Nehéz dilemma, hogy amikor benne vagyunk egy szituációban, mint ez, akkor örüljünk a létezésnek és hogy kibírjuk, meg persze a társaság is, minden, vagy fotózzunk is, azaz dokumentáljunk. A kettő között laknak az emlékképek. Ugyanis ez a sztori tök izgalmas lehet, és ebből kapunk is ízelítőt, az első kép nagyon ígéretes, de a történet nincs végigmesélve és nincs dinamizálva. Nincs igazán eleje, mert nem indulunk el valahonnan és nincs vége, nem érkezünk meg sehova, közben nem ismerünk meg arcokat, nincs léptékváltás és így az egész nagyon távol marad, a nézőnek meg az irigység jut, hogy de jó lett volna látni, ott lenni, de igazán ez se tud annyira erős lenni, mert hogy nem tudjuk mit és hol, kikkel és hogyan. Ez melós, én tudom. De ez az etűd lényege. Csak annyiban más a riporthoz képest, hogy líraibb, több elrugaszkodott megoldást enged meg és több asszociációt, kevéssé kell tényszerűnek maradni, de sztori az kell. (hegyi)
értékelés: