyzetet kapunk, nem a madár faroktollait akarjuk megszámolni, nem leltárt akarunk készíteni, hanem egy érzelmi helyzetet megmutatni. A valós formák, azok a belógó faágdarabok, vagy a korlát, a fa szerkezetnek az illesztési pontjai túl nyersek lennének egyébként. Ez a kékes-rózsaszínes árnyalat abszolút nőcis ügy, puha, és tökéletesen jól áll ennek a képnek. Én ezzel abszolút egyetértek, a megfigyelés is jó, a kompozícióval is nagyjából egyet tudok érteni. Megadom a három csillagot, mert a szellemiségével tökéletesen egyetértek, és jónak tartom azt a technikai ötletet, amit itt Judit alkalmaz. (hegyi)
értékelés:

Tűz

Tűzimádó vagyok, szeretem a meleget és a látványt is, és amit még ad nekünk... Persze játszani nem szabad vele!

Nagyon izgalmas ez a képi játék, nem biztos, hogy a Mozgás leckébe tettem volna, van nekünk olyan leckénk, hogy Monokróm szín, lehet, hogy abba a leckébe ez érthetőbb lenne. Bár én értem hogy mire gondol Judit a mozgásnál, ugye ezek a tűzmanók táncolnak a kis sapkájukkal, és szerintem az embernek az az élménye, hogy szeret lobogó tüzet nézni, legyen szó akár kandallóról, vagy tábortűzről, onnan táplálkozik, hogy nagyon is erős képekkel találkozik, bele tud képzelni figurákat, mozgásokat, táncokat ebbe az animációba ami létrejön. Ez szerintem mindannyiunk közös élménye, és nagyon jól adja vissza ez a kép ezt a hangulatot. Egy jó megoldást kapunk erre. A kompozícióval érdekes játszani, nem is a tömegelhelyezésre gondolok, mert az viszonylag helyén van, hanem arra, ami a folthatások szín és tónusdinamikája. Erről keveset beszéltünk még, de arra gondolok, ami az aránya a sötét és világos részeknek. Most ezek a fa hasábdarabok, ezek az elhamvadó sötétebb részek uralkodnak, és az az izgalmas formavilág, ami létrejön a kép középtáján, azt mintegy körbezárják falként. Nem tudom, hogy ez kályha, vagy külső térben elkészült felvétel, de lehet, hogy annyi lett volna a megoldás, hogy kicsit megpiszkálom egy bottal ezeket a hasábokat, és beforgatom úgy, hogy több fényt kapjanak. Úgy kisebb lenne a különbség, mert most nagyon kopognak ezek a sötét színek, ezek a feketébe hajló sötét-vörös tónusok. Ráadásul nagyon határozottak ezek formái, miközben az elmosódó lágy vonalak lennének izgalmasak, amik indokolhaták a Mozgás leckét. Ezzel érdemes lenne még játszani. Ahogy a leiratot olvasom, Judit tűzimádó, így talán nem sértődik meg, amit mondok, hogy itt két dolog történik párhuzamosan: egy csillagot a kép megkap, de visszaadnám ismétlésre is, és szeretnék tőle látni a tűzről képet, hogy az esztétikai megközelítést tudjuk erősíteni. (hegyi)
értékelés:

Támaszték

Ezt a képet kifejezetten a 3. leckéhez készítettem. Érdekessége számomra, hogy úgy tűnik, mintha támaszkodnék a fának, pedig nem. Ha akartam volna sem sikerül így.

Kaptunk egy leiratot, de én enélkül is értékelem ezt a munkát. Legfőképp azért, mert a maga egyszerűségével és közvetlenségével állt ő ide elénk, ami nagyon is értékelendő. Még akkor is, ha a testbeszéd, amit a képen látunk, olyan üzeneteket is hordoz, ami kicsit a zárkózottságra, a belső bizonytalanságra, vagy netán arra a készenléti állapotra utal, amikor az ember egy új társaságba kerül, és már bejött az ajtón, körbenéz, és azt mondja, hogy meglátom, hogy leveszem-e a kabátomat, most egyelőre még megfigyelői státusban vagyok. Ez a képen is érzékelhető, részben a test mögött összefont kar miatt, részben a lábak keresztezése is ilyen helyzetet mutat. Ennek a sokkal határozottabb verziója az, amikor a kezet a mellünk előtt fonjuk karba. De hasonlatos az élmény itt is. Mindezek mellett én ezt egy nagyon jó megoldásnak tartom, nagyon jó időpontot is választott Judit, köszönöm ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Darázsfészek

Darázsfészek részlete. Fogalmam sincs, hogy csinálták, igazi mesterek.

