Kicsit úgy érzem magam mint egy "vojőr", egy rohadt kukkoló. Camilla, Zsolt! Tudnotok kell, hogy hozzátok képest VAK vagyok a fotózáshoz. Nem tanultam soha, eddig nem is igen érdekelt. Fogalmam sincs a képalkotó elemekről, kompozíciós egyensúlyról, stb stb.
Mégis veszem a bátorságot, hogy két -nekem fontosnak tűnő- dolgot elmondjak.
1. Laikusként, (megfertőzetlen szemmel) látom, ha egy épület, egy nő, egy kisgyerek, egy madár vagy akár egy falevél szép. Ez a kép nekem szép. Roncsoltan vagy épen, így ahogy van.
2. Végigolvasva szelid vitátokat, többet tudtam meg a képalkotásról mint Kepes könyvét végigizzadva. :)

Rendben. Újból értelmezem. Azért az összes leckét nem ígérem, hogy egyből ismétlem. Köszönöm Zsolt!

mondok egyszerű példát. az aktod is roncsolva van. ott helyénvaló. de a sok előző roncsolás miatt az a kép, az akt, ahol helyénvaló is egybemosódik az előzőekkel. miközben apád nem roncsoltad és üt is rendesen. az akt is ütne, ha előtte nem használod túl úgymond a roncsolást.

egyszerű ez: egy eszközt emelsz fel, ami nem indolokt a legtöbb esetben. próbáld kérlek nélküle, hogy előreléphessünk.

Zsolt, egyértelműen írsz.
Azt nem lehet esetleg elfogadni, hogy azzal a bizonyos eszközhasználattal nem hiányosságokat fedünk el, hanem egy olyan világot nyitunk meg, amely bennünk lakozik és kikívánkozik...lehet, hogy ez öncélúság, mert ez már talán szubjektív a köbön, persze attól még létezik, fantáziaalapú és rengeteg helyre elvezet. Nem láttam a roncsolást tudatosan sehol, tudsz példát említeni erre? ha létezik ezzel folyamatosan dolgozó fotós, kíváncsi lennék a munkáira. Én nem utánzok. Elkészül egy kép/nem az alul látható/, előbb a a fejemben marad ott a nyoma, aztán talán ezért is nyúlok hozzá a nyers képhez, hogy olyanná tegyem mint amilyennek az megfogalmazódott.Sajnos nem tudok az agyamból képet nyomtatni. Csupán kísérletezem, van egy fényerősség gombom, egy kontraszt, telítettség, és két színerősség. Ennyi a variációs lehetőségem per pillanat, ránézek, tetszik, oké. A manipuláció legtöbbször tehát a fény-árnyék, illetve a színek intenzítására vonatkozik. Semmi több. Értem amit írsz, örülök, hogy ha igaz, mert az számomra azt jelenti, hogy érdemes és lehetséges tanulni. A véletlenek jelen vannak, azonban nem mindig hagyatkozom azokra. Sajnálom, hogy egyenlőre nem sikerült hitelességet szereznem, részemről annyit hozzá szeretnék és kell tennem, hogy rengeteg őszinteséget vittem már eddig is a képeimbe, még ha "beállított pózok"ról, meg roncsolt felületekről avagy emblematikusságról is esik szó, az igazi camilla többször jelen volt már, legfeljebb az igazi camillát nem fogadják el igazinak, mert azt a camillát "követelik" aki nem létezik. camilla nem tud beleugrani abba a fiókba, mert az élete máshogy sodorja őt... Ha csupán a tudatosság hajtana, akkor nem camillának hívnának. Kis Bözsi lennék, vagy Hermina vagy mittudomén, a tudatosság egymagában nekem túl szigorú megközelítés. Filozófiai kérdés, hogy kinek mit jelent a valós, az elvont vagy a valóságtól megkülönböztetett.

Nem értem, hogy mit nem vállalok? Ha valaki pl.látni akar gitározás közben, akkor azt meghívom a lakásomba, nem azt akarom, hogy azt lássa amit a két szemével amúgy is láthat, az a célom, hogy a mi a fejemben van, azt tegyem láthatóvá... lehet, hogy a kettőnk érvei között valahol egyszermajd sikerül megmutatnom azt az utat amelyről írtam...

