Amikor megláttam hangszer restaurátor barátom nagybőgőjét, olyan volt, mintha tükörbe néztem volna. Ez a bőgő én vagyok, saját magam.
Olvastam a hozzászólásokat: egy dolog miatt szeretnék erre reagálni. Az érthető, hogy miért ellenfényben készült ez a kép. Fénytanilag, ha megfigyeljük, itt arról van szó, hogy van egy tárgyunk, és erre a tárgyra vetítődik rá egy kép. Erre a fényes felületre, ami az üveg, ami mögött a nagybőgő, és a nagybőgőnek is a lakkozott felülete van, vetítődik valami rá. Ez csak akkor tud megtörténni, ha az a valami, ami rávetítődik, fényben van, tehát maga is fényt tud visszaverni, sugározni. Ez akkor jön létre, ha a modell szemben áll a fénynek. Ha háttal állna neki, és ha a bőgőnek a teste kapná a fényt, akkor nagyon szépen látnánk az erezetét, a lakkozását, de nem látnánk benne Rozit. Ez viszonylag egyszerű képlet. Egyébként én ezt egy nagyon jó megoldásnak tartom. Kifejezetten szeretem azt, ahogy ez kinéz, talán az aljánál van egy kicsi bizonytalanság, mintha ott lenne egy zajos, szemcsézett rész, az vágható lenne. Másrészt, ha hoztam egy döntést abban, hogy a képnek az oldalánál vágtam ezeket az íveket, ez nyilván abból is adódik, hogy magamat próbáltam belekomponálni, azzal voltam elfoglalva, hogy a kezem, a karom, a mellem, a hasam, a nyakam benne legyen, akkor a másik oldalon ezt ugyanígy le kell vágni. Ez most így kicsit féloldalas. Elfogadom a vágást, de akkor mind a két oldalon következetesnek kell lenni ebben. Rozi munkáihoz mérem ezt a képet, azokhoz a munkákhoz, amiket tőle eddig kaptunk. Egyrészt köszönöm, hogy elkezdte a leckéket újra, másrészt az első leckét megoldottnak tartom, azzal együtt, amiket elmondtam, és amiket remélem, hogy Rozi jegyzi magának a jövőre nézvést. Ez egy három csillagos kép, és az első osztály első leckéje ezzel megoldásra került. (hegyi)
értékelés:
Nemvolt képkivágás :-)