Murphy

Murphy

Viki, azzal kezdem, hogy ha már vannak leckék, az, hogy mindent szinte csak a szabadgyakorlatba teszel, az egy lehetőség elszalasztása. A kép őszintesége példás. A kivitelezés lötyög. Szerintem helye van a képi naplózásnak is, de amikor épp nem arról van szó, hogy jegyzetelünk a fényképezőgéppel, akkor érdemes lenne a folthatásra is szánni időt, az élességpontra, vagyis azokra az úgymond másodlagos komponálási feladatokra, amik által egy kép falra kerülhet. Régóta érik, hogy azt mondjam, Viki, ha nagyobb energiát fektetnél a gyakorlatba, elkezdhetnél kiállításban is gondolkodni akár (jó, nyilván egy kis kocsma szintjén bármi falra kerülhet, tudom, hogy ez a trend, hogy olcsón legyen dekor a pult mögött), de ehhez a fókuszt a melóra kéne helyezni. Ha az önmegvalósítás mindent felül tud írni, akkor a végeredmény nem lesz tartós. Szóval arra akarnálak sarkallni, hogy legyél fegyelmezettebb. (hegyi)

Új hozzászólás