Minden tanulás először az utánzással kezdődik. Kérdés, hogy akarod-e tudatosan használni a tehetséged, vagy megelégszel azzal, hogy vagy bejön valami vagy nem, sikerül, ahogy sikerül. Ha ez utóbbi elég, akkor nem fogok tudni segíteni.

Amikor azt mondom, hogy színház, akkor azt gondolom, hogy van egyszer egy tudatosság, ami a tapasztalás és az utánzás elegye, de az eszközhasználat ugyanakkor nem adekvát, nem koncentrált, hanem esetleges és azt szolgálja, hogy elfedjen hiányosságokat. Láttad valakinél ezt a roncsolást és megtetszett és ezért használod, de nem érzem, hogy ez indokolt lenne, ledobja a téma magáról, mint egy jelmezt. Ugyanakkor ha nem mondom meg, hogy ez az irány majd akkor lehet valós és érvényes, ha tudatossá válik, akkor becsaplak.

Itt egy kép. te elmondod, mit takar neked. Én elmondom, hogy nekem ez nem arról szól. Hanem egészen másról. A kérdés, hogy a kettő között szükséges-e hidat találni. Szerintem igen.

A képeid 98%-a roncsolva van, vagy digit effektekkel, vagy tónusvesztéssel, vagy máshogy, de roncsolt. Ami kivétel, az szinte mindig működik, míg ez a roncsolósdi ez úgy válik emblematikussá, hogy nem egy helyzet építőköve, hanem egy ráhúzott layer, egy réteg, ami védekezés, hogy ne ismerjék meg a valós camillát. Na igenám, ez nagyon tetszetős eszköz és sokan meg is veszik kilóra, de én meg azt mondom, lássuk a medvét. Camilla nem tehetségtelen. Sőt. De Camilla egyelőre képei egy részén beállított pózokat mutat, más részénél pedig nem érzem, hogy tudná, hogy mit akar és mit csinál. Talált képek jönnek, amik most épp így lettek adjusztálva, de ez a mdosítás mégegyszer mondom, nem adekvát eszközhasználat. És legfőképp nem érzem, hogy az alkotási folyamat tisztázva lenne - magyarán, hogy tudom, hogy mit akarok élményként megosztani a nézővel, ahhoz előre tudom, hogy mit fogok használni, összeszedem magam és nekifogok a képnek, és elkészítem azt, úgy, hogy az irányítás a kezemben marad. Soha nem lesz ez a folyamat hibátlan vagy tökéletes, nem is ez a cél. De az se lehet cél, hogy mindent a véletlenre bízzunk.

Látszólagos paradoxon, hogy egyrészt a színházról beszélek, másrészt a tudatosságot kérem számoon az eszközhasználatban. Én azt vallom, hogy az alkotásnak van egy része, ami ösztön, és van egy része, ami meló. Nem mindegy, melyik melyik. Ha a kettő felcserélődik és az lesz tudatos, aminek ösztönösnek kéne lennie, és az lesz esetleges, aminek koncentréltnak kéne lennie, akkor talált képekről beszélünk, az pedig bárki által véletlenszerűen készül el, nem hordozza az alkotó lenyomatát, legfeljebb utólag kreálódik hozzá valami ideológia, valami szöveg.

Camilla, én szeretnék segíteni. Hogy hogyan, nem tudom, mert egyelőre amikor valami konkrét kérdés vetődik fel, akkor rendre jön egy szöveg arról, hogy mit jelent repülni, szabadnak lenni. Én ezt a képed által akarom megélni és nem a duma által, és ha meg meló van, akkor meló van. Camillának meg kell tanulnia használni az eszközeit, és amikor tudja használni, akkor majd a tapasztalás technikában el fogja hozni, hogy behívódik a kellő technika és elkezdesz anélkül repülni, hogy körbe kéne szólni a nézőknek, hogy taramm taramm, most repülés lesz.

Nem tudom, mennyire vagyok érthető, igyekszem, de lehet, hogy még mindig van olyan, amit nem sikerül elmondani.

