Köszi a linket, Zoltán. Az biztos, hogy kell egyfajta lelki beállítódás, ráhangolódás a csendéletre. Majd egyszer talán nekem is meglesz...

Á, igen, ez jutott eszembe, amikor az alábbi linken megláttam a csendéleteket, összekapcsolódott Zsolt "szeresd"-kifakadásával, be akartam ide linkelni már korábban... Merthogy nagyon rácsodálkoztam arra, ami a hölgy komponált (festmény, de fénykép alapján), egyszerű virágfejek, levelek, szárak, termések, megszemélyesítés, érzések... nagyon megtetszett - ezelőtt nem tartottam sokra a csendéletet, de rá kellett jöjjek, hogy ez is értékes lehet számomra. :)

http://www.lenscratch.com/2012/03/do-pro...

Szerintem, a kép teljesen máshogy mutatna, ha a középső gerezdet világítod meg, pl. elemlápával...

Köszönöm a hozzászólásokat, sok érdekeset írtok.
Még mindig eléggé meghatározhatatlan a viszonyom a csendélet-alkotáshoz, lehet, hogy ezt tükrözi ez a kép is: a bizonytalanságot, a furcsa félelmemet.
Minden esetre nagy és nehéz lecke ez a 14-es nekem.
István: nem, nem filmes gép, egyszerű mezei szürke kompakt, csak a ff képekre általában ráteszek egy filmes PS effektet.

Nekem is hasonlók jutottak eszembe: szokatlan csendélet ez, mintha álmos vagy bizonytalan állapotban, fogyó gyertya mellett nézné az ember. Kell hozzá a képzelet, hogy berendezze a nem látható részletekkel az ember és távolabb is hajoljon kissé - hogy kiformázza a tipikus csendélet hangulatot. Viszont felhívja magára a kép a figyelmet, bevon, pont azzal, hogy a nyugalmas tárgyakat ilyen bizonytalansággal veszi körül. Ahogy egyre tovább nézem, egyre jobban tetszik. :)

Nem tudom egyelőre megítélni, hogy mennyire tartozik a kategóriába. Persze, a gyümölcs elmúlása az, ha megeszik, de megpucolva az inkább az életet jelenti számomra - táplálék, és van egyfajta finom pajzánsága is, pucérsága is... A héjában a gyümölcs az olyan várakozással teli. Lehet, hogy ottmarad, megrohad. Ez a narancs viszont tuti már életenergiává alakult... a benne rejlő C vitaminok új befogadó sejteket leltek maguknak... No, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy miképpen látják majd a szakavatottak.

Azt nem tudom, bár lehet, hogy mondtad már, hogy filmes fényképezővel dolgozol?

Bevallom nekem ez nem áll össze. Megpróbálom megfogalmazni mi a problémám, talán sikerül. Túl soknak érzem az egymásra lapolódó gerezdeket, a hátsó részek sötétbe burkolódznak, de a 3. gerezd így is erősen szélen van nekem. A kép minden részét kitöltötted valamivel, így a sötét tónusokkal együtt nekem ez szűk, odahajolós nézet, nem egy nyugodt szemlélődés.

Általában a fényt fentről kapjuk, ezért a képek tetejére tett sötét tónusrend is nyomasztó hatást kelt ezt itt is érzem picit.

Eleve egy gerezd narancs mindig összetett, bonyolult forma, rajta maradnak a héjról ottragadt cafatkák, felreped a vékony belső héj, stb. Ettől nincs meg bennük a nyugalom. Valamiért nekem a csendéletben jobbnak tűnnek a határozott, egyszerűen megfogható, letisztult formák, az alakot kiemelő finoman szórt világítással.

Nem próbáltad esetleg egyetlen narancsal és egyetlen gerezddel leegyszerűsíteni a képet? Esetleg mellé még egy szép üvegpohárban egy narancslét? :) De ennél semmiképpen sem többet, és ezt világosabb tónusokkal.