Nekem nincsenek ilyen szakács képességeim, hogy én ebben felismerjem a süteményt, de nagyon sok minden mást igen, aminek semmi köze a konyhához. Abban sem vagyok biztos, hogy amit most látunk, az a sütemény. Próbáltam keresni a megfejtéseket, hogy ezek mik lehetnek, láttam én már igazi darázsfészket, itt a ház körül is van, és az nekem egy kicsit másképp néz ki. Ágnes, amikor itt volt, hozott sütit, az is másképp néz ki. Amihez ez nekem inkább hasonlít, az ilyen festői technikák. Nem tudom, hogy jártatok-e ilyen helyen, szerintem a 30-as és 50-es évek közötti időszak lehet, flóderozásnak hívják, amikor lefestenek egy ajtólapot, vagy egy szekrényt, és száraz ecsettel elkezdenek bele mintákat húzni, és előtűnik az alapozó festék színe. Nem vagyok szobafestő, de talán nagyjából így mondható el ez. Ha látogatják az oldalt szobafestők, akkor ők majd ezt pontosítják nekem, hogy hogy megy ez a technika. Leginkább erre hasonlít nekem. Egy nagyon érdekes ritmusjátékot látunk. Hogy ez a tökéletességhez kapcsolható-e, talán abban az értelemben igen, hogy egy másik párhuzam a fraktálok világa, ami egy matematikai képlet, és annak a vizuális megjelenése, és esztétikai formája. Ebben én néhol látok olyan részleteket is (még egyszer mondom: nem tudom, hogy ez önmagában micsoda), amik picit bezavarják ezt, főképp a kép középső fölső részén vannak feketébb szóródások, amik nem annyira jók. A másik, hogy lehet, hogy egy kicsit keményebbre fogalmaztam volna, a színtónust, és a kontrasztot még erősebbre vettem volna, és a megvilágítás most nem teljesen homogén. Ezzel kellett volna egy kicsit dolgozni, persze nem tudom, hogy ez a valós helyzetben mennyire hozható létre. Az biztos, hogy az egyik legelgondolkodtatóbb kép az Estiskolán, fel lehet adni kvízkérdésnek, hogy itt most mit látunk. Én várnám Juditnak erre a megoldását, hogy fedje fel a titkot. Erre most kettő csillagot adok, mint Tökéletesség lecke, mert én arra lennék kíváncsi, hogy Judit számára mit jelent a tökéletesség. Az ő saját élményanyagában, saját környezetében, saját érzelmi attitűdjében mit jelent. Kicsit személyesebb megoldást várnék. (hegyi)
értékelés:

Mese, mese, mátka...

Nem kellett sokat töprengenem, mivel adhadnék ízelítőt a gyermekkoromból. Nagy szerencsémre birtokomban van a régi diavetítőm, az egyik kedvenc mesémmel, így már csak a "műtermet" kellett berendezni és ez lett az eredmény.

Az a helyzet ezzel a képpel kapcsolatban, hogy előhozta az élményt, amikor mi is ezt a vetítősdit csináltuk, és nekem pont ilyen vetítőm volt. Sokáig nem volt szabad ezt kezelni, csak apámnak. Arra is emlékszem, hogy mennyire nagy dolog volt, amikor először magam is elővehettem, és saját magam vetíthettem a dolgokat. Azok olyan filmek voltak, amikben a hordozóanyag más volt, mint a maiakban, meg tudott gyulladni. Néha ez a végzet el is érte. Ha nem is égett lánggal, de elkezdett fortyogni az emulzió, amikor az ember elmélázott egy-egy képkockánál. Aztán vissza is lett vonva ez a jogom, hogy én kezeljem a vetítőt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom, hogy ez a családban hova keveredett el, valószínű, hogy nem nálam van. Szeretnék egy ilyet, mert az élmény sokkal jobb, mint egy professzionális vetítőknél. Itt a képen nagyon autentikus a két könyv, igen, így vetítettünk, minden nagyon jó, de nem teljesen mindennel értek egyet. Mi is kerestünk valami olyan felületet ami nagyjából fehér, és amire kevésbé torzítva, de lehetett úgy vetíteni, hogy mindenki lássa. Viszont most látok egy üres széket, és ez mindig fölvet egy kérdést: Kit várunk oda vendégnek? Ha ezt az irányt veszem, akkor ezt a ziccert ki kell használni, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra a székre. Jelentősebbnek kell lennie, mint amilyen most. Olyan széket kell keresni, ami jobban mutatja azt a hiányt, akit onnan mi hiányolunk. Azért erre hívom föl a figyelmet, mert sok minden másra is lehetne, például, hogy nem teljesen éles a kép, hogy színben egy kicsit szürkés az egész, de ezek szerintem nem annyira fontosak. Az inkább fontos, hogy azt értsük, hogy mit szeretne Judit nekünk ezzel mesélni. Az első dolog az, hogy anyuka vagyok, és a gyerekemnek vetítek. Én nem erre vagyok igazán kíváncsi. Az a jó, amikor Judit élményét ismerjük meg. Itt már elindultunk ebbe az irányba, mert az archaikus eszközök, és azok a tárgyak, amik a kort tökéletesen hozzák jelen vannak, és az, hogy ott egy szék, azon az irányon el lehetne indulni arrafelé, hogy az az élmény kerüljön az ember fejébe, hogy igen, tulajdonképpen ott Judit ül képzeletben. Ehhez valami kell jelzésértékkel. Lehet, hogy a szék sem alkalmas tökéletesen erre, mert ott a háttérbe nagyon beolvad, de valami ruhadarab, vagy bármi, ami jelzi azt a magárahagyottságot, segítene most. A másik a vetített kocka. Nekem most ez nagyon didaktikus, hogy a Csipkerózsika mese nyitóképének a kockáját látjuk, ahol a felirat látszik. Lehet, hogy egy belső kép, ami a történetből mesél annyiban izgalmasabb lenne, hogy az embernek ki kellene találnia azt, hogy mit lát. Itt rögtön a szájába adjuk, hogy ez a Csipkerózsika. Ezzel nem kötelezően kell egyetérteni, de lehet, hogy izgalmasabb lenne, ha nem egyből lepleznénk le, hogy mi a megoldás. Én erre most kettő csillagot adok, mert az irány jó, és mindezzel együtt mondom Juditnak, hogy az első leckéket készítse el. Ha efelé akar elmenni, akkor kicsit gondolkozzon, hogy hogyan tudná magát ebbe a történetmesélésbe beletenni. (hegyi)
értékelés:

Víz felé

Mi fejezhetné ki jobban a vágyódást, mint ezek a fák?

Judit itt azt írja nekünk kérdésként, hogy "Mi fejezhetné ki jobban a vágyódást, mint ezek a fák?". Én ezzel, mint kijelentőmondattal találkozom itt, bár kérdőjel van a végén, hogy szerinte ezek tökéletesen kifejezik ezt. Ilyen határozott kijelentésnél nehéz vitába szállni, mégis megpróbálom, miközben ez egy nagyon jó felvétel, át fogom tenni a Természetfotó leckébe, mert az, amit itt a vágynak próbálunk tulajdonítani jól látható lehetne akkor, ha más nézőpontot választottunk volna. Így most ebben a formában az a fajta versengés, az a fajta kitörési vágy, ami ebben a mozdulatban jelen van, ami a fáknál föllelhető, abból a szempontból értelmezhetetlen, hogy honnan van ez exponálva. Nem biztos, hogy be lehet menni abba a susnyásba, mert ott lehet, hogy a part is megváltozik, és ott olyan felületet találunk, ahová nem nagyon lehet bemenni. Én ezt el tudom fogadni, de ez a fajta megközelítés, miközben a két vonal határozott, de a háttérrel, és azzal a helyzettel, amiben ez megmutatkozik, nehezebben értelmezhető. Azt is mondom, hogy itt az exponálás időpontja is lényeges lehet. Én úgy látom, hogy néhány órát ha még várunk, ahhoz, hogy eljussunk arra az időre, amikor már kezd a nap lemenni, más fényeket, más árnyékokat fog ez hozni, talán jobban koncentrálhatunk erre a két fára. Most nagyon egyforma az előtér-háttér megvilágítása. Még egy segítség lehet a mélységélesség megválasztása, amikor egy kicsit kevésbé határozottra komponáljuk a háttérben lévő másik partszakaszt. Így most nagyon két dimenziósra van redukálva az egész, ugyanarra a szintre van hozva az előtér, mint a háttér, tehát összemosódnak ezek a formák. Ezek mind segíthetnének abban, hogy ez jobban értelmezhető legyen. Én arra lennék kíváncsi, hogy mit gondol Judit magaa vágyról. Itt Judit vágyairól, Judit vággyal való kapcsolatáról gondolkodnánk. Neki lehet fogni egy ilyen elfontabb megoldásnak, de, főképp a kezdeteknél, beszélgessünk kicsit képileg és fotóilag arról a vágy világról, ami Juditot érdekli, ami Juditból kiszakad, ami őt munkálja. Én ezt, mint természetfotó, elfogadom, arra kettő csillagos megoldásnak tartom, és az ötös leckét visszaadom ismétlésre. (hegyi)
értékelés:

Barátság (szita)köttetik

Nincs mit hozzáfűzni...