Beszéltetek Szőkével a képe alatt. Nagyon pontos meglátásod volt. Igen, csak azt ne felejtsük el, hogy ahhoz, hogy az a gyermeki rácsodálkozás létrejöhessen, tudatosítani kellett, hogy ez a vágy valós és meg akarja élni. AMint ez kimondódik, a többi már megy magától. Azonban ott a példa, hogy a két Szőke nem vonható össze és nem cserélhető fel. Camillának akkor kell repülnie, álmodnia, amikor elhangzik a rendező Camilla szájából az, hogy "forog, tessék!". Nem pedig kitalálni valami szerepet, aztán elkészíteni valamit, ami sikerül, ahogy sikerül és utána azon bindzsizni fotosopban, hogy elég művészi és elvont legyen a hatás ahhoz, hogy majd valami legyen a képből. Ha előre tudom, mit akarok mondani, akkor ez meg fogja hozni azt, hogy hol, hogyan, mivel mikor csinálom.

Segíts, hogy mit nem mondok értelmesen.

A szorgalmiba küldött képeket észrevételeim szerint nem elemzitek, ezért gondoltam, hogy oda küldöm, mert nem érdemes energiát tölteni ezzel. Ezért gondoltam úgy ahogy írtam.

Értem a segítségnyújtást el is fogadom sőt hálásan köszönöm és továbbra is igénylem. Ha megint ez a szerepjátékosság, színházasdi kezdődik akkor viszont szomorúvá válok Zsolt, mert sosem tudhatod sem Te, sem senki mi játszódik le egy másik személyben épp akkor, többek közt azt sem, mi szerepe van a "szerepeknek" nevezett szituációknal mások életében, illetve egyáltalán azokazoknak nevezhetőek-e. Az élet játék, amelyben játszani lehet ugye? Nem szeretném nagyon komolyan venni, mert akkor elveszíti a varázsát. Minden összefügg azokkal az én érzésekkel/öncélúsággal?/, még talán a roncsolás is egy kicsit. Az öncélúságról már nagyon szeretnék egy értekezést, mivel permanent felbukkan a nevemhez fűződően, szívesen vennék egy beszélgetést, vagy valamit, kíváncsi és nyitott vagyok igen, objektíven hogy festünk mi emberek, érdekel és foglalkoztat mi is ez igazán és miért alakult így. Illetve hogy mi is a baj ezzel illetve minden ehhez fűződő gondolat. Csinálhatnánk egy interaktív beszélgetést valahogy, ahol sokan bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe, talán mindenkinek jót tenne aki arra kíváncsi.Remélem nem vagyok egyedül ezekkel az igényekkel, gondolatokkal. Ami érzelmileg bennem lakik...

camilla, miért gondolod, hogy a szorgalmiban más lenne a véleményem, vagy gondolatom?

Azt próbálom elmondani neked, hogy oké a nagy szabadságkeresés, minden oké, meg szállni magasan, és érzésekkel fényfesteni, csak amikor a jel-zaj viszony lecsökken technikai okok miatt, akkor az üzenet nem jön át. És akkor repkedhetünk akárhová, öncélú lesz a dolog, mert a néződ nem azt és úgy érti, még irányában sem, mint amit te mondani akarsz.

Még határozottabban: a fotó részben én-üzenet. De csak részben. És ha kihagyod belőle a befogadót, akkor nem működik. A roncsolás kérdése is pokoli egyszerű. Elhasználtad. Modoros. És azt a hiányt fedi le, ami technikában elsajátítható. De máshogy is mondom: az érzelmek megélésében és közlésében szükség van őszinteségre, és nem elég az, ha eljátszom azt az érzést. A roncsolás éppenhogy elidegenít, olyan manír, modor, ami nem segít téged jelen helyzetben. Tőlem annyit és úgy roncsolsz, ahogy szeretnél, de én meg ha segíteni szeretnék, vagy ha szükség van egyáltalán segítségre - gondolom van, különben nem beszélnénk képeidről itt - akkor azt kell mondjam, hogy most a roncsolást hagyd el, mert olyan mankó, ami megakadályozza, hogy eltáncold azt a tangót, amit szeretnél, és most egy színháznak vagyunk részesei, egy eljátszott szerepnek, de ez a szerep nem azonos azzal, ami érzelmileg benned lakik.

Zsolt, ki dönti el, hogy mit "kell"? Ez a történet másodpercek töredékei alatt ötlött ki a magasból én csak leírtam ide... A fotózásnál-amely még múlt évben történt- fogalmam sincs mire gondoltam,-tunk. Szerettem a képet, jó szétcincáltam és beküldtem a szorgalmiba. A mozaikdarabok ha mind összeillenek, akkor mi értelme van a továbbiaknak? Szeretek mozaikdarabokat gyűjtögetni, az érzést amely ehhez társul átélni, hogy igen, egy kicsit ismét az Új fele haladtunk, ismerkedünk azzal aztán ha már vágyakozunk a következő lépcsőfok után, tovább keresgéljük a következő mozaikdarabot... ettől kap egy bájos gesztust az életünk.Sosincs elkészült vagy jó, csak fejleszthető szerintem. Ha a földön járok-ÉN SZEMÉLY SZERINT-abba belehalok. Ez őszinte, komoly és nagyon személyes. Mindent elfogadok, egyetlen dolgot elutasítok, ha azt mondják: a földön /is/ kell járni... és mindezen történet okát nem szeretném megindokolni itt és most.

A roncsolást miért nem lehet használni? Azt gondolom érthetően leírtad a választ, csakhogy én nem leszek soha ebben az életemben abszolút, minden mást kizáróan tudatos, racionális fotós. Ezt bizton merem állítani. Meghalok az ösztöneim nélkül. Próbálgatom azt az irányt igen,/néha talán érzem vagy értem is igen/ viszont azt hogy "kell", helytelen megközelítésnek vélem. Szakmai tanácsként vagy fotózás szempontjából fejlődőképességként ok rendben értem és értékelem ezt a váéleményt, ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ezt a -nemistudommineknevezzemmár-képet a szorgalmiba küldtem, azt gondolván talán még oda sem illene.

Camilla, azt kell mondjam, hogy amit írsz, szép. De a képen nem ez van. Ahhoz, hogy a repülések hitelesen átadhatóak legyenek, kell szigorúnak is lenni és kell a földön is járni, különben az egész széthullik mozaikdarabokra.

Ami a roncsolást illeti, az látható, hogy szereted használni. És az a határozott kérés, hogy az elkövetkezőkben légy szigorú önmagadhoz és ne használd ezt. Azt is egyszerű, miért. Mert elfed olyan dolgokat, amik észlelése azért kellene, hogy tovább tudj lépni, hogy készségeket elsajátíthass, hogy egyszerűen ezt a fátylat tudatosan használd és csak akkor, amikor szükséges, és ne akkor, amikor jobb helyett használod.

Én mint pilóta elröpítem Őt Meseországba, a Gitár segítségével beledúdolom a Szívébe amit nem lehet kimondani, szavakkal teleaggatni. Mese a rózsaszín felhők között észrevesz egy alakot, egy alakot akit ismer, pedig sosem látta őt igazán. Ez persze eltereli a figyelmét a Szórol, a Szíve mélyén azért sejti, hogy a Felnőttek Világában ott remeg minden gyermeki gesztus, vajon miért akarnak a gyermekek felnőttekké nőni és vajon miért vágynak a fölnőttek gyermekbőrbe bújni...?

..hm.... én szeretem ezt a manipuációt, szeretem az utólagos absztrahációkat, viszont ezt a képet én pontosan azért küldtem a szorgalmiba, mert az ösztöneim azt súgták, hogy gyenge az estiskola bármely feladatkörének teljesítéséhez, szorgalmiba szántam mert szeretm és úgy látom nem vagyok egyedül ezzel.MOSOLY azért köszönöm.

Megnéztem ma nagyon sok képet itt az estiskolán. Valaki azt kérte, hogy ne olyasmiket írkáljunk, hogy tetszik, vagy nem tetszik, hanem indokoljuk meg, hogy miért. Na, ezt én nem tudom. Csak az késztetett írásra, hogy ezt a képet nézve olyan érzésem támadt, hogy kellene írnom valami szépet. A többi százvalahány fotó közül is nagyon sok tetszik nekem. De egyikre se írnék semmit. Erre meg azt, hogy köszönöm. Jó hogy elkészült, jó hogy láthattam.

Egyik kedvenc képem az estiskolán.
Igazi fény-kép.

Ha már megszelídítetted...használd a muzsika hangját

Nekem ez a képed is nagyon tetszik. A hozzárendelt szövegnek nagyon örültem. Te nyugodtan idézz a könyvből, neked elhiszem !

Jólvan. Ebben az esetben köszönöm.

Nekem több, mint szorgalmi.

...hááát szerintem ez a kép nem állja meg a helyét itt, ezért szántam -eredetileg- a szorgalmiba...