Mit mos el az eső?

Visszajöttem, és előröl fogok kezdeni mindent. Megváltoztam, és ezt el akarom mesélni, bár nem értem én sem. Ezzel a képpel azt kérdezem, vajon mi az én részem, és mi marad le, és ha lemarad, akkor a részem marad-e, vagy csak egy nyom, vagy egy jellegtelen kis piszok. Szóval az a kérdésem, hogy mit mos el az eső.

Itt egy olyan elemzést, vagy egy hozzászólást szeretnék most tenni, amelyhez van egy zárójeles megjegyzésem is, hogy a Vera újból itt látható képei az ő kérésére nem fognak pontot kapni, ugyanakkor megbeszéltük, hogy szeretné, hogyha ezeket a szubjektív megközelítéseket az ideérkező képek kapcsán elmondanánk, úgyhogy ezt kérném mindenkitől, hogy fogadja el. Nyilván ettől függetlenül a hozzászólások, kommentárok, azok mind segítik ezt a fajta munkát, csak az volt az alkotó kérése, hogy citromdisznócskák ne kerüljenek az adott házi feladatok mellé.
   Egy talán asztallap, vagy valamilyen töredezett felületen, esetleg egy női kozmetikai tükör, vagy valamilyen kis kézben elférő tárgy látszódik a képen, ahol hát a téma arra utal, hogy vízcseppek tükröződhetnek ezen a retikültükrön, és egy ilyen nagyobb zsírosabb hüvelykujj foltocska is van ott középen, ami ott éktelenkedik. És ezek a vízcseppek az üvegfelület vastagsága miatt életlenek, duplikátként jelentkeznek, ez kicsit hatásában hasonlatos ahhoz, amikor a hosszú expozíció miatt elmosódnak a körvonalak, és hogyha megint Bergmant idézzük itt a tükör által homályosan, hogyha a tükröt mint egy furcsa, másik térbe nyíló mágikus szerkezetet nézzük, akkor a kép eléggé puritán tárgyi világában az ovális körben látható rendszer és minden ami körülötte van és natúr, az két szegmensre bomlik. Abban nem vagyok biztos, hogy önmagában ez a kettős párhuzam ez kellően erős egy üzenethez, de olyan ez, minthogyha talán egy kérdésként is fölvetődne, hogy vajon mit kezdhet a néző egy egészen lecsupaszított képi jelzésrendszerrel. Mert közben ez a kép nem egy absztrakt kép. Tehát valós a tükör, valósak a vízcseppek, valós a deszkafelület, valósak az árnyékai, de mégiscsak nagyon puritán, nagyon egyszerű jelekkel egy képkerettel és egy ovális formával dolgozik az egész rendszer. Színvilágában pedig mindez visszafogott, fád érzést mutat. Nagyon nehéz megközelíteni mindezt, mert az első lecke, portré arc nélkül házi feladatra érkezett az alkotótól és csak az ad segítséget, hogy tudjuk az alkotó nevét és ebből sejtjük, hogy ez egy női létezéshez használatos tükör lehet, csak sejtjük, hogy az ujjlenyomat talán a tükör gazdájától származik és minden mást is elég erőteljes munkával kell hozzáképzelnünk mindahhoz, ami kiadhat egy üzenetet. És ilyenformán azt kell hogy mondjam, hogy az első lecke portré arc nélkül kategóriájára beküldött kép most, az egy kettős feladatrendszerrel dolgozik. Az egyik érzésem szerint az, hogy küzdjetek meg értem, közelítsetek meg, fejtsétek meg a zár kódját, majd akkor bentebb léphettek és láthattok mást és bővebbet, másrészről pedig az vetődik föl bennem, hogy vajon az alkotás amennyiben nem egy dadaista szemléletből közelítjük meg, egy alkotás, amely segíteni akar a nézőnek, kapcsolatba akar kerülni a nézővel, vajon mennyire kell, hogy megtegye ezt a dekódolást, ezt a belső – talán furcsa lesz amit mondok – öncélúságot. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy a feladat szempontjából szerintem inkább a döntés bizonytalansága okozza ezt, amit lehet érzékelni a képnél. A döntés bizonytalansága pedig az, hogy önmagam számára, mint alkotó nem döntöttem el, hogy vágyom a nyitásra, vagy folyamatosan egy zárt rendszeren keresztül akarok megfigyelni. Ez a kettő pulzál, vibrál véleményem szerint ezen a képen, és abban a pillanatban, hogyha alkotói szempontból ehhez döntés születik, akkor tisztulni fognak ezek a viszonylatok, Most lenne az, hogy adnék citromdisznót, de hát megígértük hogy nem, úgyhogy pont. (szőke)

Hozzászólások

23
Értékelem!

Köszönöm a kritikát, és a megértést - mindenki részéről.

Köszönöm a hozzászólók asszociációit is (hú, mennyi magánhangzó egy rakáson:)), tanulságos!

36
Értékelem!

Nyomaink mélyen megmaradnak...aztán rakódnak rá új élmények...elnyomjuk, lefedjük...elmossuk a régi emlékeket, sebeket, gondolatokat. Ködösítünk, de a nyom, az megmarad...valahol mélyen...talán védett burokba takarva. Lehet, hogy megvédve magunkat, magunktól. Üdv újra a csapatban!

22
Értékelem!

az eső mindig csak annyit most el, amennyit kilógatsz az esernyő alól :) semmit sem tudsz "lekoptatni" magadról, csak a hozzá való viszonyod változik meg. az, h milyen minőségban marad a részed, rajtad múlik, neked kell eldöntened, hogyan tudsz vele(d) együttélni :)

29
Értékelem!

Ne haragudj Gábor, nem tudtam.

Megnéztem a képedet, és annyira máshonnan fogtad meg a dolgot, képileg is, mondanivalóval is, hogy remélem, itt új eszköznek minősül. Sajnos vagy szerencsére, viszonylag korlátozott mennyiségű témához nyúlhat az ember az első leckénél, de mégis mindenki lencséje előtt mássá változnak ugyanazok a testrészek (jobb esetben:).

29
Értékelem!

Üdv a suliban, megváltozott Vera!
Nem ijesztésből mondom, de az én első leckém is ujjlenyomatos volt.
A kezdés bíztató, várom a portrét is.

Új hozzászólás