Nagyon érdekes ez a kép. Én nem is tudom mi ez a fröccsönött szitakötő, én még ilyet nem láttam. Egészen fantasztikusan csodálatos giccs. Nagyon szeretem az ilyet, én kertitörpe mániás is vagyok, bár egy sincs a kertünkben, de szívem szerint ezeket a műkőfaragott angyalokat, meg kertitörpéket behoznám ide a környezetembe, mert annyira csúnyák, hogy mindenféleképpen térformáló erejük van. Egyébként nekem minden ilyen kert-építészeti dolog, ami ezzel ellenpontozódik azt a hatást is hozza, hogy számomra egy kertes ház díszlete is tud giccses lenni. Tehát önmagában az a sok fenyő, jaj de szép a pázsit, és még egy kis díszbabér is van a kertben, ez is valahol az a fajta túlpörgetett érzelmi helyzet, amikor az ember nagyon jót és szépet akar magának, aztán mindez a kompozíciót nehezíti. Ez egy izgalmas kérdés, és ahhoz is szerencse kell, hogy egy ilyenre rászálljon egy valós szitakötő. Nálunk is van a tavon, csak itt a méretkülönbségek nagyok, én fönt állok egy teraszon, és onnan lefelé fényképezni értelmetlen. Ezek olyan kis öntörvényű jószágok, az ember azt hiszi, hogy becserkésztem, mert ő elfoglalta magát, és éppen barátkozik ezzel a műanyag társsal, aztán egyszer csak meggondolja magát, és elrepül. Ez egy ritka pillanat, hogy egy ilyet meg tud nekünk mutatni Judit. Én egyébként, ha már humor, és itt a humorra tenném a hangsúlyt, akkor lehet, hogy a 6-os leckébe küldtem volna, a Házi kedvenc leckébe, de nem kötelező ezt elfogadni tőlem. Az biztos viszont, hogy én a Barátság leckébe picit mást gondolok. Miközben ez a kép egy három csillagos kép, mert tényleg ritka az a helyzet, amit megmutat, és ennek az értékét mindenféleképpen látnunk kell azzal együtt, hogy én a kép tetejéből azt az autót levágtam volna. A négyes leckén tessék elgondolkodni, én szeretném, ha Juditot kapnám meg, tehát, hogy Judit mit gondol a barátságról. El lehet ezen a filozófiai vonalon indulni, hogy a barátság tulajdonképpen egy műanyag szitakötő, de ez egy nagyon merész ugrás lenne, hogy innen próbáljunk meg elrugaszkodni. Judit a saját véleményét, ha képbe tudná formálni, az lenne a jó. Három csillag, de a lecke maga ismétlésre visszaadva. Az első három leckével próbáljon meg Judit még egy kicsit gyürkölőzni, főleg a második és a harmadik leckével. (hegyi)
értékelés:

Kukucs!

Néha magam is meglepődöm, hányféle felhasználása lehet egy-egy gyerekjátéknak...

