Borghetto dei Pescatori, Róma, 2011.05.01.
És végül kiderült, hogy hová lett a munkásosztály?
Borghetto dei Pescatori, Róma, 2011.05.01.
Fricska ez, ünnep emberek nélkül, embertelen fieszta, valami igen fura színvilágban, mint a kifakult újságok, olyan ez, és amit látunk, az is valami szoc, de talán a szocnál is reálabb világ, valami fura belenyugvással, hogy ez már így marad, sosevolt máshogy, és nem is lehet. Zavarba ejtő, hogy nincs senki a képeken, csak az az egy alak, talán öregasszony, aki az utolsó képen az erkélyről nézi, hogy mi is van most, itthagyták őt? elrohant mindenki? Ünnep, de másutt, mint egy vasárnapi mise idején a falu, ahol csak a kivert macskák és a hitetlen részegek kóborolnak, a többiek jóravalóan hallgatják a tiszteletest és a húslevesre gondolnak. (hegyi)
értékelés:
Zsolt, köszönöm az értékelést - Tamás és Zoltán, nektek meg a hozzászólást.
Az olaszoknál ezelőtt a május 1. mindig nagy ünnep volt, köszönhetően az igen öntudatos és meglehetősen harcos munkásságnak, meg értelmiségnek. Május elsején akárhová ment az ember, mindenütt felvonulásokba, majálisokba botlott hajnaltól éjszakáig.
Erre kihegyezve döntöttem úgy, hogy ezt a napot egy tipikus munkásnegyedben töltöm. Elképzelhető a meglepetésem, hogy nemcsak ünnepelést nem láttam, de még embert sem. Délután más helyekre is elmentem - de sehol nem volt semmi. Hová lett a munkásosztály, hová lett majus elseje?!
Az első kép azért került bele a sorozatba, mert jellemző a helyre is és azok lakóira is. Bari nagy szentjét, San´Nicolát (a mi Mikulásunkat!) ábrázolja, aki a halászok védőszentje, és a szobrot 1890-ben Bari városa ajándékozta Borghettonak, amikor nápolyi halászok egy csoportja a városkát megalapította.
A második hatása volt erős nekem ezeknek a képeknek, amikor az jött át, hogy a "munkásosztály" vagy bezárkózik, vagy valahol máshol van, amikor ünnepel, nem pedig együtt és a lakhelyén. A közös helyek üresek, rácsok, purhab és félrevonultság, az erkélykorláton fólia, mert azt a picurka magánszférát is meg kell élni, hogy azért mégiscsak nyugodtan leülhessen oda az ember, a (rózsaszín) barbibaba meg kissé sokkol, hogy megmutatja mi történhet bent, hogy a rendes, dolgos "munkásosztály" a gyerek kedvenc játékát is tisztán tartja és gondosan megszárítja, ez így van rendjén, ahogy a muskátlis ládák a fal mellé tolva és a műanyag székek is a lakókocsi mellé állítva.
Igaziból az egységes üresség (bezárkóztunk / máshova mentünk) jelei ütnek... De mintha az egységes rózsaszínt azért már kikezdte volna a fakulás egy kicsikét.
Szerintem lelohadt az öntudata - akárcsak nálunk is. Azért itt, Borghettóban, a végén találtam egy vánnyadt csapatot: a helyi fotbalpályán egy ötödosztályú meccsen ordibáltak, de ebben semmi ünnepi nem volt. Különben Rómában az egész május elsejéből egy esemény maradt meg a régi időkből: a hagyományos óriási koncert a Piazza San´Giovannin, melynek idén a témája "A vágy muzsikája - a remény, a szenvedély, a jövő" (La Musica del desiderio - la speranza, la passione il futuro) volt. Ide jutottunk.