Mozgáskisérlet

Vannak a Ferinek olyan képei, amik ilyen elbeszélő, elmesélő, történeti megoldások, amelyek mintha egy közmondást vagy rövid kis történetet akarnának elmesélni, egy kérdést feltenni vagy az életbölcseletet megmutatni – Feri szeret ezekkel a helyzetekkel dolgozni, és itt is ilyenre látunk példát, ahol az úton úgy próbál gyalogolni, hogy közben szögesdróttal össze van kötve a két csizmaszár. Azért szerintem ezeknél a helyzeteknél sokat segítene a Ferinek, ha előtte lepróbálná azt, hogy a valóságban egy ilyen helyzetet létrehoz, az a valóságban hogyan fog működni. Mert nekem most úgy tűnik, mintha egy picit ez a fajta összekötés ezzel a szögesdróttal attól válik komikussá – miközben nem hiszem, hogy ez lett volna a cél – hogy a mozgást ha elkezdenénk elemezni, akkor ez a szögesdrót nem lenne gátló a mozgásban sőt, inkább egy ilyen tipegő-komikus mozgást eredményezne. Ha a szögesdrótból még van, és többet adnánk a térd felé a képből, a drótot még a csizmaszár fölé is feltekerve, akkor jobban tudná ezt a fajta leláncolt, lekötözött helyzetet mutatni. De ebben a helyzetben számomra kérdéses, hogy miért emelődik meg ennyire ez a csizmatalp, ha szabadulni akarok egy ilyen lekötözött helyzetből, akkor nem biztos, hogy így előrefelé akarnék lépni, mert akkor elveszteném az egyensúlyomat, inkább oldalirányba próbálkoznék kiszabadítani magam. Ezért nekem kérdéses ez a mozgásanatómiai helyzet, hogy le lett-e előtte próbálva. A másik, amit a Ferinek én már mondtam, és próbáltam is neki mutatni, hogy ilyen helyzetben láthatóan utólagos maszkolással beavatkozás történik a tónusrendbe, akkor ott ügyelni kell arra, hogy ezek a beavatkozások ne menjenek túl egy olyan határon, amin túl már manipulatívnak, erőltetettnek hatnak. Mire gondolok? A kép baloldalán olyan szinten sötétedik el ez a kompozíció, ami a valóságban világításban nem nagyon érhető el. Tehát itt én azt mondom a Ferinek tanácsként, hogy nem árt talán magával ezzel a maszkolási technikával foglalkozni, talán az Orosz Sanyit ha megkéri, ő segíteni tud ebben, mert itt volna még mit finomítani. De maga az üzenet az érthető, és én szeretem ezeket a kis Mácsais koanokat, történetetek, úgyhogy nagyon köszönöm ezt is, és két disznót tudok rá adni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Vian című műsoromhoz ezt a képet választottam illusztrációnak.

gúzsbakötve táncolni?

Kösz mindenkinek.

A képet egy munkahelyi konfliktus hatására készítettem. Tulajdonképpen a harmadik nekifutásra sikerült, viszont sajnos nem túl jó fényviszonyok között. Tehát ez a kép is bizonyítja, hogy célszerű Jó megvilágítási körülmények között fotózni, mert nem képes minden problémát megoldani a fotószerkesztő.:)

Valószívűleg nem a kép hibája, hanem az enyém, de nekem erről az jut eszembe, hogy a Mikulás nem nézett a lába elé és belegabalyodott a kerítésdrótba.

csak az a fránya fotosop... feri, orosz pistával kéne beszélned, hogy segítsen. bal oldalon mintha már szolarizációba hajlana a masszírozás.

Köszönömök.

Nem csak, hogy mezítláb, de havas tájban-volt az eredeti elképzelés, de amikor el kezdtük csinálni, nagyon balesetveszélyesnek látszott ezért később ez a változat készült.

kutyajó kép
az meg már csak kötekedés, hogy jobb lenne mezítlábasan

Jó hosszú utat tettél meg így megkötözve. Látszik a távolban, hogy a jobb lábadat húztad és a ballal traktor nyomot hagytál a földön a csizma talpával;)

Nagy vagy, hisz ember vagy,
Társadalomban élsz.
Törvények szabályoznak,
Hogy szabad sose légy!

Talpuk alatt fütyül a szél, talpalattnyi föld felett a szegénylegényeknek.

Új hozzászólás