Ilyen szótáram nekem is van, bár nem volt sok értelme, mert olyan mélyen még nem tanultam meg azt, ami benne van. Nekem is így sorakozik a polcon, és vannak előtte mindenféle plüss állatok. Úgy látszik, hogy ez az embernek a lelkiismereti kérdéseit is megnyugtatja, hogy tereptárgyakkal teszi elérhetetlenné az egyébként mindennapi használatba vonható lexikonokat, szótárakat. Itt is ezt látjuk, nagyon személyes a helyzet. A döntést itt is meg kellett volna hozni, hogy mi az, ami itt ebben fontos. Fontos az, hogy megmutatkozzunk, és ennél a megmutatkozásnál a kettes lecke arról szól, hogy önportrét készítünk. Most kérdés, hogy a képalkotó elemek milyen szinten adnak hozzá a személyiség leírásához. Játékos vagyok? Gyerekem van? Tanulással vagy oktatással foglalkozom netán, amitől ez a kiválasztás, hogy erre a polcra így került ez föl? Kíváncsi vagyok, átnézek ezen az ablakon? Szóval mi az, ami felé el akarjuk ezt mozdítani, és ezt a kompozíció segíti, az a képkivágás, amit beállítunk, és azok a tárgyak amiket szerepeltetünk. Most kicsit olyan érzésem van, mintha egy orgonán túl sok gombot nyomnánk le egyszerre, és minden regiszter egy hangerővel akarna szólni. Én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre, legfőképpen azért, mert ide azért picit konkrétabb megoldást várnék a kezdeteknél. Most a kezdeteken legfőképpen az estiskolás jelenlétet értem. Egy kicsit hagyományosabb bemutatkozó portrét kérnék, és utána elkezdhetünk ezzel játszani, hogy mi is az, ami a tükröződés létre tud hozni, főleg ebben a szürreális ufóban, ami egy ilyen teletabi figura, és hasában van a világ elrejtve, mint egy tükör. Maga a kis játék szenzációs, még az sem biztos, hogy teljesen értem, hogy mi az a műanyag fogózkodó a nyakában, dehát nem én vagyok a játék-tervező, nem nekem kell értelmezni. Szóval azért adom ezt vissza ismétlésre, mert egy kicsit konkrétabb megoldást várnék Judittól, de a babát sem kell elfelejteni, csak máshogy kéne esetleg használni. ismétlés. (hegyi)

Zuhatag

Igazán semmi különös. Megpróbáltam megoldani az első leckét... Egy dolog nehezítette: gyerekeim időnként berohangáltak a képbe.

Köszöntünk itt az Estiskolán, kedves Judit. Egy érdekes képet kaptunk az Önportré arc nélkül leckére, mert egy egész alakos portrénak is felfoghatnánk, hiszen a test nagyjából jelen van ezen a képen. Mégis azt gondolom, hogy az tartja ezt az egészet még meg az első lecke keretein belül, hogy a fókusz a hajzuhatagra szeretne kerülni. Azért mondom így, hogy szeretne, mert ez nem teljesen sikerül. Ez a világítás miatt van. Az a fajta, gondolom én, vakuval készült exponálás, ami itt most létrejön, a vállat, a hátat a fehér pólónál túlexponálja. Nem tudom, hogy hogy állsz te ezzel a kérdéssel, de már csak a próba kedvéért érdemes lenne ismételni egy fekete pólóval, vagy egy sötét vörössel, szóval egy sötétebb színűvel, hogy ne vigye el a tekintetet az, hogy egy világosabb folttal találkozunk a vállnál arról, ami a központi kérdés, vagyis a hajról. Most óhatatlanul azt kezdem figyelni, hogy milyen szépen redőződik a póló, milyen érdekes formát ad ki így fejjel lefelé fordulva a nyak íve és a póló kör kivágata. Az állkapocs felé kandikálok el, a kulcscsont felé kezdek el keresgélni, és nem a hajjal foglalkozom. Lehet ez is egy megoldás, hogy engem ez érdekel, hogy milyen a nyakam, de akkor azt mondom, hogy egy sokkal szigorúbb vágást kell hozni, és azt a testrészletet mutatni. Akkor nem tudom érvényesnek tekinteni ezt az álló formátumot, mert nagyon szabadon engeded a nézőt, kicsit fogni kell a kezét a nézőnek. Első leckének én elfogadom, ez egy három csillagos megoldás főképp amiatt, hogy ez egy meghajlás, egy póz, színházban látunk ilyeneket, amikor a társulat lejátszotta a darabot, és kijönnek meghajolni. Érdemes megnézni azt, hogy ki mennyire mélyen hajol meg, milyen gesztusokat gyakorol még a meghajlás közben. Ez is elég sok mindent elmond arról a helyzetről, amikor az ember még benne van a szerepben, de már civilként áll a színpadon, mint színész, mint az a személy, aki a szerepet eljátszotta, de azért van húzása annak a történetnek, amiben volt, és ez kinél-kinél több idő amíg lecseng. Ez a meghajlásban szerintem nagyon jól nyomon követhető. Tehát itt is egy meghajlást látunk, ami egy köszöntés, és én ezt abszolút elfogadom, mint első leckés bemutatkozás. A három csillag, és az első lecke teljesítése megvan, de én azt kérem Judittól, hogy ismételje meg ezt a felvételt sötét pólóval, ha a hajbemutatás volt a cél. Ha pedig a kulcscsont izgatja őt is, és az a gyönyörű kivágat, ami itt létrejön a pólónál, akkor pedig a képkivágással kell egy kicsit másképp játszani. (hegyi)
értékelés: